A hal mint olcsó böjti szükségétel kontra luxuscikké vált fogás (2024)
A tizenkilencedik századi folyómenti falvakban a hal a legkönnyebben hozzáférhető ingyenes élelemforrás volt, ma viszont a karácsonyi menü egyik legköltségesebb luxusfogása. A társadalmi státusz száznyolcvan fokos fordulatot vett.
A nagy folyószabályozások előtt a Duna és a Tisza kiterjedt ártéri gazdálkodása és rekesztő halászata tömegek számára biztosított mindennapi fehérjét. A szegényebb rétegek számára a hal természetes táplálékbázist jelentett.
A vizek gátak közé szorításával és a természetes halállomány drasztikus csökkenésével a hal fokozatosan eltűnt a magyarok hétköznapi étrendjéből. A folyami zsákmány helyét átvették a fenntartási költségekkel működő mesterséges halastavak.
A huszonegyedik századi Magyarországon az éves halfogyasztás mindössze fejenként hat kilogramm körül mozog, melynek harmada kizárólag karácsonykor realizálódik. Ez a kiugró kereslet a decemberi ünnepi időszakban rendkívül magasra hajtja a piaci árakat.
A mai városi családok így sokszor komoly anyagi áldozatot hoznak a szentestei bogrács tartalmáért. Ami egykor a nincstelen vándormunkások ingyenes vacsorája volt, az mára az év legdrágább ünnepi fogásává nemesedett.
Egy 1832-es tavi feljegyzésben petrezselyem, kakukkfű, sárgás rántás és még vörösbor is szerepelt az elvárt kellékek között.
