A kaliforniai Eagles of Death Metal tegnap este megtartotta budapesti koncertjét. A párizsi terrortámadás fényében ez már önmagában egy remek dolog, az este ráadásul egy felhőtlen rock and roll ünnepbe torkollott, ahol az őszinte és egyszerű gitártémákról szólt minden. A zenekar célja legalábbis ez volt, a többit már csak mi tesszük hozzá.

Tavaly november 13-án, a párizsi Bataclan klubban az EODM Kiss The Devil című száma közben fegyveres terroristák nyitottak tüzet ártatlan emberekre, végül 89 ember halálát okozva. Csodával határos módon a banda tagjai megúszták a merényletet, de európai turnéjukat természetesen rögtön felfüggesztették.

Nem sokkal később azonban jött a hír, hogy a párizsi koncertjüket februárban bepótolják, ahogy a turné többi állomására is elmennek. Nekem már augusztusban megvolt a jegyem az A38 Hajóra tervezett bulira, és akkor nem gondoltam volna, hogy majd fél évet kell várnom, hogy élőben hallgathassam a Wannabe In LA.-t.

 

Nyilvánvalóan egy ilyen szörnyű esemény örökre megváltoztatja egy zenekar életét, de tegnap este az Akváriumban egy olyan Eagles of Death Metal játszott, amely nem akarta ennek a legcsekélyebb jelét sem mutatni. Nem tudom, mennyire törte meg őket a terrortámadás, ahogy azt sem, mennyire volt őszinte a tegnapi produkciójuk, de egy biztos, a koncert közben nem volt sok időm ezen gondolkozni, mert tetszett, amit láttam, és az üzenet egyértelmű volt: minél hangosabban szólnak az erősítők, annál kisebb a probléma a világban.

Jesse Hughes, a zenekar alapítója és énekese elképesztő karakter, született frontember.

A számok közti „szónoklatai” alatt teljes csönd uralkodott az Akvárium Nagy Halljában, de a párizsi eseményekről szinte egyáltalán nem beszélt, helyettük bugyuta sztorikról és nők iránti csodálatáról annál inkább, vagy épp pólót cserélt az első sorban tomboló fiatalokkal.

Apropó ruhaneműk. Egy melltartó is a színpadra került a koncert vége felé, melyet Hughes felakasztott a mikrofonállványra, hozzátéve, hogy a két női mell valójában két szónak a jelentését fejti meg: az egyik a rock, a másik a roll…

Eagles of Death Metal
Eagles of Death Metal / Fotó: AFP / Joel Saget / Kellegy Fotos

Az Eagles of Death Metal zenéje nem egy bonyolult rejtvény; kőegyszerű riffek, egyszerű szövegek, és tipikus rock and roll szólók szépen szóló torzítással. Mindezt csont nélkül adták elő az Akváriumban, ahol egyébként fokozott rendőri készültség előzte meg az estét.

Az osztrák White Miles és az álnéven futó magyar Ivan and The Parazol melegítette be a közönséget, de a motozás miatt feltorlódott némileg a sor, így sajnos lecsúsztam előbbiről.

Volt egyébként valami őszinte flegmaság és mély irónia Hughes utolsó performanszában. Az utolsó dal, a Speaking in Tongues alatt a gitárját a közönség felé irányította, és lövöldöző mozdulatokkal gerjesztette azt. Ezután jött egy szóló a banda összes tagjától, pólóeldobás, meghajolás, egyszóval minden, ami egy jó rock and roll koncerten szóba jöhet. Terrorfélelem nélkül, hatalmas energiákkal, talán túlságosan is a terv szerint telt a koncert minden perce. De ez most így volt jó.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.