Uniós források és a gazdasági átrendeződés kérdései

A magyar kormánnyal szembeni kondicionalitási eljárás lezárásával mintegy 4,2 milliárd eurónyi forrás válik elérhetővé, miközben az Erasmus+ és a Horizont programok blokkolását is feloldotta Brüsszel. Schiffer András az időzítést rendkívül súlyosnak nevezte, mivel a döntés a gyermekvédelmi törvény módosításával egy időben született.

„Szerintem ez a világbotrány” – jelentette ki az ügyvéd, aki szerint a 2021-es jogszabály hibái ellenére a fejlesztési pénzek visszatartása jogszerűtlen politikai nyomásgyakorlás volt. „Ha nem tetszik egy rendelkezés, amit a parlament vagy a kormány meghoz, az nem azt jelenti, hogy akkor keresek valami felettes szervet, valami idegen hatalmat, valami transznacionális szervet, hogy az tegyen igazságot” – szögezte le a műsorban.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Nemzeti Vagyonvédelmi- és Visszaszerzési Hivatal elnökjelöltjének személyét is hevesen ellenezte az ügyvéd. A készülő 2027-es költségvetés kapcsán Schiffer korábbi bírálatait is megerősítette, amelyeket már a Nemzeti Vagyonvédelmi- és Visszaszerzési Hivatal elnökjelölése idején megfogalmazott. Kifejtette, hogy a korábbi kormányhoz kötődő gazdasági szereplők kiszorításával nem a hazai kisvállalkozások jutnak helyzetbe, hanem olyan multinacionális szereplők, mint a Strabag, a Swietelsky vagy a T-Systems: „Szó nincs itt vagyonvisszaszerzésről, én nem is tudom értelmezni ezt a kifejezést. Profitvisszaszerzés zajlik.” A gazdasági háttér mellett egy szokatlan országházi jelenet is szóba került, miután Nagy Attila Tibor felbukkant az ülésterem melletti páholyban.