A Severance című regény azért különösen érdekes most, mert írónője már 2018-ban megjósolta, hogyan múlik el világunk dicsősége egy, a koronavírus-járványhoz teljesen hasonló, fokozatos lefolyású apokalipszis-történetben, jelenkori technikáink mellett.
Apokalipszis időzítve
Ling Ma Severance című, 2018-ban megjelent, több díjra is jelölt regényének vége felé a főszereplő, Candace Chen beszorul a liftbe. Éppen a munkahelyére, a New York-i Spectra könyvkiadóba tart, ahol a fiatal főszereplő a Biblia új kiadásának nyomdai munkáival foglalkozik.
Normál esetben ez egy egyszerű napindító bosszúság lenne, amiről este a barátainak sztorizhatna egy sör mellett, de az adott körülmények között végzetes tragédiába is torkollhatna. New York ugyanis lényegében elnéptelenedett a Shen-láz, egy különös fertőzés következtében. Candace viszont kitart még a városban, mert a munkaszerződése szerint nagyösszegű bónusz üti a markát, ha minél tovább tud dolgozni. Ő az egyik utolsó ember, aki még a városban maradt.
Kapcsolódó cikk
Beszámolók a karanténból és a frontvonalból: így élik meg az olaszok a koronavírus-járványt
Amikor megnyomja a vészcsengőt a liftben, a jelzés egyenesen a Városfenntartó Vállalat hangpostájára érkezik. Néhány perccel később a lift csodával határos módon beindul, és a lány kiszállhat a kihalt emeleten, ahol felhívja a 911-et. A telefonközpontos elcsigázottan kérdezi tőle, hogy mit keres még az irodában. Candace nem is érti a kérdést, miért nem nyilvánvaló, hogy dolgozik.
Kapcsolódó cikk
Emily St. John Mandel Tizenegyes állomás (2014) című könyvében a georgiai influenzajárvány néhány nap alatt elviszi a Föld teljes lakosságának 99%-át. Cormac McCarthy Az út (2006) című művében is egy nem nevesített esemény – néhányan meteorbecsapódásra gyanakszanak – egy szempillantás alatt tizedeli meg Amerika lakosságát. Bár Albert Camus A pestis vagy Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején című alkotásában már egy hosszabb időszakot fog át a történet, a szereplők egyikben sem látják ilyen világosan a közeledő veszélyt. A Severance-ben tehát nem pár nap alatt vagy egy atomrobbanás miatt azonnal esik szét a társadalom, hanem fokozatosan, egymás utáni csapások révén halad a világ a vesztébe, ahogyan az infúzió cseppenként adagolja a méreganyagot a szervezetbe.
Párhuzamos fikció és valóság
Így a Covid-19 járvány elején (vagy közepén, képtelenség még eldönteni), a Severance cselekménye félelmetes hasonlóságot mutat a világ jelenlegi, valós helyzetével. Ahogy a koronavírus az újkeletű ipari központnak számító Vuhan város piacáról indult el világhódító útjára, a Shen-láz is egy kínai település, Shenzen ipartelepéről származik. A láz önmagában nem halálos, hanem végzetes tudatvesztéssel jár, amikor a fertőzött személy végtelenségig ismételget olyan mindennapi rutincselekvéseket, mint az öltözködés vagy a terítés.
https://www.instagram.com/p/B-F7sYHH0Ht/
Ahogy New Yorkot is eléri a kór, a normalitás helyét fokozatosan átveszi kezdetben az alkalmazkodás a megváltozott körülményekhez, majd a teljes kifordulás. Kezdetben a The New York Times még beszámol a fertőzöttek számának alakulásáról, zajlik a divathét, bár a modellek már divattervezők által tervezett műtősruha-kreációkat viselnek, kiegészítőknek pedig márkás maszkokat és gumikesztyűt. A biztonsági intézkedések protokollja naponta változik – például először ajánlatos, majd kötelező lesz FFP2-es maszkot viselni a munkában.
Kapcsolódó cikk
Brit divattervezők gyártanak maszkot, hogy segítsék az egészségügyet
Bevezetnek egy felesleges beutazási tilalmat, hogy a külföldi állampolgárok ne léphessenek be az országba, a Broadway és a szórakoztatóipar leáll – felesleges is tovább ecsetelni. Amit Ma helyesen és valószínűleg még számára is riasztóan megjósolt, az az, hogy a járvány lassú lefolyású látványossággá válhat, azaz amikor nem egy ágyúból lövik ki az embereket egy szép új világba, hanem digitális képernyőinken keresztül élőben szemléljük, hogyan is alakul a helyzet napról-napra.
Amikor az élet másolja a regényt
A Vulture írása szerint ugyanígy vagyunk a koronavírussal is. Január elején, mindössze két hónappal ezelőtt annyit tudtunk, hogy egy új típusú influenza ütötte fel a fejét valahol Kínában. Aztán néhány héttel később időtérképen szemlélhettük, hogyan terjedt szét a világban. Magyarországra is megérkezett március elején, a globális utasforgalom nemkívánatos és láthatatlan potyázójaként. Először átsiklottunk rajta, majd tudomásul vettük, most meg ezen pörög mindenki. Rengeteg a szabadidőnk a karanténban, így felzabálhatjuk a bespájzolt készleteket, hogy újra mehessünk vásárolni.
