Vashegyi György maradt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Jankovics Marcellt tiszteletbeli elnökké választották a köztestület hétfői közgyűlésén a Pesti Vigadóban. De elnökségi tag lett az a Rátóti Zoltán is, akit a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványát fenntartó kuratóriumba is meghívtak.

Kuratóriumi tagság után MMA elnöki tisztség

Hétfőn a Magyar Művészeti Akadémia a Pesti Vigadóban közgyűlést tartott. Ennek értelmében maradt Vashegyi György az elnök, de Jankovics Marcell tiszteletbeli elnök lett. Ő az, aki a trianoni békeszerződés 100. évfordulója alkalmából nagyszabású kiállítást tartott Trianon címmel.

Ezen Kövér László is beszédet mondott, amelyben többek között azt mondta, “soha mást, csak nemzeti politikát Magyarországon.”

Alelnök lett Marosi Miklós építész, a másik alelnöki posztra jelöltek közül senki sem érte el a megfelelő számú szavazatot. Elnökségi taggá választották Farkas Ádám szobrászt, Haris László fotóművészt és Rátóti Zoltán színművészt. Rátótit nemrégiben Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas rendező kritizálta nyílt levelében, amiért elfogadta Vidnyánszky Attila meghívását a SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumába mint tag.

Ratoti Zoltan Magyar Muveszeti Akademia Szfe Alfoldi Robert Vidnyanszky Attila
Rátóti Zoltán Színművész / Fotó: Kurucz Árpád

Mint ismert, Alföldi a levele elején megindokolja, miért őt kereste meg.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Neked írok, Téged kérdezlek, mert Téged ismerlek az SZFE alapítványi kuratóriumából, illetve azért is, mert nagyon fontos ember vagy a szakmai életemben, mondhatnám azt is, hogy szakmai barátomnak tartalak. Ami hát egy marhaság, a barátomnak tartalak, mert nagyon fontos előadásokat csináltunk együtt anno a megboldogult Budapesti Kamaraszínházban. Olyan előadásokat, amik meghatározták az életemet. Olyan előadást – A velencei kalmárt –, ahol először ismert el a szakmám rendezőnek.[/perfectpullquote]

Rátóti a Mandinernek küldött szűk szavú válaszában azt mondta, „mielőtt meghívnálak egy baráti kávéra, hogy ne a nyilvánosság előtt üzengessünk egymásnak, szeretném leszögezni, hogy pontosan tudom, hogy »miben vagyok benne« –, hogy mit vállaltam. A kuratóriumi tagsággal vállaltam, hogy a SZFE – te is jól tudod – egyoldalú képzésében a nemzeti, keresztény értékrend is helyet kapjon. Azt is hidd el nekem, hogy a kuratórium egyetlen tagját sem vezérli sértettség vagy bosszúvágy. Ha ezek után is barátodnak tartasz, igyunk meg egy kávét. Tudjuk egymás telefonszámát. Üdvözlettel! Zoli.”

Vashegyi azt a munkát folytatná, amit Fekete György elkezdett

Tiszteletbeli tag lett Malcolm Bilson zongora- és fortepiano-művész, pedagógus, zenetörténész; Duray Miklós író; Lakner László festőművész; Paolo Portoghesi építész és Taxner-Tóth Ernő irodalomtörténész.

A közgyűlés postumus honoris causa címet adományozott Bárdos Lajos (1899-1986) zeneszerző-karnagy-zenetudósnak, Gyöngyössy Imre (1930-1994) filmrendező-író-költőnek, Hofer Miklós (1931-2011) építésznek, Ratkó József (1936-1989) költőnek, Samu Géza (1947-1990) szobrászművésznek és Várkonyi Zoltán (1912-1979) színész-filmrendező-színházigazgató részére.

Vashegyi György a közgyűlésen felidézte, hogy 2017 óta tölti be az elnöki tisztséget az MMA élén, ahol az áprilisban elhunyt Fekete György elkötelezett munkáját folytathatja. Az elmúlt időszak eredményének nevezte az ösztöndíjprogramot, amely teljessé tette a művészeti életpályamodellt. Mint mondta, néhány ponton azonban nincs áttörés, hiszen több, a művészeti és kulturális területet érintő döntés az MMA-val való konzultációk nélkül születik meg, pedig képesek és készek lennének több tanácsot és segítséget adni.

Erősíteni kívánják a Budapesten kívüli jelenlétet

Az elnök kiemelte azt is, hogy a művészeti értékeknek a magyar társadalomban az eddiginél nagyobb szerepet kell játszaniuk. Elnöki programjának legfontosabb elemei közé sorolta a művészettel nevelést, a közművelődést, a művészi támogatás- és ösztöndíjrendszert, a kulturális örökségvédelmet, az életművek gondozását, a művészeti ismeretek terjesztését, valamint a magyar művészet határokon átnyúló egységének megerősítését. Beszédében kitért a Nemzeti Kulturális Tanács megalakulására és szerepére, valamint kiemelte, hogy erősíteni kell az MMA Budapesten kívüli jelenlétét is.

Kucsera Tamás Gergely főtitkár beszámolójában azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben az erők koncentrálására, a szociális partnerekkel való együttműködésre kell összpontosítani. A főtitkár példaként említette a Nagycsaládosok Országos Egyesületével kötött stratégiai együttműködési megállapodást.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.