Sáfár Anikó bevallotta, nagyon nehezen álltak fel férjével, Berecz Jánossal a rendszerváltás után.
2022 júliusában, 92 éves korában hunyt el Berecz János, egykori politikus, író. A 74 éves özvegyét, Sáfár Anikót váratlanul érte férje halála, de sikerült megtartania az életszeretetét a veszteség után is, írja a Blikk.
A Meglepetés Magazinnak mesélt arról, hogy milyen kilátástalan helyzetbe kerültek a Kádár-rendszer politikusaiként a rendszerváltás után.
Megbukott a szocializmus, és mi a rendszerváltás miatt parkolópályára kerültünk. A barátoknak hitt emberek elmaradtak mellőlünk, egyikünk sem kapott a képességének megfelelő munkát.
„Én akkoriban erőm teljében voltam, mégis kaparós sorsjegyeket árultam, az udvarunkban pedig libákat, kacsákat és nyulakat tartottunk, hogy legyen mit ennünk” – árulta el az özvegy.
Mára már azonban sokkal jobban érzi magát, és 74 évesen is kitűnő egészségnek örvend, amit tudatosan próbál óvni. Abban hisz, hogy ennek a titka nem a gyógyszerekben, hanem a gyógynövényekben van. „Nem akarok beteges, rozzant öregasszony lenni. Tudatosan figyelek az egészségemre” – tette hozzá.
Kapcsolódó cikk
Kádár János színes televíziót állít be az első magyar árverésen értékesített NFT-alkotáson



