Hogy lehet feldolgozni egy szeretett ember halálos betegségét? Miként tűnik el az élet érzékelésének képessége? Vajon mi játszódik le mindeközben a betegben? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Pass Andrea Eltűnő ingerek című legújabb darabja.
A halál mint hiánycikk
Miként az Egy nap hiánypótló filmalkotásnak tekinthető, mert kvázi elsőként állította középpontjába az anyaságot és a többgyermekes lét kihívásait, az Eltűnő ingerek is olyan kérdés dolgoz fel, amelynek – talán túlzás nélkül állítható – nincs hagyománya nálunk. A Pass Andrea az általa írt és rendezett darabban egy fizikailag és szellemileg topformában lévő középkorú férfi teljes leépülésének folyamatát választotta témájául.
A testet és a mentális állapotot is támadó betegség és a halál színpadi ábrázolása hiánycikknek számít. Passt azonban a vele készített interjúk szerint inkább személyes szálak motiválták: édesapja 20 évvel ezelőtti halálát fogalmazta bele az Eltűnő ingerekbe.
Egy nagyon is konkrét térbe (vidéki kórház elmeosztálya) és időbe (1998) helyezett konkrét személy (az újságíró, szerkesztő Endre) és családja agyvérzés, majd rák sújtotta történetébe nyerünk bepillantást. A darab a traumafeldolgozás és a gyász köré építi fel a több ponton abszurdba hajló cselekményt. Eszünkbe juthat Pintér Béla és Társulata, s nem véletlen az asszociáció: a színlapon Pass köszönetet mond többek között a leginvenciózusabb színházi alkotóműhely atyjának.
Érdekes amúgy az időtényezők már-már misztikus egybeesése. A Pintér Béla és Társulata idén ünnepli működésének 20. évét, a Trafó is 20 esztendős lett 2018-ban és Pass Andrea is egy két évtizeddel ezelőtti esetet visz színpadra.
Lehet-e a mélyen személyes egyben univerzális?
Lehetne zavarba ejtő is, hogy Pass saját apja agydaganatából csinál színházat. Egy jó darabnak a konkrétumok mellett/miatt a cselekményt el kell emelnie a valóságtól és úgy kell megszólalnia, hogy mindenkihez eljusson. A személyes tragédiát egyetemes szintre kell húznia, hogy átélhetővé, de legalábbis átérezhetővé váljon.
Válás, nevelés, iskolarendszer – Deliága Éva pszichológus a mai gyerekekről – Interjú
Igen, tartom. Szonjáék családja azért is különleges, mert a körülbelül két évig tartó együttműködésünk után is történt azóta újbóli kapcsolatfelvétel. Egyrészt a könyv megjelenése okán, hiszen az ő engedélyükkel és beleegyezésükkel írtam az esettanulmányt, valamint egy fontos életesemény kapcsán kérték ki a véleményemet újból.
Ha elfogadjuk, hogy az élet közhelyek sorozata, akkor az sem számít, hogy a történet néhány ponton klisékből építkezik. Egy szereteten alapuló, mégis konfliktusos apa-lánya viszonyt látunk, közben felvillannak az ’50-es évek generációjának rendszerváltás utáni helykeresési és a megváltozott feltételekhez való alkalmazkodási nehézségei. Az elhanyagolt feleség, a lázadásban és meg nem értettségben is megnyilvánuló kamaszkor, a barátnője apjába szerelmes tinilány rajongása, az első szexuális maszatolások ismerősek lehetnek kinek-kinek a saját életéből vagy éppen művészeti alkotásokból.
Gondoljunk csak például az Amerikai szépségre! De amennyire elcsépeltek ezek a témák a darabban többször felcsendülő Bolerohoz hasonlóan, legalább annyira érvényesek és megunhatatlanok, mint amennyire szívesen hallgatjuk meg újra meg újra Ravel fülbe mászó klasszikusát.
A halál elviselhetetlen könnyűsége
Az univerzalitásra törekvés tehát érződik Pass Andrea alkotásán. Mintha azonban egyfajta megfelelési vágy is munkálna benne. A nyilvánvalóan uralt színházmesterségből talán túl sokat is meg akar mutatni: az elmén és egyben a kórházon kívüli és a benti világ, a színészi játékra és mozgásra építő megoldások, a néha furcsán beszélő szereplők, a nagy mennyiségű audiovizuális inger időnként megbillenti az egyensúlyt.
A színpadon élőző Freakin’ Disco szolgáltatja a cselekménnyel összhangban megszólaló zenét: hol komor, hol baljóslatú atmoszférát teremt, hol pedig a ’70-es évek magyar rock’n’roll korszakát idézi meg.
A neoncsövek depresszív villódzása, egy letűnt korszakba visszarepítő, rögtönzött koncert, a szürreálisba hajló, lázálomszerű jelenetek, a sötét tónusú színpadkép „igénybe veszi” a nézőt.
