Az egyik, pozitív értelemben legmeglepőbb koncertélményemet az amerikai dark-country zenekarnak köszönhetem. Bár kétségkívül jól működik lemezen a Slim Cessna zenéje, a felvételeket hallgatva mégiscsak egy lassabb, dülöngélős koncertet képzeltem el, az albumokon hallható, kissé vontatott hangvételben.

Természetesen ekkor még nem sejtettem, hogy ezen a koncerten többek között elektromosan (telecaster módra) gerjesztett bendzsóhoz vagy éppen hegedűvonóval játszott pedal steel gitárhoz is lesz szerencsém, hogy csak néhányat mondjak az audivizuális élmények közül. A Slim Cessna koncertje mind hangzásában, mind energikusságában sok stoner zenekarnak is a becsületére vált volna, na, de kezdjünk mindent az elején.

Ugyanis a hattagú, igencsak megnyerő színpadképpel rendelkező zenekar már az elejét sem aprózta el: a két frontember, Slim Cessna és társa, Munly Munly már az első szám során lementek a közönség közé pacsizni és ismerkedni, ezt a jó szokásukat pedig a koncert többi részében is elég sűrűn gyakorolták. A második számú frontember Munly Munlyról egyébként még hosszabban is lehetne értekezni, de legyen elég annyi, hogy amellett, hogy hol vokálozott, hol bendzsón vagy gitáron játszott, egyike a legfurcsább és (jó értelemben) legijesztőbb jelenségeknek, akiket színpadon valaha láttam.

A hangulat tehát a két, egymást hol hergelő, hol tökéletesen kiegészítő porondmesternek köszönhetően már az első számtól adott volt, és mire a harmadik számhoz értünk a This Is How We Do Things in the Countryval, már a közönség is valószínűleg valahol egy sötét, délvidéki templomban érezte magát.

A koncert ugyanis sok elemében emlékeztetett az általam eddig csak TV-ben látott amerikai hittérítős misékre, ahol az eksztázisban üvöltöző pap(ok) ördögöt űznek, és igét hirdetnek a hívek számára. A Slim Cessna is ezt a fajta déli keresztény világot idézi meg nemcsak lemezen, hanem az élő produkció során is, a színpadi koreográfiájukban pedig egyértelműen erre apellálnak-mégpedig nagyon hatásosan. A koncerten a vallásos jellegű és balladisztikus, új dalok és régi “klasszikusok” (Do You Know Thee Enemy?, Jesus Is in My Body) váltották egymást, miközben a masszív, szuggesztív hangzás végig meg tudott maradni a koncerten, ami egy percre sem ült le. Hihetetlenül pörgősen és erőteljesen szólaltak meg a lemezen jóval visszafogottabb, elfolyósabb dalok, amik hatását a vizuális látvány, azaz Cessna és Munly állandó színpadi mozgása csak tovább fokozta. A közönség is láthatóan egyre jobban és jobban érezte a show-t, még ha nem is lehettek többen mint legfeljebb 150-en, ami a hajón elég kevésnek számít-igaz akik eljöttek, azokon látszott, hogy nemcsak letévedtek, hanem már jó ideje várnak erre a koncertre. Az utolsó számban aztán Slim Cessna szóló karaokeban előadta a For the Good Timest Kris Kristoffersontól, ami pont annyira volt giccses, mint például a gitáros duplanyakú, bársony borítású, Szűz Máriával díszített gitárja-vagyis nagyon. Mi viszont borzasztóan élveztük az egészet.