Sylvester Stallone a Variety számára adott interjúban megosztotta a közel negyven évvel ezelőtt megalkotott Rocky-karakteréhez fűződő rejtélyes, már-már szimbiotikus kapcsolatát.

A film Hollywood egyik legsikeresebb franchise-a lett. John Rambo a másik felejthetetlen karakter, amit Stallone létrehozott, de mégis Rocky az, amelyik igazán közel áll hozzá.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mintha a fivérem lenne[/perfectpullquote]

– vallotta Stallone.

A most 73 éves Stallone sosem beszélt nyilvánosan arról, hogy az 1976-ban kezdődő Rocky-franchise tulajdonjogától gyakorlatilag megfosztották. A film óriási sikert aratott, mind anyagilag , mind szakmailag. Összesen 10 Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb forgatókönyv, a legjobb színész díjárért magát Stallonét.

Sylvester Stallone Variety
Sylvester Stallone Úgy Érzi Rocky A Fivére / Fotó: Variety

A legjobb film és a legjobb rendezés díját pedig el is nyerte az alkotás. Stallone egy csapásra vált világsztárrá. Az évek alatt a nyolc darab Rocky-, majd Creed-filmeknek köszönhetően dollármilliomossá vált. Nyereségrészesedést kapott az eredeti filmért, amely 1 millió dolláros ráfordítással világszerte 225 millió dollárt hozott.

Rocky Balboa The Independent
Sylvester Stallone A Rocky-Val Vált Világhírűvé És Gazdaggá / The Independent

Stallone viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a franchise után a gyerekei is járadékot kapjanak a halála után, ez továbbra is fájdalmas pont, számára, hogy nem kapott részt a film tulajdonjogaiból.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nincs a Rocky-ban tulajdonrészem. Sokkoló volt számomra, mikor kiderült, hogy nem is lesz. Azt mondták, ki vagyok fizetve, ezért nincs okom panaszra. Dühös voltam[/perfectpullquote]

– nyilatkozta Stallone. A sztár saját akkori naivitását és üzleti hozzáértésének hiányát okolja emiatt. Többek között a Rocky producere, Irwin Winkler is meglepetéssel reagált Stallone kijelentésére: a sztár a színészi-, az írói- és a rendezői nyereségrészesedésekből 10 millió dollárokat keres a franchise-zal.

Irwin Winkler Sylvester Stallone Rocky
Irwin Winkler (Balra), Sylvester Stallone És Robert Chartoff A Rocky-Ért Kapott Oscar-Díjakkal / Fotó: Biz1190

Stallone nyíltan beszélt arról is, amikor a kilencvenes években az iparág hátat fordított neki a Rocky V. és az Állj vagy lő a mamám! bukásai miatt. A saját ügynöksége is kirúgta, mondván, hogy nem tudnak neki munkát találni. Ez így ment a 2006-os Rocky Balboa megjelenéséig, amelyben Stallone a főszerep mellett a forgatókönyvírói és a rendezői feladatokat is magára vállalta. A filmnek köszönhetően Hollywood ismét a kegyeibe fogadta, és a Creed: Apollo fia és a Creed II címmel két folytatást is készített a franchise-hoz.

Sylvester Stallone a cannes-i filmfesztiválon reklámozta a Rambo 5. részét

Maga John Rambo, azaz Sylvester Stallone is részt vett a cannes-i filmfesztiválon, hogy az új Rambo-filmet népszerűsítse. A Rambo V – Utolsó vér exkluzív képeit mutatta be a filmfesztiválon az akciósztár, a közelgő, utolsó felvonás kapcsán. A Rambo-rajongók már izgatottan várták a sorozat befejező részének ízelítőit, miután múlt hónapban látványosan távol maradt a Lionsgate’s CinemaCon rendezvényéről.

Stallone azt is elárulta a Variety alább olvasható interjújában, hogy a Winkler’s production és a MGM számára további Rocky-filmeken is dolgozik.

Igaz, hogy az első Rocky filmmel váltál milliomossá?

Valószínűleg az volt az első és utolsó alkalom, hogy valaki ekkora nyereségrészesedést kapott.

Mennyi részesedést kaptál?

10% részesedést.

Mindet összevetve: mennyit kerestél az eredeti filmmel?

Körülbelül 2 és fél millió dollárt, amely hihetetlen volt számomra. A legszerencsésebb embernek éreztem magam a világon. Mielőtt megcsináltam a Rocky-t, az éves összjövedelmem 1400 dollár volt. Jegyszedőként 35 dollárt kerestem hetente, ami havonta körülbelül 100 dollár volt.

Sylvester Stallone elengedi, ami sikerre vitte – Ezt üzeni a rajongóknak

A 73 éves Stallone köszönetet mondott rajongóinak is, és azt üzenete nekik: A Rocky-sorozatból nyolc film készült, az első, John G. Avildsen rendezésében 1976-ban, és nyomban nagy sikert aratott. A film három Oscar-díjat kapott, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést. A későbbi filmekből többet Stallone írt és rendezett.

Milyen feltételekben állapodtál meg az MGM-mel?

35 ezer dollárt kaptam az első részért. A forgatókönyvért körülbelül 25 ezer dollárt, és hetente bruttó 360 dollárt. Csupán huszonöt napig tartott a forgatás. Szerencsére az Amerikai Írószövetség meghatározott egy minimumot. Körülbelül 2000 dollárt kaptam a szerepért. A második rész esetében 75 ezer dollárról szólt a megállapodás, ez minden.

Mi volt a helyzet a harmadik film esetében?

Körülbelül 120 ezer dollár (amellyel végül több millió dollárt keresett – a szerk.).

Azt mondtad, nagyon elkeserít, hogy nincs a Rocky-franchise esetében tulajdonrészed.

Néhányszor megemlítettem a Rocky II megjelenése után, amely egy tonna pénzt csinált és aztán a Rocky III-nál, amely mindegyiknél többet keresett. Mondtam, hogy szeretnék valamennyi tulajdonjogot is belőle, hiszen én alkottam meg. De ez sosem történt meg. Így egyáltalán nincs tulajdonrészem a Rocky-ban.

Sylvester Stallone Rocky Balboa
Stallonét Sokkolta A Tény, Hogy A Rocky-Ban Sohasem Lehet Tulajdonrésze/ Fotó: Imdb

Tehát kérted, de mégis elutasítottak? Ki mondta ezt neked?

Az ügyvédem, Jake Bloom.

És mi a helyzet az akkori ügynököddel, Ron Meyerrel?

Ronnie-nak ezt sohasem említettem.

Miért nem?

Megmondták nekem, hogy ez sohasem történhet meg, senki sem rendelkezik vele, és nézzem azt, hogy sokkal több pénzt adnak a Rocky III-ra. Egy lehetőséget vettek meg, amelyre én nem vagyok jogosult.

Jake mondta ezt neked?

Igen, egy körforgalomban. „Nem fogsz többet kapni, senki sem kap többet” – mondta. Mire én azt feleltem: „Én fogok, én kivétel leszek a szabály alól!” De az igazat megvallva, annyira el voltam foglalva mással, hogy nem bírtam ezzel foglalkozni.

Szóval soha nem is erőltetted?

Nem, soha nem erőltettem igazán, és mire eljutottam a Rocky Balboa körüli időszakhoz, már elég gyenge volt a pozícióm, hogy bármit is mondhassak. Eléggé intenzíven csúsztam lefelé a lejtőn. Megállíthatatlanul. Majd az ügynökségemtől is elbocsájtottak. Teljesen kiégtem.

Muhammad Ali maga kommentálja az életéről szóló dokumentumfilmet

A védelmező és a Kiképzés című filmek rendezője Antonie Fuqua rengeteg archív videó- és hanganyagot használt fel, így Ali gyakorlatilag saját maga kommentálja a filmet. Az HBO két részben mutatja be a 165 perces dokumentumfilmet, adta hírül a . A régi fotókból, tévés és rádiós felvételekből állt össze Fuqua projektje, amelyben “A legnagyobb” saját történetének mesemondója.

