Sally Rooney ezúttal két fiatal pár történetét meséli el a Beautiful World, Where Are You című új könyvében.

21. századi levélregény Sally Rooney írótól

Bár 2020 a Normális emberek sikeres televíziós adaptációjától – és nem utolsó sorban szexjeleneteitől – volt hangos, lassan három éve, hogy megjelent Sally Rooney azonos című regénye. Azóta pedig az írónő nem jelentkezett újabb művel, írja a Dazed.

Sally Rooney Uj Konyv
Sally Rooney / Fotó: Jonny Davies

Pedig igény biztosan lenne rá, hiszen a tavalyi karanténidőszak legolvasottabb könyve volt a Normális emberek az Amazon eladási listája alapján.

Kapcsolódó cikk

Most viszont életjelt adott magáról az ír szerző: új regénye, a Beautiful World, Where Are You (Szép világ, merre vagy?) idén szeptember elején jelenik meg. 

A történet középpontjában két, 20-as évei vége felé járó barátnő, Alice és Eileen áll, akik életük éppen eléggé különböző korszakát élik. A regényíró Alice összejön egy Felix nevű férfivel, akivel Rómába költözik. Eileen Dublinban marad, és szakít a barátjával, majd pedig gyerekkori pajtásával, Simonnal kezd flörtölni. Közel kétezer kilométer távolságból a két nő főleg emailben tartja a kapcsolatot – feltételezhető, tehát, hogy a regényben az ő levelezésükből bontakozik ki a cselekmény és a négy főszereplő közötti dinamika. 

 

„Alice, Felix, Eileen és Simon még fiatalok, de az élet alaposan próbára teszi őket. Vonzódnak egymáshoz, csalódnak egymásban, összejönnek, szakítanak. Vajon el tudják még hinni, hogy a világ szép?” – olvasható a Faber kiadó leírásában.

A barátság, a szex, a művészet, a hit, az erő és a szeretet regénye Sally új kötete. Azonnal magába szippantja az olvasót a ragyogóan intelligens, de sebzett szívű szereplők érzelmi élete. Az intelligencia, az empátia és a szépség sziporkázása ez a könyv

– mondta Alex Bowler a kiadó részéről.

Megfilmesítik Rooney első regényét is

A 2017-ben megjelent Baráti beszélgetések után rögtön 2018-ban jött a Normális emberek, majd tavaly áprilisban került adásba Paul Mescal és Daisy Edgar-Jones főszereplésével a belőle készült pikáns sorozat. A filmes stáb jelenleg a Baráti beszélgetések feldolgozásán munkálkodik, de még sem a szereposztást, sem a bemutató időpontját nem lehet tudni.

Tavaly a sorozat bemutatója előtt Edgar-Jones még csak a reményét fejezte ki, hogy tetszeni fog a rajongóknak az adaptáció. A nézőknek pedig nagyon bejött a sorozat, annyira, hogy Connell lánca önálló Instagram-profilt kapott, a sorozat pedig két extra epizódot. Mescalt, Rooney-t, a forgatókönyvíró Alice Birch-öt és a rendező Lenny Abrahamsont Emmy-díjra jelölték. 

A Beautiful World, Where Are You szeptember 7-én jelenik meg angol nyelven a Faber & Faber kiadónál. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet