Összefogás indult Európa színházi újjászületéséért: 18 ország 22 színháza, köztük a Pesti Magyar Színház részvételével kezdődik május 9-én, az Európa-napon a Renaissance elnevezésű projekt, amelyben rövidfilmeket mutatnak be.

Renaissance: A színház a virtuális térben született újra

Az Európai Színházi Konvenció (ETC) közösségébe tartozó 18 ország 22 színháza fogott össze, hogy országuk sajátosságaira alapozva képet alkossanak arról, mit jelenthet a színházak számára a pandémián túli újjászületés — olvasható a Pesti Magyar Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Renaissance ( “reneszánsz”) a pandémiával való együttélés után a virtuális térben újjászülető színházat is jelenti. A színházak fokozatosan, egyelőre szabadtéren nyitnak Budapesten, de az elmúlt időszakból is volt mit tanulniuk.  A résztvevő európai színházak új formátumokat próbáltak ki, a digitális térre kifejlesztett színpadi munkát és dramaturgiát mutatták be — a reneszánsz kreatív robbanására reflektálva — egy-egy ötperces rövidfilmben.

Pesti Magyar Szinhaz Renaissance Szinhaz Kisfilm
18 Ország Vesz Részt A Színház Újjászületését Ünneplő Kezdeményezésben. / Fotó: V2Osk / Unsplash

A közleményben idézik Heidi Wiley-t, az ETC ügyvezető igazgatóját aki szerint új módot akartak találni arra, hogy tagszínházaik továbbra is közös munkát végezhessenek.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy bemutathatjuk tagszínházaink rövidfilmjeit. Átgondolt, gyönyörű, változatos stílusú és művészi hatású filmek készültek

— tette hozzá.

Különböző nemzetközi adaptációk keverékével készült a Pesti Magyar Színház

A Pesti Magyar Színház — mint az ETC egyik magyarországi tagja — rövidfilmjét a reneszánsz csúcsművére, Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájára alapozta, amelyet néhány hónapja mutattak be.

A kisfilmben különböző nemzetközi adaptációk keverékét alkalmazzuk, mert így tudjuk leginkább bemutatni a kulturális és dramaturgiai különbségeket, a szavak, nyelvek, szövegek fölött álló örök érzéseket

— olvasható a közleményben.

Mint írják, az ötlet Deres Péter dramaturgnak és Gémes Antos színművésznek köszönhető, a kisfilmet Rick Zsófia készítette.

Május 9-én, vasárnap minden videót korlátozott ideig lehet megnézni az ETC honlapján, majd a következő napokban a kisfilmek egymás után lesznek megtekinthetők az ETC honlapja mellett a Pesti Magyar Színház weboldalán és a közösségi médiában is.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet