Rami Malek megjárta Szívek szállodáját, az Alkonyatot, a Mr. Robotot és a Bohém rapszódiával a csúcsra ért. Pedig az 1981. május 12-én született színészt a szülei el akarták tántorítani a szakmától, és még étteremben is dolgozott, mielőtt befutott volna.

Hosszú út vezetett a csúcsig Rami Maleknek

Rami Malek először a Gilmore Girls (Szívek szállodája) című sorozatban tűnt fel, ahol egy kisebb szerepben játszott egy Andy nevű fiút. Ezután még több sorozatban is vendégszerepelt, így játszott az Over There (Irak) két, valamint a Medium (A médium) egy epizódjában is.

Az igazi áttörést végül a 2006-os Night at the Museum (Éjszaka a múzeumban) című film hozta meg számára, melyben Ahkmenrah nevű fáraót alakított. A mozinak végül akkora sikere lett, hogy 2009-ben elkszült a második rész is Night at the Museum: Battle of the Smithsonian (Éjszaka a múzeumban 2.) címmel. A két film során mellesleg olyan nevek mellett szerepelhetett, mint Ben Stiller, Owen WIlson vagy éppen Amy Adams.

Rami Malek The War At Home Film
Rami Malek A The War At Home Sorozatban / Fotó: Fox

A két múzeumos film között eltelt időt Malek a Fox csatorna The War at Home (Házi háború) című sorozatában töltötte el, melynek 21 epizódjában is láthattuk 2005 és 2007 között. Malek ezután ismét hallatott magáról, méghozzá 2010-ben szintén két sorozatban láthattuk: a 24 három részében Marcos Al-Zacarként, valamint az HBO The Pacificjének (A hős alakulat) hat epizódjában Merriell ‘Snafu’ Sheltonként.

2011-ben egy filmszereppel tért vissza: Steve Dibiasi-t alakította a Larry Crowne-ban. 2012-ben szerepelt az Alcatrazban és a Battleshipben (Csatahajó), valamint szinkronizált a The Legend of Korra három részében. Rami Malek az Alkonyat-széria negyedik részében (Breaking Dawn – Hajnalhasadás) második filmváltozatában Benjamin nevű egyiptomi vámpírt alakította, és szerepelt a The Master című drámában is Amy Adams és Joaquin Phoenix oldalán. Előbbit 2012 novemberében, utóbbit szeptemberében mutatták be.

Mr. Robot

2013-ban a Sundance Filmfesztiválon mutatták be az Ain’t Them Bodies Saints című drámát, melyben szerepel még Rooney Mara és Ben Foster is. Egy másik dráma, a Short Term 12 augusztusban került a mozik vásznaira. Szintén 2013-ban, ősszel jelent meg az Oldboy, melyben Browningot alakította. 2014-ben vendégszerepelt egy rész erejéig a Believe című sorozatban, valamint Dominic Cooper, Aaron Paul és Imogen Poots oldalán láthattuk a Need for Speedben is. Ugyanebben az évben láthattuk a Da Sweet Blood of Jesus című thrillerben, valamint az Éjszaka a múzeumban harmadik részében, A fáraó titkában. Emellett Tahno hangja volt a The Legend of Korra nevű videójátékban.

A világ két arccal – mentális betegségek és kezelőjük megítéléséről

Ha az ember meghallja a pszichiáter szót, rögtön leszedált, üres tekintetű betegek orvosaira gondol, esetleg őrültekére, elmebetegekére. A pszichológus esetében pedig általában egy irattömbbe firkáló, bólogató, de mélyen hallgató személy képe jelenik meg előttünk. Valljuk be, ez az általános reakció, amin nem segít, hogy a média is hasonlóképp prezentálja. Ugyanakkor a valóság ennél jóval árnyaltabb.

Tovább olvasom »
Kapcsolódó cikk

2015. június 24-én mutatták be az USA Network szakmán belül is elismert drámasorozatát, a Mr. Robotot, mely számítógépes hackerekről szól. Ám leginkább a mentális betegséget tematizálja a sorozat. A szerepért Golden Globe-ra, Satellite-díjra, valamint SAG-díjra is jelölték, a Critics’ Choice és az Emmy-jelöléseket pedig díjra is válthatta. Elmondható, hogy a Mr. Robottal futott be igazán a filmiparban. 

Augusztus 25-én jelent meg az Until Down nevű videójáték, melyet Playstation 4-re készítettek, és Malek nemcsak az egyik főszereplő, Josh hangja volt, hanem (mocappel) mozgását is ő adta.

2016 szeptemberében a Torontói Filmfesztiválon bemutatásra került az első, Malek főszereplésével készült film, a Buster’s Mal Heart. A filmben egy két életet élő embert alakít – alakítását jól fogadták a kritikusok. 2016 augusztusában bejelentésre került, hogy Charlie Hunnam és Louis Dega oldalán ő is szerepel majd az 1973-as Papillon című film kortárs remake változatában. 2017 februárjában elnyerte a Fiatal Alumnus-díjat alma materétől, az Evansville-i Egyetemtől.

