Hétfőn nyit újra a párizsi Louvre, amely március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat.
A koronavírus-járvány elején rövidebb időre bezárt ugyan a világ leglátogatottabb múzeuma, mert a dolgozók éltek a jogukkal, és megtagadták a munkát, de aztán újra kinyithatott. Aztán azonban a gócpontok kialakulásával, halálesetek megemelkedésével bezárt. Ez pedig több mint 40 millió eurós bevételkiesést okozott a Louvre-nak – közölte Jean-Luc Martinez, a múzeum igazgatója, aki arra számít, hogy az intézmény három évig pénzügyi nehézségekkel fog küzdeni, írja a Brussels Times.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A közönségünk nyolcvan százalékát elveszítjük. A látogatóink háromnegyede külföldi. Jó, ha a közönség 20-30 százaléka visszatér a nyáron, naponta maximum 4 és 10 ezer közé várjuk a látogatók számát[/perfectpullquote]
– jelezte múlt heti sajtótájékoztatóján az igazgató. Ezért egyelőre attól sem kell tartaniuk a látogatóknak, hogy esetleg nem engedik be őket a tömeg miatt, mint ahogy az egyes nyári napokon történni szokott.

A kiállítótér hetven százaléka, mintegy 45 ezer négyzetméter lesz hétfőtől látogatható. A legnépszerűbb termek, így az egyiptomi gyűjteményt bemutató szárny is megnyílik. A legtöbb nagy múzeumhoz hasonlóan interneten előzetes foglalás ajánlott a múzeum látogatásához.
Túl “meztelen” volt, így nem léphetett be a Louvre ajtaján egy influenszer
Az ausztrál Instagram-influenszer, Newsha Syeh is így járt, akiről, mint kiderült, túl kihívóan öltözött fel. A Cosmopolitan szerint egy már azóta törölt Instagram-posztban mérgelődött Newsha Syeh-re. Rita Ora mindig is a bevállalós stílusáról és az extrém rucijairól volt híres, de néha még így is ki tudja akasztani a rajongóit.
Azonban az igazgató szerint érdemes helyben is próbálkozni a bejutással, mert maradtak még üres idősávok. A június 15-én elindított internetes rendszerben az első tíz napban 12 ezer belépőjegyet vásároltak, elsősorban júliusra.
Korlátozással szelfizhetsz a Mona Lisa előtt
Az intézményben kötelező lesz a maszkviselés, és az előre meghatározott útvonalakon kell a látogatóknak haladniuk annak érdekében, hogy minél kevesebb ember útja keresztezze egymást. Aki egyszer kijött a múzeumból, már nem mehet vissza, és egyelőre sem a ruhatár, sem a múzeumi kávéház nem lesz nyitva.
A Mona Lisa előtt továbbra is engedélyezett a szelfizés, de csak a földön matricával megjelölt helyekről, azért, hogy ne alakuljon ki lökdösődés a Louvre legnépszerűbb alkotása előtt.
Kiderült, mi lehet az oka Mona Lisa mosolyának különlegességének
A Londoni Egyetem Szent György orvosi karán dolgozó Lucia Ricciardi és két kollégája, Luca Marsili (Cincinnati Egyetem) és Matteo Bologna (La Sapienza Egyetem) első lépésben egy függőleges vonallal megfelezték Mona Lisa száját és a két oldalt tükrözték, így kétféle szájat kaptak – írja a Medicalxpress.com.
A Louvre rövidebb, úgynevezett felfedező útvonalakat is megnyit, amelyek ingyenesen és előzetes foglalás nélkül végigjárhatók a múzeumban, a fiatal közönségnek pedig ingyenes tárlatvezetetéseket ajánlanak. Ezek célja a látogatók visszacsalogatása a múzeumba.