A penész megjelenése a lakásokban nemcsak esztétikai probléma, de súlyosan egészségkárosító hatású is, betegségek állandó okozója, ezért mihamarabb tenni kell ellene.

Penész a lakásban

A penész megjelenése az esetek többségében a magas páratartalom és a hideg felületek következménye, azonban ennek többféle kiváltó oka is lehet, ezért a megoldás érdekében először azokat kell kideríteni.

A penészfoltok eltüntetése viszonylag egyszerű feladat, a nagyobb problémát a kiváltó okok megszüntetése jelenti. De hogyan deríthetjük ki, mi okozza, illetve mit tehetünk, hogyan szabadulhatunk meg tőle örökre?

A penész, ha megjelent, nem csak az érintett falszakaszon jelenik meg, hanem bármit képes megfertőzni – nyílászárókat, bútorokat, ruhaneműket és leginkább a bent lakókat –, ezért mielőbb meg kell szüntetni az okát. Tudj meg róla mindent az Aktív Passzív Stúdió blogjából, ahol további érdekességeket olvashatsz az otthonok és a házépítés kapcsán.

A penész nedves, magas páratartalmú környezetben indul “virágzásnak”, és mivel hideg felület ezt még pluszban elősegíti, ezért legtöbb esetben a téli hónapokban okoz problémát. Tovább rontja a helyzetet, hogy ilyenkor kevesebbet szellőztetünk, kevesebbet mozog a levegő.

Hideg felületeken alakul ki, ahol a pára kicsapódik. Jellemzően ilyen helyek a hőszigeteletlen homlokzatok belső felületei már normál páratartalom esetén is: a nyílászárók mellett vagy a sarkokban.

Hogyan szabályozható a páratartalom az otthonokban?

Az optimális páratartalom 40-60%, az ennél magasabb páratartalom szinte biztos penészedést okoz, ami látványnak sem szép, de még ártalmas is az emberi szervezetre.

A nedvesség a légzéssel és a lakásban végzett tevékenységekkel, például a főzéssel, a fürdéssel, a mosással kerül a levegőbe. Rendszeres szellőztetéssel csökkenthető a levegő páratartalma, de télen ritkábban és rövidebb időre nyitunk ablakot, hiszen a beáramló hideg levegő lehűti a fűtéssel felmelegített lakást, vagyis csökkenti a komfortérzetet, másrészt könnyen megfázhatunk.

Korábban a szigeteletlen, tömítetlen ablakok biztosítottak folyamatos légcserét a lakóépületekben, ezzel alacsony páratartalmat fenntartva, azonban ezt a hőszigetelt és jó légzárású ablakokkal ezt elveszítettük. A kellően hőszigetelt házakban folyamatosan működő, hővisszanyerős szellőztető rendszerekkel biztosíthatunk állandó légcserét, mely energiahatékony és az alacsonyan tartott páratartalom az egészségünkre is előnyösen hat, mivel így nem lesz penészes a házunk.

Mit tehetünk a penész ellen?

A levegő nedvességtartalmának csökkentésével a penészedés esélyét minimalizálhatjuk, azonban továbbra is problémát jelent, ha a házunk hőszigetelés nélküli, így a külső határoló falak télen nagyon lehűlnek.

Gond az is, ha a kivitelezés során nem jártunk el kellő gonddal. Ezekben az esetekben a szellőztetés önmagában nem oldja meg a problémát, a hideg felületek hőmérsékletét is emelni kell. Ezt minőségi és kellő vastagságú, az egész épületet érintő komplett hőszigeteléssel tudjuk megoldani.

További problémát jelenthetnek a hőhidas szerkezetek, illetve a geometriai hőhidak, például a falak és a mennyezet találkozása. Új építés esetén a passzívház jelenthet garantáltan penészmentes megoldást.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

ID-3478

Tények és tévhitek a botoxról

A botox az egyik legismertebb és legnépszerűbb esztétikai kezelés, amelyet világszerte alkalmaznak a ráncok kisimítására és a fiatalos megjelenés megőrzésére.

swissclinic.hu - 2025 február - LinkMarketing - 4

A testi egészség művelése

A kultúra szó eredeti jelentése a föld művelésére utalt, majd idővel kiterjedt a szellem, a lélek és végül az egész társadalmi élet művelésére.

httpswebgrow.hu - 2025 február - Cikk4

Árajánlat webshop vagy weboldal készítésére

Elsőre azt gondolnánk, hogy amikor egy új weboldal kialakításába vágjuk a fejszénket, akkor a legfontosabb az, hogy el tudjuk mondani a fejlesztőnek, hogy milyen megjelenést szeretnénk a weboldalunk számára.

blog.genertel.hu - 2025 február - Cikk 16

Egy elektromos hiba az egész estét tönkreteheti

Ma már sokan a különböző okosmegoldásoknak köszönhetően nem személyesen mennek el egy filmet vagy színházi előadást megtekinteni, hanem otthon, egy nagyobb tv előtt elhelyezkedve nézik meg a felvételt.

httpsmedimarket.hu - 2025 február - Cikk2

Az otthoni orvostechnika alkalmazási területei

Napjainkban az otthoni orvostechnika olyan lehetőségeket teremt, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, hiszen a pácienseknek már nem kell minden egyes mérésért vagy kezelésért felkeresniük az orvosi rendelőt.

https-borsodfestek.hu - 2025 február - Cikk4

Az otthonunk a saját stílusunk tükre

A beltéri falak megjelenése, stílusa mind hozzájárulnak a hangulatunkhoz, illetve árulkodnak a személyiségünkről, de még a kulturális háttér is szerepet játszik.

httpsalomszuszek.hu - 2025 február - Cikk4

Milyen gyerekágyat válasszunk?

Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a népi motívumokkal díszített gyerekágyak, amelyek nemcsak esztétikailag különlegesek, de a hagyományos kultúrát is becsempészik a gyerekszobába.

ID-3079

Ezzel építik a sztárok modern villáikat

A luxusépítészet világában egyre inkább előtérbe kerülnek azok a megoldások, amelyek nemcsak esztétikai szempontból lenyűgöznek, hanem a biztonságot és a tartósságot is garantálják.