Stana Alexandra és párja, Köcse György tavaly novemberben döntöttek úgy, hogy öt hónapnyi házasság után búcsút intenek egymásnak.

Nem harmadik fél okozta

Mint arról beszámoltunk, sok találgatás övezte Meggyes Dávid és Horváth Gréta válásának hírét. Stana Alexandra egy interjúban mondta el, hogy közelebbi viszony van köztük Meggyessel.

Elmondása szerint azonban a Dáviddal való kapcsolatának semmi köze sincs a válásához, a válás oka sokkal inkább az, hogy több gondjuk is akadt, továbbá a jövőképük sem volt azonos – írta a Blikk.

“Gyuri inkább külföldön képzeli el az életét, míg én itthon építgetem a jövőmet” – mondta Alexandra, hozzátéve, ez rengeteg konfliktust szült. Viszont sikerült megállapodniuk, hogy itthon maradnak, családot alapítanak, úgyhogy ezután össze is házasodtak. 

A karrier mégis közbeszólt

Az esküvő után azonban egy külföldi munkalehetőség merült fel, amely szerint tizenegy hónapot kellett volna kint tölteniük és ez közéjük állt.

Én jeleztem Gyurinak, hogy nem szeretnék menni. Nem akarok távol lenni a családomtól, és egyébként sem ezt beszéltük meg

– fogalmazott a táncosnő. A férje azonban nem akarta feladni a lehetőséget, ezért elvállalta egy másik táncpartnerrel, mondván, ha Alexandra szereti, megvárja őt.
Alexandra véget vetett a kapcsolatuknak. Utólag már, nem haragszik a férjére, hiszen tudja, hogy mindketten karrieristák, és egy idő után úgyis kiütközött volna. „Még szerencse, hogy ez nem a gyermekvállalás után történt” – mondta Alexandra, aki a szakítás ellenére nem omlott össze, pozitívan tekint a jövőbe. “Gyuri mellett nőttem fel, ő volt a tanárom, táncpartnerem, első szerelmem, és ez már soha nem fog elmúlni” – tette hozzá, rámutatva, hogy a mai napig szeretik egymást, csak két külön úton járnak, és ezek az utak egyre távolodnak egymástól.

Top sztorik a rovatból

Nincs több cikk

Ez is érdekelhet