Sportanalógia az elszámoltatásban: csak a gól számít
Róna Dániel rámutatott arra, hogy a szavazók részéről óriási a nyomás a NER gazdasági elitjének számonkérésére. Jellinek Dániel letartóztatása és a bejárt felvételek komoly jelzést jelentettek az üzleti élet szereplőinek, de az elemző szerint az ilyen lépcsőfokok önmagukban csalókák lehetnek.
Az elszámoltatás valódi sikerét az elemző egy sportanalógiával szemléltette. Róna Dániel hangsúlyozta: „persze lehet vizsgálni az XG-mutatót, meg a helyzeteket, meg a labdabirtoklást, és elemzők erről ott is tudnak beszélni, de ezt gólra játsszák. Én úgy érzem, hogy az elszámoltatás esetében a gólok tényleg az ítéletek, a vagyon visszaszerzése.”
Ha a jogi eljárások nem jutnak el a jogerős elmarasztalásokig és a vagyoni jóvátételig, akkor az elszámoltatási diskurzus elveszíti a hitelességét. A választói várakozások magasan tartása emiatt komoly kényszerpályát jelent a politikai szereplőknek. Az elszámoltatási kényszerek mellett a 40 év alattiak elutasítása is súlyos problémát jelent, amelyet az elemző szerint maga az Orbán-faktor tesz szinte feloldhatatlanná.



