Az utóbbi pár hónapban megbolydult a kissé statikus hazai popzenei piac. Egy új szereplőről suttogtak az emberek: öt férfi, egy zenekar, számtalan stílus. Senki nem tudta, mire számíthat tőlük. Aztán jöttek a dalok szép sorjában, s végül február 26-án valami igazán rendkívüli történt: világra jött egy modern popalbum. Ja, hogy metalzenészektől?

Történt ugyanis, hogy a feloszlott (vagyis csak két év pihenőre ítéltetett) Subscribe énekese és basszusgitárosa, Csongor Bálint és Anga-Kis Miklós elindított egy (super)groupot, mely a hangzatos, ám kevésbé ötletes USEME nevet kapta. A banda további tagjai: Markó Ádám (Special Providence, Ganxsta Zolee és a Kartel) dobos, Szalkai Tibor (Blind Myself, ex-The Idoru) gitáros, valamint Varga Zoltán (a Bakery és a SuperSize Recording stúdiók alapítója) billentyűs.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy az eddigi progresszív/hardcore/matek/djent/egyéb metal után fogyaszthatóbb terepre vezet az urak útja, hiszen ezúttal egy modern pop-rock zenét játszó formációról beszélhetünk – ezeket bizonyították az albumról korábban megjelentetett előzetesek, valamint a teljes egészében közzétett, címadó Világvevő, illetve a Felhővitorlás című dalok is.

Az alapvető popos elemek mellett azért nyomokban dropped A-ra hangolt, torzított gitárhangot is felfedezhettünk, szóval nem volt olyan rossz a helyzet, mint azt sokan elsőre beharangozták. Az előzetesek után a fogadtatás rendkívül vegyes volt.

A YouTube és a Facebook metalszerető népének egy része fellázadt, s negatív kommentáradat öntötte el az erre alkalmas felületeket, csakúgy repkedett a sok „thumbs down”.

Többen is pénzéhesnek titulálták a tagokat, szerintük szembeköpték a metalzenét, mások a Subscribe-életérzést hiányolták, és akadtak olyanok, akik szerint a zenekarnak csak az a célja, hogy a rádióknak és a tinilányoknak játszanak.

Pedig mi is zajlik itt valójában? Adott öt olyan zenész, akiknek a neve hallatán én is arra készültem, hogy itt valami elképesztő „virgázós” metalra lehet majd készülni. Aztán láttam, hogy ez pop lesz, minek hatására csak még jobban bezsongtam. A minőséget garantáltnak véltem, hiszen javarészt Fonogram-díjas előadókról beszélünk, akik bármit is csinálnak, abban szakmailag nem lehet sok hiba – így is lett!

Useme
Useme / Fotó: Barta Imre Photography

Február 26-án ugyanis megjelent a Világvevő, mellyel a magyar pop egy új fejezete kezdődött. Merthogy hiába a duplázó vagy a torzított gitár, itt bizony rendkívül feszes, ízig-vérig fúziós popslágerek születtek. A döntően pop, funky és elektronikus alapokon nyugvó nóták a megszokott stílusjegyek mellett azért bőven tartalmaznak rock-metal (és természetesen Subscribe-os) elemeket is, így alkotva egy remek zenei egyveleget. Az ehhez párosuló szövegek néhol kissé alterpopos beütésűek, de egyrészt ez a mai magyar popzenei világban egyáltalán nem meglepő, másrészt a kevés magyar nyelvű Subscribe-dalok szövegei is kellően absztraktak – számomra ebben sem volt semmi meghökkentő.

Az pedig külön öröm, hogy a szokásosnak mondható szerelmes és „lelkizős” szövegek mellett például egy olyan téma is előkerült, mint az internet elmére gyakorolt káros hatásai.

A zenei vargabetű magyarázata rendkívül egyszerű: kell a változatosság. Szükséges az, hogy az ember ne legyen rákényszerítve arra, hogy minden dalban azt számolja, hol is lesz az „egy”; kell az, hogy egy igazi örömzenélésben kiélhesse kreativitásának ezt az oldalát; s végül az is, hogy mindezt olyan társakkal az oldalán tehesse meg, akikről tudja, profik. Az így született végeredmény pedig egészen unikális: ezek a dalok kivétel nélkül ugyanúgy megállnák a helyüket a kereskedelmi rádiókban, filmzeneként vagy éppen az Eurovízión. A USEME-vel senkit és semmit nem köptek szembe, csak újfent bebizonyították, hogy a metalarcok zeneileg sokkal összetettebb egyéniségek, mint elsőre (vagy másodikra) gondolnánk.

Mindenki, aki Subscribe 2.0-át várt az új formációtól, most talán meglepően hallgatja a számokat, de a Blind Myself énekese, Tóth Gergő (aki metalénekesként ma olyan zenekarok menedzsere, mint a Cloud 9+ és a Wellhello) is elmondta:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] A zenei evolúció csúcsa, ha az út végén megtanulsz egyszerű zenét jól eljátszani   [/perfectpullquote]

– fogalmazott Tóth Gergő.

Lehet ezzel vitatkozni, de aki benne van a zenei világban, az tudja, hogy BlindGergő mire is gondol. Éppen ezért kell ékkőként tekinteni a USEME-re, hiszen a mai magyar popzene egy új dimenzióját nyitották meg. Én pedig csak álmodhatok egy világról, ahol a Petőfin naphosszat a Légy a hősnőmhöz hasonló remekművek szólnak – akkor talán én is hallgatnék rádiót.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.