Nehéz felfogni, hogy miért nem ragaszkodtál ahhoz, hogy részt kapj abból, amit létrehoztál.

Azt hiszem, volt egyfajta üzleti kódex akkoriban, ami talán mostanában már kevésé jellemző, hogy nem szabad levágni az aranytojást tojó tyúkot. A stúdiónál a hatalom, az ügynökségek tőlük függenek, az ügyvédek pedig a kettő között közvetítenek. Amikor először szálltam szembe velük (a Rocky IV előtt 1985-ben – a szerk.), azt mondtam:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem zavar titeket fiúk, hogy én írtam minden szavát, én koreografáltam, elkötelezett voltam hozzátok, népszerűsítettem, megrendeztem és még sincs 1%-om sem, amit a gyermekeimre hagyhatnék? [/perfectpullquote]

Csak annyit mondtak, hogy „ki vagy fizetve”. Ezzel véget is ért az egyeztetés.

Mi a helyzet a többi licenc-szel  és a merchandising bevételekkel, amelyet az MGM keres a Rocky-val?

Száz különböző licenc-szel rendelkeznek, azt mondták, ezeket majd később megtárgyaljuk, amely 45 év alatt több száz millió dollárt jelent. Azóta is tárgyalják velem…

Mennyire keserített el, hogy semmit sem kaptál a Rocky nyereségeiből?

Nagyon mérges voltam. Dühöngtem. A Rocky-t többször vetítik a televíziókban világszerte, mint bármelyik másik Oscar-díjas filmet, A Keresztapát kivéve. Hat részünk van belőle, és most már itt van nekünk a Creed és a Creed II is.

Creed 2 Stallone Michael B Jordan Rolling Stone
Sly És Michael B. Jordan A Creed 2-Ben / Fotó: Rolling Stone

Szeretem a rendszert – ne értsen félre! A gyerekeimről és az unokáimról is gondoskodik a rendszer. De vannak sötét részei és emberek, akik felelősek ezért. Ők azt mondják, Hollywood egy olyasvalaki, aki szíven döf. És ezt nem is titkolják.

Mondtad, hogy az ügynökséged és a menedzsered is kirúgott. Menyire volt ez nehéz?

Figyelj, nincs velük bajom. Mára megismertem az íróasztal másik oldalát is. Nem tehettek értem semmit. Nem vonszolhattak magukkal. Azt mondták: „nézd, talán menned kell és keresned valaki mást, mert mi nem tehetünk semmit.” Ez 2002-ben volt és körülbelül hat évig nem termett nekem babér.

Stallone Állj Vagy Lő A Mamám
A Közönség Nem Volt Vevő Stallone Humorára Az Állj, Vagy Lő A Mamám! Című Filmje Megbukott / Fotó: Screen Rant

Mit gondolsz, miért kerültél ki Hollywood kegyeiből?

Azt hiszem, ez azért történt, mert nem voltam olyan körültekintő, mint amilyen lehettem volna, már ami a karrierem szerepválasztásait illeti. Például megcsináltam a D-Tox című filmet, aminek nagyon jó szereposztása volt, de a producerek egy héttel a forgatás megkezdése után megváltoztatták és ez rossz hatással lett a filmre. Két évig be sem mutatták, ez volt Stallone mélyrepülésének kezdete.

Stallone D
Stallone Mára Hibának Tartja, Hogy Szerepelt A D-Tox Című Filmben / Fotó: Port

Mi volt a következő dolog, amit csináltál?

Megcsináltam a Daylight – Alagút a halálba című filmet. Az alapötlet nagyon ígéretes volt, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Kicsivel előtte jött a Copland, amely remek színészi tapasztalat volt és együtt dolgozhattam a legjobb rendezővel, akivel valaha dolgom volt, James Mangolddal. Én szerettem a filmet, de végül is visszafelé sült el.

Sylvester Stallone Copland
A Copland Című Film Kritikai Sikert Aratott / Fotó: Headstuff

Nagyon jó kritikákat kapott, de tény, hogy a pénztáraknál nem dobbantott nagyot. Az volt a közvélemény, hogy volt még egy nagy pillanatom, mielőtt a dodó madár és a tasmániai tigris sorsára jutok. Lejárt lemez lettem. A Rocky IV. esetében meg kellett volna tanulnom az elődöktől, hogy csak nagyon kevés ember kíváncsi egy szeretett karakter sötét oldalára.

Creed II magyar szinkronos előzetes

A nagy sikerű Creed folytatása, visszatér Rocky Balboa is… és még valaki a múltból! Creed II magyar szinkronos előzetes!

Emiatt bukott meg a film véleményed szerint?

Túl sötét volt. Azt mondtam, Rocky nem küzdhet többet ringben, de az utcán igen. Rocky azt mondja Tommy Morrisonnak, hogy „nem üthetlek meg a ringben, de megüthetlek az utcán” A helyzet az, hogy ez nem működött és ez a véget hozta el számomra. Minden Rocky-film sikeresebb volt, mint az utolsó, és megbukott. Ez 1990-ben volt, de majdnem 15 éven keresztül nagyon jól ment.

Abban a helyzetben kész voltál arra, hogy végleg hátat fordíts Rocky-nak?

Nem. Később már úgy gondoltam, hogy még próbálkozom és megmenthetem Rocky-t. De amikor betöltötted a 60-at, és a Rocky V. 15 évvel azelőtt bukás volt, nincs sok esélyed. Felkerestem a stúdiókat. Alex Yemenidjian, aki az MGM-nél volt akkoriban, azt mondta, hogy senki sem akar egy Rocky VI-ot csinálni, abszolút senki.

Survivor – Eye Of The Tiger

“Eye of the Tiger”-traducción literal: “El ojo del tigre” o “La mirada del tigre”- es una canción hard rock del grupo de rock estadounidense Survivor, y pert…

„Emlékszem, azt mondtam Sly-nak, hogy nincs semmi újdonság és frissesség benne, és nevetségessé válnánk az iparágban, ha elkészítenénk” – nyilatkozta Yemenidjian a Variety-nek.

Nagyon sok hitetlenkedő lehetett a Rocky VI-tal kapcsolatban.

Csak szkepticizmus volt, és végül is igazuk lehetett. Olyan, mintha a Keresztapa 20-at akarnám megcsinálni. Megértettem. A törzsközönség már felnőtt vagy elment. Azt mondtam, ez nem a bokszról szól, hanem a fájdalomról és a veszteségről. Végül elvesztette a szerelmét, amely számára a véget jelentette. Az egyetlen mód, hogy ezt fel tudja dolgozni, az a küzdelmen keresztül lehetséges és ez működött is (a Rocky VI megvalósult és 2006-an Rocky Balboa címen jelent meg – a szerk.).

Keanu Reeves: “Neo sokkal jobb ember, mint én vagyok”

Ő volt egykor a legvonzóbb színész Hollywoodban. A hatására ikonná vált. A karrierje hektikusan alakult, de sosem állt meg. Szerepelt két Mátrix- folytatásban és számos felejthető fércműben is. De aztán jött John Wick, a Parabellummal pedig a színész 54 évesen ismét a csúcsra került. Keanu Reeves a The Jakarta Post számára adott interjút, New Yorkban.

Nehéz volt számodra, hogy Hollywoodban olyan sokan leírtak téged?

Láttam ezt a várost mind a csúcsról, mind pedig a mélyből. Nagyon jól ismerem a terepviszonyokat, és az tény, hogy Rocky Balboa még egy alkalommal való visszatérése sokkal fontosabb volt számomra, mint a Rocky I volt. Nem volt könnyű. Nem volt újdonság ereje, jóval túl voltam már a fénykoromon és a moziba járó generáció 28-30 éves volt – az én korosztályom nem volt számottevő.

