A brit terrorellenes jogszabályok csapdája
A brit terrorellenes szabályozás szerint bűncselekménynek minősül bármilyen anyagi forrás juttatása egy tiltólistán szereplő szervezetnek. Mivel az író egyértelművé tette, hogy szerzői bevételeit a Palestine Action csoportnak szánja, a brit joghatóság alatt álló kiadó nem utalhatta át a kötetek után járó pénzeket anélkül, hogy törvénysértést kockáztatna.
A patthelyzetet a kiadó sem tartotta fenntarthatónak. A Faber & Faber közleményében úgy fogalmazott: „Egy író munkáját értékesíteni úgy, hogy a bevételeit nem tudjuk továbbítani neki, tarthatatlan helyzet egy kiadó számára.” Hozzátették, hogy büszkék a szerző életművére, amelyet a világ többi részén továbbra is forgalmaznak.
A szerző maga is tisztában volt azzal, milyen következményekkel járhat a kiállása a brit piacon. Sally Rooney nyilatkozatában megerősítette: „Konzultáció és mérlegelés után, a teljes egyetértésemmel, a kiadóm, a Faber úgy döntött, hogy a továbbiakban nem terjeszti a műveimet az Egyesült Királyságban.” A helyzet gyökere a Palestine Action terrorszervezetté minősítése volt. A döntést azonban megtámadták, a High Court elé vitt ügy pedig elképesztő méretű letartóztatási hullámot és jogi vihart indított el.


