Ábel Anita nemrég arról beszélt, rengeteget szenvedett a Szomszédok miatt, de nem hagyták, hogy kiszálljon. Pásztor Erzsi elmondta erről a véleményét.
Nemrég Ábel Anita elárulta, hogy többször is ki akart szállni a Szomszédokból: gyerek volt még a forgatás idején, nehezen élte meg azt az időszakot. Sokan bántották, amiért testképzavar is kialakult nála. Mint a 168.hu idézi, Ábel szerint ennek ellenére nem engedték, hogy otthagyja a sorozatot.

Pásztor Erzsi most A nagy mű című műsorban mondta el, hogy mit gondol erről. 

Mint a lap idézi, ezt mondta, megemlítve Horváth Ádámot, a sorozat kreátorát is: „Amikor az Ábel Anita ugye mindig kikéri magának, hogy hol van ő már attól…, akkor szoktam én mondani, édes angyal – magamban [mondom] persze vagy otthon –, hol lennél te, művésznő, ha nem játszol ebben?! […] A kamasznak lehet, hogy nehéz volt, hát akkor a szülő bemegy és azt mondja, hogy »uram, kiviszem a lányomat« – nem hiszem, hogy ne engedték volna meg. Az Ádám egy intelligens, korrekt ember volt. Ő mondta, hogy nem teheti meg – utána kéne ennek kaparni” – mondta Pásztor Erzsi.
“Nem jó hangja van ennek a dolognak, fals ez egy kicsit, mert az ismertség és a népszerűség vitathatatlan” – tette hozzá.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.