Kedd este harmadik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat – ezúttal a Zamárdi STRAND Fesztivál nyitónapján.  Kilenc kategória jelöltjei versengtek azért, hogy átvehessék a bronzból készült Petőfi-szobrokat, Verebélyi Dia képzőművész alkotását. A nomináltak közé azok kerülhettek, akik dalai az elmúlt egy évben a legtöbbet szerepeltek a Petőfi Rádió műsorán.

Az életműdíjat 2017-ben Bereményi Géza, tavaly Demjén Ferenc, idén pedig Tátrai Tibor vette át, aki a Hobo Blues Band: Vadászat című klasszikusnak számító albumáról az Ivan & the Parazollal közösen adott elő egy dalt.

„Az év női előadója“ kategória négy jelöltje, Lábas Viki, Rúzsa Magdi, Schoblocher Barbara és Sena pár héttel ezelőtt azzal keresték fel a Petőfi Zenei Díj 2018 szervezőit, hogy mindnyájan lemondanak a jelölésükről, az ötödik nominált, Fábián Juli javára.

E megható gesztus nyomán a Petőfi Rádió, az M2 Petőfi TV és a VOLT Produkció úgy döntött, idén posthumus díjat adnak át ebben a kategóriában, amelyet Fábián Juli édesanyja vett át Vaszily Miklóstól, az MTVA vezérigazgatójától, a jelöltek pedig az énekesnő emlékére a Like a Child című dalát adták elő.

A mai napon, azaz Fábián Juli születésnapján indul útjára a róla elnevezett alapítvány honlapja

Fábián Juli jazz-énekesnőnek tanult, de számos más műfajban is kipróbálta magát. Több formációból is ismerhette őt a közönség (Fábián Juli Jazz Riff, Fábián Juli & Sárik Péter duó, Fábián Juli & Zoohacker). Ezek mellett mellett a Random Trip improvizációs esteken is gyakori vendégként szerepelt.

A kétórás show-ban egyedi produkcióval lépett színpadra a Cloud9+ és Járai Márk, a Kelemen Kabátban, Ákos, a brit vilgsztár: Sigala, a Nagy-Szín-Pad! 2018-as győztese, az Apey and the Pea, A DAL Akusztik verseny közönségszavazásának győztese, a Leander Kills, a show zárásaként pedig 100 lány „üldözte“ a színpadon a Wellhello csapatát.
 
A kétórás show-t a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV élőben közveítette.
 
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV kiemelt eseménye a Petőfi Zenei Díj show, amelyet a hallgatóink és a nézőink is minden évben várnak. Számunkra és a szervező VOLT Produkció számára igazán nagy feladat ez a közvetítés, hiszen egy fesztivál keretében, élőben kell lebonyolítani egy olyan show-t, amelyben számos produkció mindössze néhány perces átállásokkal váltja egymást. Cél, hogy a fesztiválozók és a tv-nézők, rádióhallgatók is élvezzék a műsort. Azt remélem, idén ez sikerült[/perfectpullquote]

– mondta el Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazagtaója. Az est házigazdái-műsorvezetői Rókusfalvy Lili és Harsányi Levente voltak.
 
„A Petőfi Zenei Díj indulásakor fontos szempont volt, hogy olyan közegben valósítsuk meg a díjátadó show-t, ahol a főszereplők, a zenészek és a közönség is otthon érzik magukat. A STRAND Fesztivál először adott otthont a Petőfi Zenei Díjnak, bizosra veszem, hogy jövőre ugyanitt találkozunk“ – mondta el Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj és a STRAND Fesztivál főszervezője. 

Lobenwein 20170625
Lovenwein Ákos / Fotó: Stiller Ákos

A Petőfi Zenei Díj 2018 show-val elindult az idei STRAND Fesztivál, amely vasárnap hajnalig várja vendégeit. A fesztiválon fellép többek között a Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Rag n Bone Man, Fritz Kalkbrenner és a Petőfi Rádió legtöbb magyar kedvence. A STRAND Fesztivált szombat este a Halott Pénz nagykoncertje, valamint a 90-es évek legnagyobbjait felvonultató buli zárja, a SNAP!-el a főszerepben

A Petőfi Zenei Díj 2018 díjazottjai:

Az év zenekara: Halott Pénz
Az év videoklipje: Rúzsa Magdolna – Mosd Fehérre
Az év női előadója: Fábián Juli
Az év koncertje: Wellhello, “A hentesék”, 2017.06.07., Budapest Park
Az év férfi előadója: Lukács László
Az év felfedezettje: Follow the Flow
Az év DJ-je: JumoDaddy
Az év dala: Pápai Joci – Origo
Életműdíj: Tátrai Tibor

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.