Kapcsolódó cikk
Ők már megtalálták az unalom ellenszerét a karantén ideje alatt
Az interneten lógunk egész nap, hogy mi is láthassuk azt, amit mindenki más is lát. Nem egy zombiapokalipszis elől próbálunk kitérni vagy atombiztos bunkerben keresünk menedéket. Azt figyeljük, hogy az eddig kézben tartott, szilárdnak vélt normáink hogyan cseppfolyósodnak és folynak el napról-napra. Eközben még arra is van időnk, hogy mindezt kibeszéljük folyamatában: nahát, már nem üzemelhetnek az éttermek.
Az azonnal bekövetkező katasztrófákban nincs idő azon agyalni, hogy mihez is kezdjünk. De amikor a baj csak lassan kerül a látóterünkbe, akkor megfigyelhetjük, ahelyett, hogy elfutnánk előle.
A járvány minden nézettségi adatot megdönt a tévében, a legtöbb lájkot begyűjtő Insta-posztunk lesz, erről pletykálna az egész cég az irodaház teakonyhájában, ha még működnének a teakonyhák az irodaházakban.
Egyelőre még csak azért nincs koronavírus-művészet, mert mi magunk vagyunk a műtárgy – egy óriási emberkísérlet alanyai, ami arról szól, hogy boldogulunk, amikor lassan elpárolog a mindennapok biztonsága.
Ragaszkodunk a megszokásainkhoz, éppúgy, mint Candace, aki a kihalt metropoliszban belép egy üres irodaházban az üres liftbe. New Yorkban a daruk összedőlnek az építkezéseken és a belváros olyan üres, hogy még egy kiadó szerkesztője is megengedhet magának egy manhattani lakást – ez már tényleg az igazi apokalipszis jele. A Severance elsősorban a normalitás elvesztéséről és újjáépítéséről szól. Candace annyira a szokásai rabja, hogy még akkor is bemegy dolgozni, amikor már nincsenek nyomdák sem, de már kereslet sem az új kiadású Bibliára.
„Felkeltem és bementem dolgozni. Este hazamentem. És így tettem minden nap” – mondja a főszereplő.
Miután végre otthagyja a várost, csatlakozik egy hétfős, túlélőkből álló csapathoz, akik egy Központ nevű helyre igyekeznek eljutni Chicagóban. A bandának megvannak a maga szabályai: mielőtt lerabolnák a házakat élelemért, leveszik a cipőjüket, megfogják egymás kezét és egy mantrát ismételnek. A The Shins New Slang ritmusára hajazott, így könnyű volt megjegyezni.
Normalitás keresése az apokalipszisben
Ösztönösen rendszereket alakítunk ki – kezdve a csecsemők etetési és alvási napirendjétől egészen a demens családtagjaink napi időbeosztásáig. Most a közösségi média közvetíti a többiek megküzdési stratégiáit: láthatjuk a színkódos napirend-táblázatokat, amiket biztosan nem tartanak be egy eleven hároméves gyerek mellett. Egyeseknek az esti egyórás kényeztető arcápolási rítusa a biztos pont, mások pedig emlékeztetőket írnak maguknak (Kelj fel és mozogj minden fél órában!), három felkiáltójellel.
Amit keresünk, az a kiszámíthatóság, egy olyan ösvény, ami pontosan ugyanolyan mögöttünk, mint előttünk.
A Severance szerzője arra jött rá, hogy amikor a minket körbevevő világ fokozatosan esik szét, van időnk átállni egy lelassult, befelé figyelő szemléletmódba. A világ pusztulását néztük már a Covid-19-et megelőző években is, és ez mit sem változott. Önjelölt tini influenszerek sminkvideóit, meg gyagyi minőségű koncertfelvételeket bámultunk, amelyeken ott sem voltunk, olyan előadóktól, akiket még csak nem is szeretünk. Most viszont azt követjük, hogy January Jones milyen relaxáló fürdőt készít olyan hozzávalókból, amik biztosan nálunk is megtalálhatók a kamraszekrényben. Most azt nézzük, ahogy mások a normalitás eltűnésére reagálnak.
https://www.instagram.com/p/B949tW1FsBD/
Candace is egy ilyen szemlélő lesz, aki az üres városát fotózza és dokumentálja a történéseket a blogján. Ez az, amihez ért, amit a darabonként széthulló társadalom lehetővé tesz. Rögeszméje, hogy megértse a világot maga körül, és hogy értelmet adjon az abnormálisnak.
Kapcsolódó cikk
A túlélőcsoport vezetője Bob, egy informatikus, aki a sok WoW-ozástól kéztőalagút szindrómában szenved. Pontosan az az idegesítő figura, aki bizonyára simán túlélne egy apokaliptikus világjárványt, és a végén valamilyen vezetői szerepbe kerülne. Egy szerencsétlen pojáca, aki viszont olykor ráérez a dolgokra. Miután földhöz vágta Candace iPhone-ját, ami, bár már nem működött, de érzelmileg sokat jelentett a lány számára.
Az internet összenyomja az időt. Az interneten egyazon síkon él együtt a múlt és a jelen. De mivel a jelen a múltba kövül, most is, ahogy beszélek, talán pontosabb azt mondani, hogy az internet kizárólag múltból áll. A múlttal lépünk kapcsolatba az interneten
– szólt a csapathoz Bob.
És hát nem mindannyian vissza akarjuk erőszakolni a múltat a jelenbe azzal a szent meggyőződéssel, hogy majd a napi rutinjainkkal túléljük ezt az időszakot? Szeretnénk a komfortos világunkat átmenteni – ami meg most van, azt majd, mint egy regényt, becsukjuk. Majd úgy emlékezhetünk rá, mint egy fura időszakra, amikor mindannyian együtt nyakig benne voltunk a járványban.
