Shane Tusup már korábban is bejelentette, hogy kapcsolatban van, de azt eddig csak sejteni lehetett, hogy Nagy Viktória Zoé fitneszmodell az új párja.

Shane Tusup és Nagy Viktória Zoé a Hot! magazin címlapján vállalták fel a kapcsolatukat, amit a 168 szemlézett.

Mondhatom, hogy életemben először érzem azt, hogy egyszerűen könnyű és természetes minden együtt: olyan, mintha egész életünkben ismertük volna egymást. Viki mellett tényleg önmagam lehetek, nem kell attól tartanom, hogy nevetségessé teszem magam

– árulta el az edző. A páros szinte az egész napját együtt tölti, a fitneszmodell pedig már Tusup szüleivel is megismerkedett.

Édesanyám az állampolgári eskümön találkozott először a párommal. Azonnal megvolt köztük az összhang, nagyon szereti őt. Édesanyám számára ő a lánygyermek, akire mindig is vágyott!

„A múltkor épp Egyiptomban voltam egy sportnagyköveti rendezvényen, amikor kiderült, hogy a »lányok« a távollétemben jókat csevegtek telefonon. Apám is találkozott már vele, ő nagy rajongója a kedvesemnek” – árulta el az edző.