Ezt gondolta Stanley Kubrick az élet értelméről

Stanley Kubrick 1968-ban a Playboynak adott interjújából kiderült, hogyan gondolkodik a rendezőóriás az életről. Mint mondja, “Maga az élet értelmetlensége kényszeríti az embert arra, hogy jelentést teremtsen magának.”

A speciális effektusoknak hála a 2001: Űrodüsszeia egyértelműen a filmtörténet legérzékletesebb űrutazását jeleníti meg – Ön viszont azt nyilatkozta, hogy nem hajlandó repülni, még egy hagyományos repülőgépre sem száll fel. Miért?

Azt hiszem, ennek a hátterében valamiféle felfokozott halandóságtudat áll. Más állatokkal szemben nekünk megvan az a különleges képességünk, hogy el tudjuk gondolni saját végünket, és ez elképesztő pszichológiai feszültséget kelt bennünk. Akár elismerjük, akár nem, mindannyiunk mellkasát feszíti ez a félelem, ami valamelyest felőrli az egónkat és a céltudatunkat. Bizonyos értelemben szerencsések vagyunk, hogy a testünk, illetve igényeinek és szükségleteinek kielégítése, olyan meghatározó szerepet tölt be az életünkben. Ez a fizikai burok átmenetileg elhatárol minket attól a bénító felismeréstől, hogy mindössze pár év választja el a születést a haláltól.

Ha tényleg hátradőlnénk, és eltűnődnénk elkerülhetetlen végünkről, rémisztő jelentéktelenségünkről és kozmikus magányunkról, egész biztosan elmenne az eszünk, vagy behódolnánk a hiábavalóság bénító érzésének.

Elkezdhetnénk gyötörni magunkat kérdésekkel, hogy mégis minek írjunk nagy szimfóniákat, minek gürcöljünk annyit a létfenntartásunkért, vagy egyáltalán minek szeressük egymást, ha nem vagyunk többek porszemekről bármikor lesodorható mikróbáknál, amik a felfoghatatlanul tágas univerzumban keringenek?

Kubrick ritkán látott fotóiból nyílt kiállítás / ContextUs

Tizenhárom évesen édesapja vett Stanley-nek egy Graflex kamerát, és felkeltette Kubrick érdeklődését az életképek fotózása terén. 17 éves volt, mikor iskolába menet lefényképezte a Franklin D. Roosevelt halálhírét hirdető újságos standot a gyász miatt szomorú árussal. A képet elküldte Amerika híres Look Magazine-jának, mely azon nyomban fizetett fotóriporteri állást ajánlott a fiúnak.

Miután felismerjük, hogy nincs értelmezhető, végső cél, és hogy létezésünk a végtelen sok csillag között jelentéktelen, és semmi nyoma nem marad, mi, akiket sajátos érzékenységünk arra kényszerít, hogy ilyen perspektívából szemléljünk az életünket, könnyedén arra juthatunk, hogy felesleges minden erkölcs és érték.

De még azokat is, akikből hiányzik az efféle érzékenység, és csak valami halvány fogalmuk van mulandóságukról és jelentéktelenségükről, ez a kezdetleges elgondolás megfosztja attól, hogy értelmet és célt találjanak az életüknek. Ezért van az, hogy Thoreau szavaival élve „az emberek tömege csendes kétségbeesésben éli az életét”, és hogy sokan ugyanolyan jelentés nélkülinek érezzük az életünket, mint a halálunkat.

p0639ffn
Stabley Kubrick: 2001: Űrodüsszeia című filmje / Fotó: BBC

A világvallások, szűklátókörűségük ellenére, gyógyírt kínáltak erre a mélységes fájdalomra, de ahogy manapság egyre több lelkész beszél Isten haláláról, és hogy Arnoldot idézzem, „a hit tengere” világszerte visszahúzódik egy „hosszú, melankolikus, elcsendesülő zúgással”, az ember számára nem maradt mankó, amire támaszkodhat – nincs semmilyen reménye, még egy ilyen irracionális sem, amely értelemmel ruházhatja fel a létezését. Halandóságunk megsemmisítő erejű felismerése jóval több mentális betegség gyökerét jelenti, mint érzésem szerint a pszichológusok gondolják.

Ha az élet ennyire értelmetlen, mit gondol, érdemes élni?

Maga az élet értelmetlensége kényszeríti az embert arra, hogy jelentést teremtsen magának.

A gyerekek természetesen ártatlan áhítattal kezdik az életet, képesek rendkívüli gyönyört érezni olyan egyszerű dolgoktól is, mint például egy falevél zöld színe; de ahogy idősebbek lesznek, a halál és a pusztulás tudata egyre nagyobb nyomot hagy a tudatukon, és fokozatosan roncsolja az életörömüket, az idealizmusukat és a halhatatlanságra vonatkozó illúziójukat.

Miközben egy gyerek felcseperedik, a környezetében egy idő után mindenhol halállal és fájdalommal találkozik, és kezdi hitét veszteni az ember végső jóságában.

Megtalálták az elveszett Stanley Kubrick-forgatókönyvet! – Annyira komplett, hogy azonnal filmet lehetne csinálni belőle

Vasárnap a The Guardian írta meg, hogy megtalálták Stanley Kubrick egykor elveszett forgatókönyvét. A lap értesülése szerint Kubrick Calder Willingham regényíróval közösen írta, akivel később együtt dolgozott A dicsőség ösvényein. A Burning Secret egy 1913-as Stefan Zweig-elbeszélés adaptációja. Az Égő titok egy “behízelgő modorú és ragadozó férfiről” szól, aki el akar csábítani egy férjes asszonyt a gyógyfürdőben, ahol találkoznak.

Ha viszont elég erős – és szerencsés –, akkor kiemelkedhet a lélek alkonyából, és újjászülethet benne az élet elánja. Az élet értelmetlenségének tudata miatt, és ennek ellenére, új céltudattal tudja felruházni magát.

Talán nem szerzi vissza azt a tiszta áhítatot, amivel született, de képes lesz valami sokkal időtállóbb létrehozására.

Az univerzum legrémisztőbb tulajdonsága nem az, hogy ellenséges, hanem az, hogy közömbös, de ha meg tudunk békélni ezzel a közönnyel, és el tudjuk fogadni az élet kihívásait a halál keretein belül, létezésünk valódi jelentéssel és beteljesüléssel bír majd. Bármennyire is végeláthatatlan a sötétség, muszáj gondoskodnunk a fényünkről.

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból