Pink pár hete jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírus tesztje. Gyógyulását követően pedig egymillió dollárt adományoz a koronavírusban szenvedőknek. 

Ő is átesett rajta

Pink és kisfia is észlelte magán a COVID-19 fertőzés tüneteit, majd később a tesztjük is pozitív lett. A hírt az Instagram-oldalán osztotta meg, és ugyanitt avatta be rajongóit a részletekbe.

Pink Adomany
Pink Egymillió Dollárt Adományoz A Vírus Elleni Küzdelemre / Fotó: Getty Images

Elmondása szerint már a betegség tüneteinek észlelése előtt is karanténba vonultak, szerencsére felismerték, hogy komoly helyzetről van szó, ami ellen így vagy úgy, de mindenképp tenniük kell. A diagnózist követően továbbra sem mozdultak ki a négy fal közül, és szigorúan követték az orvosi utasításokat. Egy hete újabb tesztelésre került sor: az eredmény már negatív lett, kigyógyult mind ő, mind a hároméves fia. Ennek örömére és megértve a helyzet súlyosságát, Pink jótékony döntésre szánta el magát. 

Nagyösszegű felajánlás

Egymillió dollárt adományoz az egészségügynek és a koronavírusban szenvedőknek, írja a LAD Bible.

Pink őszintén vallott saját depressziójáról és mentális betegségéről

A Get the Party Started időszakától a legújabb, Hurts 2B Human albumáig, Pink olyan dalokkal ajándékozta meg rajongóit, amelyekben őszintén vall az érzelmeiről, a dühről, szomorúságról és bármiről, amit néha mindnyájan érzünk. A 39 éves, kétgyermekes anyuka Ellen DeGeneres-nek arról vallott korábban, hogy sohasem ír dalokat, amikor teljes mértékben boldog.

Ebből 500 ezer dollárt a Temple University Hospital Fund kap, ahol az énekesnő édesanyja is 18 évig dolgozott a kardiológiai és szívtranszplantációs osztályon. Elmondása szerint ezzel, ha csak közvetve is, de lerója tiszteletét édesanyja előtt is. Az összeg másik része pedig a Los Angeles-ben tevékenykedő ápolókat és orvosokat illeti, akik szakadatlanul küzdenek a fertőzött betegekért. 

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Köszönöm az összes egészségügyi dolgozónak és a világon mindenkinek, akik olyan keményen dolgoznak azon, hogy megvédjék a szeretteinket. Hősök vagytok! Az elkövetkezendő két hét mindenképp kritikus lesz: tehát kérlek, maradjatok otthon. Kérlek. Maradjatok. Otthon[/perfectpullquote]

– nyilatkozta Pink. Az énekesnő továbbá többször is bírálta az amerikai kormányt, amiért nem reagált elég gyorsan a kialakult helyzetre, valamint nem vették komolyan a betegség tüneteit. 

Azonban nemcsak Pink él az adományozás lehetőségével. A Facebook 100 millió dollárral segíti a közösségi oldalon magukat promotáló kivállalkozásokat. Az ausztrál tűzvész idején Leonardo DiCaprio maga is jelentős összeget ajánlott fel a természeti katasztrófát elhárítók számára, míg anno Ariana Grande az abortusztörvény bevezetését követően tett hasonló lépést.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.