Hirdetési szerződések és a milliárdos szépségipari kapcsolat

A Wayback Machine internetes archívumban 2023. december 14-ről maradt fenn a portál legkorábbi mentése, és a felületen már ekkor feltűnt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar tájékoztató hirdetése.

A végrehajtói kar korábban 635 millió forintos szerződést kötött a Digital Minds Kft.-vel televíziós munkákra, miközben a cég rendszeresen dolgozott a Nakama & Partners rendezvényein, így a Miss World Hungary döntőin is.

A megkeresésre az MBVK úgy reagált: „A BP Kurir Press Zrt. a Kar nyilvántartásaiban sem korábbi, sem jelenlegi szerződéses partnerként nem szerepel, a társaság részére a Kar kifizetést nem teljesített, továbbá a megkeresésben felvetett, a BP Kurir Press Zrt.-hez kapcsolódó közvetítői vagy médiaügynökségi együttműködésre vonatkozó adat sem áll rendelkezésünkre.”

A portálon Queens blog néven indult el a Miss World Hungary hivatalos blogja, ahol maga Sarka Kata és Rogán-Szendrei Cecília is szerepelt, de nem találtak szponzorált tartalomra utaló jelölést.

A kiadó BP Kurir Press Zrt. tavaly 1,12 milliárd forint árbevételt ért el, amelyből 942,1 millió forint maradt adózott eredményként, ami szokatlan, 84 százalékos nyereséghányadot jelent – írta meg a HVG.

A Kontroll és az Ellenszél gazdasági elemzése szerint „A feltárt kapcsolatok ezt az üzleti kört rajzolják ki; Sarka Kata közvetlen tulajdonosként való feltüntetését nem indokolják. A magas nyereség és az egyfős létszám önmagában nem árulja el, kitől érkezett a bevétel, vagy hány külsős közreműködő dolgozott a portálnak.”