Sam Mendes brit rendező és a londoni és brit színházi társaság a Netflixszel karöltve pénzalapot hozott létre a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került színházi dolgozók támogatására.

390 ezer forintig lehet pályázni

A streamingóriás 500 ezer fonttal (csaknem 200 millió forinttal) indította el a kezdeményezést, amelyre személyenként legfeljebb ezer fontig (390 ezer forintig) lehet pályázni. Azok kérhetik a támogatást, akik 2019 januárja és 2020. március 31. között brit színháznál dolgoztak.

Az alappal azokat akarják segíteni, akik nem kapnak támogatást a brit kormány járvánnyal kapcsolatos pénzügyi segélyprogramjában – írta a Deadline.

Sam Mendes netflix szinhazi dolgozok tamogatas koronavirus
Sam Mendes brit rendező / Fotó: AFP

A brit színházak március 16. óta zárva tartanak a koronavírus-járvány miatt. Bár az ország lassacskán elkezdi lazítani a karanténszabályokat, a színházak újraindulása még mindig bizonytalan.

A II. világháború utáni legnagyobb próbatétel

Mendes júniusban a Financial Timesban publikált egy véleménycikket, amelyben a jelenlegi helyzetet a második világháború kitörése óta a brit kulturális élet legnagyobb próbatételeként értékelte, és segítséget kért a streamingszolgáltatóktól. A felhívásra egyelőre a Netflix válaszolt. A létrehozott alapban a további adományokat is fogadják.

Egyesült Királyság népeihez intézett rendkívüli televíziós beszédet a brit uralkodó, II. Erzsébet királynő április 5-én, aki alig burkoltan a brit nép által a II. világháború idején tanúsított ellenálláshoz és kitartáshoz mérte a jelenlegi helyzetben szükséges magatartást.

Mendes a 2020-as Oscar-díjátadón esély volt két kategóriában is az elismerésre: legjobb forgatókönyv, legjobb rendezés. Ugyan ő nem nyert a többszörösen is jelölt 1917 filmjével, de legjobb vizuális effektek (Guillaume Rocheron, Greg Butler és Dominic Tuohy), legjobb hangkeverés (Mark Taylor és Stuart Wilson), legjobb operatőr (Roger Deakins) más alkotók igen. A BAFTA-díjátadón viszont senkinek nem volt esélye az 1917 mellett, Mendes a legjobb rendezőinek járó díjat is átvehette, az 1917 pedig a legjobb film díját is kiérdemelte. Az Amerikai Kritikusok Céhe díjátadóján (Critic Choice Award) pedig megosztva kapta a legjobb rendező díját az Oscar-díjon taroló Élősködők rendezőjével, Bong Dzson Hoval.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.