Mit gondolsz, mi vonzotta be a közönséget és miért maradhatott Rocky annyi idő után is érdekes?

Ez olyan volt, mint az első Rocky: volt benne valami arról, hogy az élet nehézségei között is ki kell tartani, ami még mindig aktuális mondanivaló. Az emberek tudatalattijára hatott, Rocky-ban van valami megkapó. Rocky az egyik legbizonytalanabb harcos. Nem bízik magában, úgy gondolom, ezzel sok ember van így. Látják a karaktert a filmben és erőt merítenek belőle: „Tudod mit, ezt én is meg tudom csinálni!”

Motiváció Rocky Balboatól (a teljes jelenet)

Részlet a Rocky Balboa (Rocky VI) című filmből. “A világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen, undok hely, és bármilyen tökös srác vagy, térdre k…

Megosztottam egy kilencéves kislány sztoriját az Instagramon, akivel találkoztam. Valahogy megtalált és én megkérdeztem tőle: „Én egy öregember vagyok. Hogyan lehetséges, hogy te mégis tudod, hogy kicsoda Rocky?”. Azt válaszolta: „Rocky sohasem öregszik meg. Azt akarom, hogy apa legyen.”

Te egy igazi Instagram-sztár vagy, 10 millió követővel.

Az egész egy viccnek indult. Igen, kicsit túlkoros vagyok már az Instagramhoz, de a lányaim bátorítottak. Azt mondták, „nem lehet az olyan nehéz”.

THANK YOU VARIETY MAGAZINE U!!!!! ! Great cover and Very good interview … I wish I could use this picture on my new driving license…. Also remember Rambo LAST BLOOD is coming soon tough shoot but worth it … Vengeance Will be knocking on the door …

No Description

Azt hallottam, hogy egy tévés előzményfilmet akarsz Rocky-ról és Winklernek is vannak még ötletei. Mi az igazság ezek közül?

Volt ebből némi probléma. Ő elsősorban mozifilmekben gondolkodik Rocky-ról, és nem gondolja, hogy átültethető lenne televízióra, szóval ebből adódtak viták.

És arra is van esély, hogy a mozivásznon viszont lássunk téged Rocky-ként?

Jó esély van arra, hogy Rocky ismét visszatérjen.

Mi az alapötlete ennek?

Rocky találkozik egy fiatal és dühös sráccal, aki az országban ragadt, miután meglátogatta a húgát. Visszarángatja az életbe és hihetelen kalandok veszik kezdetüket, miközben az útjuk a déli határ felé vezet. Ez nagyon, nagyon időszerű.

Stallone Variety
Stallone Úgy Érzi Rocky Hangján Tud Igazán Hitelesen Szólni / Fotó Variety

Tehát a történet az amerikai bevendorással kapcsolatos kérdéseket feszegetné, amikről a napi hírek is szólnak?

Igen. Mondanád azt valakinek, aki az utcán hajléktalansággal küzd, hogy kifelé vagy befogadnád? De ha befogadod, bajba kerülsz.

Úgy gondolsz a Rocky-ra mit saját hagyatékodra?

Igen. Olyan ő, mintha a fivérem lenne. Az ő hangján tudom igazán elmondani, amit akarok, anélkül hogy nevetségessé válnék vagy ostobának tűnnék vagy túlzottan okoskodó vagy szentimentális lennék – ő képes így megszólalni. Rocky nem tud csendben maradni. Ő csak beszél és beszél, ami a szívén az a száján. Íróként, ha ezt gyakran csinálod, akkor elveszhetsz benne. De neki mindig van mondanivalója, és az, ahogyan ő beszél a maga naiv és kedves módján, az meghallgatásra talál.

Rocky olyan dolgokat is kimondhat, amiket más karaktereim sohasem mondhatnának ki.

Azt mondod, te valójában Rocky vagy?

Van némi hasonlóság.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.