Bíróság elé állítottak egy tanárnőt, miután két rendbeli szexuális visszaéléssel vádolják, amit egy diák ellen követett el.

A 28 éves Rebecca Joynes megjelent a manchesteri koronabíróság előtt, miután azzal vádolták, hogy szexelt egy 15 éves fiúval. A tanárnő megerősítette a nevét, és mindkét vádpontban bűnösnek vallotta magát, de mást nem nyilatkozott, írja a DailyStar.

Joynes állítólag “szándékosan megérintette” a fiút, akit jogi okokból nem lehet megnevezni, és “azt hitte, hogy 16 éves vagy idősebb”. 

A salfordi nőt azzal a feltétellel szabadlábra helyezték, hogy nem lép kapcsolatba a vád tanúival. Ezenkívül 18 év alatti személyekkel felügyelet nélkül nem érintkezhet.

A májusra kitűzött tárgyalása várhatóan négy napig fog tartani, októberben pedig két további meghallgatás várható – mondta Rachel Smith bíró a vádlottnak.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet