A gyermekvédelmi törvény és a korábbi kormánypárt veresége
A beszélgetésben Schiffer András részletesen kitért a 2021-es gyermekvédelmi jogszabályra, amelynek elfogadásakor a Fidesz–KDNP tudatosan lehetetlenítette el, hogy az ellenzék is támogathassa a pedofilellenes csomagot. Úgy látja, a homoszexualitás és a pedofília összemosása súlyos hiba volt a kormánypártok részéről, és ez indította el azt a folyamatot, amely végül a politikai pozícióik megingásához vezetett.
„De azért az, hogy egy demokratikus jogállamban, a jogszabályi rendelkezésben megjelenjen a homoszexualitás, világbotrány” – fogalmazott Schiffer, hozzátéve, hogy a kisgyermekek védelmét és szexualizálásuk megakadályozását önmagában helyes célnak tartja. Szerinte azonban az akkori jogalkotás közvetlen előzményévé vált a későbbi felháborodásnak: „Magyarul azt a hangulatot, amely a kegyelmi botrányhoz meg a pedofilozáshoz vezetett, ezt a Fidesz–KDNP idézte elő ezzel a törvénymódosítással.”
A jogász úgy értékeli, hogy a most elfogadott korrekciók során ugyan helyesen törölték a homoszexuálisokat érintő diszkriminatív részeket, ám kifogásolta, hogy ezzel párhuzamosan a nemváltoztatás népszerűsítésének tilalmát is kivezették a szabályozásból. Meglátása szerint „itt nem fekete-fehér dolgokról van szó, nem jók és rosszak küzdelméről, hogyha mind a két oldal próbálja ezt így beállítani”. A törvénymódosítás mellett egy kondicionalitási eljárás körüli brüsszeli döntés is felkorbácsolta a kedélyeket, amelynek időzítését Schiffer élesen bírálta.


