Stohl Luca elárulta, hogy bár hét évig alkottak egy párt, mire párja megkérte a kezét, ő már a kapcsolat harmadik éve óta várta az eljegyzést.

Stohl Luca, az ATV Híradó műsorvezetője Tatár Csilla vendége volt a KIRAKÓS legújabb adásában, ahol többek között a házasságáról beszélt, írja a 24.hu.

Nagyon vártam, hogy végre megkérje a kezem, és nagyon vártam az esküvőt. Nem is tudom megfogalmazni, hogy miért. Szerintem ez is ilyen társadalmi elvárás, meg hogy »Hát már azért csak kéne, nem? Hány éve is?«. És akkor hét év után jegyzett el

– idézte fel. Elmondása szerint kisebb konfliktusok is voltak abból, hogy ő már három év után várta a gyűrűt, de a férfi máshogy gondolta. 

Kérdeztem, hogy valami baj van? Vagy hogy nem lépünk tovább? Azt mondtuk, hogy építkezünk, de én nem látom, hogy építkeznénk

– emlékezett vissza. Utólag belátja, hogy a férjének volt igaza, aki azzal érvelt, hogy ő hosszútávra tervez, és nem szeretne lendületből, rózsaszín felhőből házasodni. 

Szóval nagyon vártam, de egy idő után, ahogy ezeket megbeszéltük, akkor rájöttem, hogy végülis jól vagyunk együtt? Jól vagyunk. Most kell az a gyűrű a kezemre?

“Tökmindegy, majd összespórolok magamnak egy gyémántra, hogyha nagyon nem akar elvenni, és akkor lesz egy szép köves gyűrűm, és tojok az egészre” – árulta el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet