“Mások miért nem hallották éjszaka, / hogy idegen ütemben nyílnak a / szekrényajtók és / befejezetlenek a sikoltások?” Palotás Zsuzsi Panelmagány című verse.

Panelmagány

Gyakran nosztalgiázom a szennyesek között:
mikor a panel az magány.

Mikor vékony a fal két zuhanyzás között,
minek vízcseppjeiben egyedül oldódom fel.
Mikor gyenge a vakolat, ami közös képeket tart
és a könyököm lassan horzsolódik,
miközben kiesem a polaroidokból.

Akkor üres képkeretek fáján morzézok
segítségért, közben a magnót állítgatom
be abba a sarokba, ahol a leginkább elnyomja
a szomszéd éjjeli zajait.

Mindig ütemre nyikorog a parketta, basszust
ad alá a karnis, most is zúg a vécélehúzó:
közös szennybe csobban.

A tó vize sima és halak úszkálnak a tükörképemben,
alaktalan vagyok, arcom hullám.
Akváriumban csapódnak üvegnek
gondolataim: etetés van.

Ha kinyújtanám a kezem reggeli közben
a szomszéd vajából kenhetném meg a kenyerem.
Ha túlcsordul a kád víz, egy szinttel lejjebb
virágokat öntözök vele.
Ha kihamuzom az ablakon, más párkányán
égetek lyukat: marad a közöny.

Mások miért nem hallották éjszaka,
hogy idegen ütemben nyílnak a szekrényajtók és
befejezetlenek a sikoltások?

Furcsa itt lenni, a nyomaid között, de nélküled.