Komoly és nehéz témát állít a középpontjába Pass darabja. Az alkotó jól felismeri, hogy ezt a súlyosságot ellenpontozni szükséges, hogy ne rántsa a mélybe a nézőt. Hasonlóképpen fontos, hogy életszagot is belecsempésszen.
A humor, az abszurd figurák, valamint az egyszerre nevettető és kínos jelenetek alkalmazása oldja valamelyest a komorságot.
Valójában azonban inkább csak törékeny pillanatokra lélegzhetünk fel: az előadásra ráül a nyomasztó hangulat és helyenként a vontatottság. Az ingerek eltűnése megszakítás nélkül, 110 percen keresztül zajlik. Egyes jelenetek „meghúzása”, a feszesebb történetvezetés előnyére válna az itt-ott leülő előadásnak.
Utazás Endre koponyája körül
Az egyszerűen „berendezett” színpad alapvetően egy baloldalt álló vasbetonszerű asztalból, középen egy lengőajtóból, míg a másik oldalon elhelyezett görgethető várótermi székekből áll. A rendezői kreativitást dicséri, hogy ez a tér egyszerre képes több, egymástól különböző helyszínnek otthont adni. Ez a Devich Botond által minimálisra redukált díszlet a kórház, a család lakása, a betegszoba, a CT-helyiség és az utca is egyben. A puritánnak is nyugodtan nevezhető rideg színpadkép eltávolítja a nézőt érzelmileg, egyfajta elidegenítő effektusként hat.
Sőt, ami nagyon izgalmas, hogy a színpadi tér egyaránt a valóság, a képzelet, az emlékezés, a hallucinációk, a vágyak és annak a bizonyos, többször kimondott „másik dimenziónak” is keretét képezi. Jól követhető, ha éppen Endre fejében járunk, és azt látjuk, amit ő gondol vagy amit visszaemlékezése során átél. Hol a darab kiindulópontja szerinti jelenben vagyunk, hol azt akár csak néhány héttel-hónappal vagy évtizedekkel megelőzően, hol pedig a nyitójelenetet követő idősíkban. Pass Andrea ügyesen zsonglőrködik a váltakozó tér- és időszegmensekkel, valamint a főhős elméjének el-elmozduló perspektívaváltásaival.
Azok a csodálatos ’90-es évek
Ez persze módfelett megdolgoztatja a színészeket is, akik fegyelmezett és koncentrált munkával tolják végig a majdnem 2 órás játékidőt.
Kiemelendő, hogy közülük néhányan egyidejűleg több szerepet is alakítanak, mint Kárpáti Pál, Pallag Márton és Réti Adrienn. Mindhárman odaadással, mélyen belebújnak az adott karakter bőrébe.
Petrik Andrea bravúrosan hozza az apját szerető, vele mégis mindig állandóan konfliktusba kerülő 15 éves (!) kamaszlányt. Pető Kata, aki zseniálisat játszott legutóbb a Paraziták a Paradicsom című film labilis idegzetű perszónájaként, most haloványabban van jelen a főhős feleségeként.
Szadomazomese a Lidón – Kritika a Paraziták a Paradicsomban filmről
Ez a párbeszéd egy minden órás terhes nő és párja között hangzik el, rögtön a film elején. S ez meg is adja a Marius von Mayenburg kortárs német drámaíró színművéből készült kamaradarab alapzöngéjét. A sztori főképp egy tengerparti apartmanban játszódik. Ha nem itt, akkor meg egy ketrecharcos klubban, kórházi szobában vagy egy mérnök dolgozójában.
Kitűnő választás Hajdu Szabolcs Endre szerepére! Megjelenését, hanghordozását és játékát illetően, mozgásművészeti tehetségét is megcsillantva, egyaránt hitelesen jeleníti meg a 45 éves férfit, aki mind a karrierjében, mind a házasságában és legfőképpen a gyermeknevelésben életközépi válságot él meg. Ebben a szakaszban éri őt az agyvérzés, illetve támadja meg egy daganat, és Hajdu érzékletesen jeleníti meg az alattomos betegség által előidézett szívszorító (el)változásokat.
Apropó, megjelenés! Pető Katát dicséret illeti jelmeztervezőként, amiért plasztikusan idézi meg a ’90-es évek végének stílusát és durva öltözködési tévedéseit.
Nórika, a főszereplő lánya a túlméretezett, lógó gatyában az adott kor lázadó ifjúságának rapkultúrához közel álló életérzését közvetíti. Endre a barna bő nadrágjában és világoskék ingjében „a külső nem számít”, középkorú értelmiségre jellemző konformista, unalmas öltözködési stílusát jeleníti meg. Egyedül a feleség piros szoknyakosztümjét nem tudtam hová tenni, de lehet, csak azért, mert már nem emlékszem, mit viseltek a családanyák az 1990-es évek végén vidéken.
Log into Facebook | Facebook
Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.
Ugyanakkor még ma is elborzadva mosolygunk az akkoriban megvetett, de sokak által rongyosra hordott platformcipőn, amit az Endre iránt gyengéd érzelmeket tápláló tinilány visel Réti Adrienn alakításában.