2017-ben a Filmakadémia (AMPAS) felkérte, hogy legyen a tagja.

2017-ben csatlakozott a Bojack Horseman stábjához, a negyedik évadtól Flip McVicker hangját kölcsönzi, aki egy író, aki nem bízik az e-mailezésben.

A Bohém rapszódiával felért a csúcsra

2016 novemberében megkapta Freddie Mercury szerepét a Queen-ről szóló filmben: a Bohemian Rhapsody (Bohém rapszódia) bemutatójára 2018. október 23-án került sor Londonban. Hatalmas sikert aratott, világszerte több mint 900 millió dolláros bevételre tett szert, a mindössze 50 millió dolláros költségvetésével szemben. A 2018-as legnézettebb filmek listáján az összesített 6. helyet érte el. Bár a film maga vegyes fogadtatásban részesült, Malek alakítását dicsérték a kritikusok.

Rami Malek Bohem Rapszodia
Rami Malek A Bohém Rapszódiában Freddie Mercury Szerepében / Fotó: Warner Bros.

Elnyerte a legjobb drámában játszó férfi színésznek járó Golden Glóbusz-díjat, valamint a legjobb férfi főszereplőnek járó SAG-díjat és BAFTA-díjat is. A díjeső megkoronázásaként pedig a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat is elnyerte Freddie Mercury megformálásáért. Hogy felkészüljön a szerepre, Malek Londonba költözött. Felbérelt egy tanárt is, hogy tanítsa meg a dialektusra, és egy mozgástanárt is, valamint zongora- és énekleckéket vett.

Naponta négyórányi videót tanulmányozott Freddie Mercury-ről a mozgástanárával, Polly Bennettel. Hogy tökéletesíte megjelenését a filmben, összesen kb. 1500 alkalommal tekintették meg a YouTube-on az 1985-ös Live Aid koncertet.

Meg kellett szoknia a hamis fogakkal történő éneklést és beszédet is. Mint mondta egy interjú során, nehézkes volt megszokni az orrprotézist is, amelyet kapott. Brian May, a Queen gitárosa gyakran ellátogatott a forgatásra, állítása szerint Malek annyira jól utánozta Freddie-t, hogy néha elfelejtette, hogy nem is ő, hanem az egyiptomi színész áll előtte. Rami Malek a karrierje legfontosabb szerepének tartja a filmet. Sajtóértesülések szerint folytatása várható.

A sajtótájékoztatók egyikén a színész elárulta, hogy új filmen dolgozik, aminek írója, rendezője és producere is lesz egyben. Nem lesz ismeretlen a produceri szerepkör számára, hiszen a Mr. Robot sorozattal már szerzett tapasztalatokat e téren. 2018 decemberében bejelentésre került, hogy ő lesz a producere és szereplője a 8 részes Blackout című podcastnak. Írója Scott Conroy, a történet pedig egy kisvárosi DJ-ről szóló thriller. A bemutatóra 2019. március 19-én került sor, dupla epizóddal, majd ezután hetenként kerültek bemutatásra az új részek.

Kapcsolódó cikk

2019. április 25-én megerősítették a hírt, miszerint Malek lesz a következő James Bond-film, a No time to ide (Nincs idő meghalni) főgonosza. Tavaly került volna a mozikba, de a koronavírus-járvány miatt – mint számos más filmet – többször el kellett halasztani. Filmes szakemberek sokat várnak a No time to die-tól, olyannyira, hogy egyenesen ehhez kötötték az ipar megmentését.

Étteremben kezdte

Az egyiptomi származású amerikai Malek korábban elárulta, nem múlott sokon, hogy ne színész legyen. Mint mondta, a szülei nem igazán szerették volna, hogy színészettel foglalkozzon, az álmuk az volt, hogy fiukból orvos vagy ügyvéd legyen. Ő azonban makacsul hallgatott az ösztöneire és színházművészetet kezdett tanulni. Miután lediplomázott, elkezdte küldözgetni önéletrajzát mindenféle produkciós irodának, de senki sem kereste.

Rami Malek Mr Robot Bohem Rapszodia Freddie Mercury Portre
Rami Malek A 2019-Es Oscar-Díjátadón Szorongatja Az Aranyszobrocskát / Fotó: Getty Images

A húszas évei közepén egy kétszobás lakásban élt a szüleivel, és míg egy étteremben dolgozott, folyamatosan meghallgatásokra járt és ügynököt keresett. A színész elmondása szerint mivel az étterem Hollywood egyik forgalmas intézménye volt, sokan megfordultak ott a szakmából, ő pedig bárkinek, aki egy kicsit is producerre hasonlított, a kezébe nyomta fényképes önéletrajzát.

Végül sikerrel járt, ennek köszönheti, hogy a Szívek szállodájában szerepet kapott. A többi pedig már történelem.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet