„Mind a négy nagyszülőm magyar volt és az ötvenes években költöztek ki Brazíliába. Az odafelé út előtt két opció volt: az egyik hajó Észak-Amerikába ment, a másik pedig Dél-Amerikába. Kérdeztük a Nagypapámat, hogy mi alapján döntött, ő pedig azt mondta, hogy katona fejjel úgy gondolta, olyan helyre kell mennie, ahol nem fog megfagyni és van vadon termő élelem is. Így utaztak végül Brazíliába, és hatalmas véletlenek során végül sikerült megteremteniük az életüket kint” – mesélte Dóri. A többiek óriási szeretettel és nyitottsággal fogadták Dóri családi történetét, legfőképp Dobó Ági, aki nemrég költözött haza családjával Costa Ricáról és rendkívül meghatották a hallottak. „Nagyon boldog voltam, hogy Dóri ennyire megnyílt és ennyire őszintén mesélt a családi történeteiről. Én azt gondolom, hogy eddig erről nagyon keveset lehetett hallani. És csodálatos kis lelki utazás volt nekünk is ez a néhány történet, amiért nagyon hálás vagyok” – mondta Ági. Dobó Ági és családja egy évnyi kalandos élet után tért vissza nemrég Magyarországra, ahol újra otthon érzik magukat a megszokott illatok, ízek és hétköznapok között. Az egykori szépségkirálynő azért ment ki férjével és fiaival, hogy egy kicsit megtapasztalhassanak egy másik kultúrát, beilleszkedjenek és egy lassabb, kevésbé pörgős életet is kipróbáljanak. Hogy később visszatérnek-e még, egyelőre nem tudni, Ágiék nyitottan állnak hozzá ehhez a kérdéshez.