Galambos Lajos is táncra perdül majd a Dancing with the Srars színpadán?
Vajon ki lehet a tizedik híresség, akit nem mutattak be eddig, ám szerepel majd a TV2 Dancing with the Stars című műsorában? Egy páros kilétét ugyanis nem fedték fel a hétfői sajtóeseményen, így azóta megy a találgatás, ki lehet a titokzatos táncos és partnere, akik utolsóként csatlakoznak a show-hoz, amely október 26-án indul.
A Story elsőként értesült róla, hogy Varga Judit mellett a börtönbüntetését jelenleg házi őrizetben töltő Galambos Lajos is kapott felkérést a TV2 táncos műsorába. Lapzártáig a csatorna és a zenész is hallgatásba burkolózott. Pont úgy, ahogy a titokhatos pár másik tagja, aki egyre többek szerint a RTL-es Szombat esti lázból megismert Südi Iringó lesz.
A hír napvilágra kerülése után a legtöbb komment azt feszegette: Lajcsi hogyan tud órákon át próbálni, ha súlyos beteg?
Ahhoz azonban, hogy a 63 éves trombitaművész is csatlakozni tudjon a műsorhoz, szükség van a büntetés-végrehajtás (bv.) engedélyére is, ám úgy tudjuk, ez még várat magára, s talán ezért nem mutatta be a TV2 az összes versenyzőt, akik az idei évadra készülnek.
“A csatorna idén is törekedett arra, hogy igazán nagy nevek szerepeljenek a táncos show-műsorba. Gondoltak egy merészet, felkérték Galambos Lajost, aki – úgy hallottam – igent mondott a felkérésre, ám ahhoz, hogy ez meg tudjon valósulni, szükség van a hatóságok engedélyére, hiszen ő még őrizet alatt áll, és nyomkövetőt visel a lábán. Részt vett műsor szereplőinek fotózásán is, de amíg nincs engedély, nem biztos a részvétele sem” – árulta el a Blikknek egy informátor.
Amennyiben a lap információi helytállóak, nemcsak Galambos Lajos, hanem a táncpartnere kiléte is érdekes, hiszen Südi Iringó tíz év után térhet vissza a képernyőre. A ma már 42 éves táncművész az RTL Szombat esti láz című műsorában vált ismertté, ahol mind az öt évadban táncosként szerepelt ismert partnerei oldalán. Láthattuk többek között Hajas László, Somló Tamás, Stohl András, Istenes Bence és Heilig Gábor oldalán is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.