Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje nyerte el a Szarajevói Filmfesztivál emberi jogi díját csütörtök este. A szakmai programokon öt készülő magyar filmet, filmtervet is díjaztak.

A fesztivál versenyprogramjában 16 dokumentumfilm indult, ezek közül választotta ki a nemzetközi zsűri a díjazásra érdemes alkotásokat.

Az egészestés dokumentumfilm a Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben bemutatott, Sóvirág című táncszínházi előadásának próbafolyamatát követi végig. A dokumentumfilm a közelmúltban nagydíjat nyert a Kritikusok Hetén Locarnóban, a magyar mozikban pedig szeptember 12-étől lesz látható.

Szabó Réka rendező nyerte el a Locarnói Filmfesztivál nagydíját

A létezés eufóriája a szarajevói fesztivál versenyprogramjában is megtekinthető lesz, az ELF Pictures forgalmazó pedig szeptember 12-én mutatja be a magyar mozikban, írja a . Az egészestés dokumentumfilm a Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben bemutatott Sóvirág című előadás próbafolyamatát követi végig.

A létezés eufóriája Szabó Réka első egészestés filmje, amelyet az Árnyékfilm (2010) és a Gyászfilm (2014) című rövidfilmek után rendezett.

A dokumentumfilmek kategóriájában a legjobb alkotásnak járó Szarajevó Szíve elismerést az azerbajdzsáni-osztrák koprodukcióban készült When The Persimmons Grew (Amikor a datolyaszilvák nőttek) című film nyerte el.

Az élet elfelejtett értékei – Premier előtt vetítik az A létezés eufóriája filmet

Az alkotók közleménye szerint a vetítést követő napon, szeptember 7-én a Sóvirág című nagysikerű táncszínházi előadást is megtekinthetik ugyanott az érdeklődők a most 93 éves Fahidi Éva és Cuhorka Emese táncművész főszereplésével. Szabó Réka egészestés dokumentumfilmje, amely a szintén általa rendezett Sóvirág próbafolyamatát követi végig, szeptember 12-től látható országosan a mozikban.

A játékfilmek között a legjobbnak a boszniai-holland koprodukcióban készült Take Me Somewhere Nice (Vigyél valami szép helyre) című alkotás bizonyult. Ena Sendijarevic filmje egy fiatal lány utazását mutatja be, aki Hollandiából Boszniába megy, hogy meglátogassa beteg édesapját, akivel korábban soha nem találkozott.

A legjobb színésznek járó díjat a grúz Levan Galbakhianinak, a legjobb színésznőnek járó elismerést pedig a bolgár Irina Jambonasznak ítélte oda a Ruben Östlund svéd rendező vezette zsűri.

Szabó Réka, az A létezés eufóriája film rendezője a Szarajevói Filmfesztivál díjátadóján, 2019

A Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb fesztiváljának különböző díjaiért 53 alkotás – 9 játékfilm, 16 dokumentumfilm, 14 rövidfilm és 14 diákfilm – indult. A rendezvény szakmai programjain öt készülő magyar filmet, filmtervet is díjaztak.

A Magyar Nemzeti Filmalap tájékoztatása szerint az alap inkubátorprogramjában készülő, A legjobb dolgokon bőgni kell című filmért az alkotók, Grosan Cristina rendező és Stalter Judit producer (Laokoon Filmgroup) a szarajevói fesztivál szakmai programja, a CineLink Work in Progress 50 ezer euró értékű utómunkadíját nyerték el, amely a Post Republic stúdió felajánlása.

Szintén a filmalap inkubátorprogramjában készül az első magyar egészestés animációs dokumentumfilm, Csáki László Kék Pelikán című alkotása. A kilencvenes évek nemzetközi vonatjegy-hamisítási lázát bemutató filmterv a Best Pack&Pitch díjat kapta meg Szarajevóban. A pitch-et Felszeghy Ádám producer tartotta. Mikulán Dávid és a Nagyi projektet jegyző Révész Bálint Kix címmel készülő dokumentumfilmtervét a Docu Talent program zsűrije díjazta.

Dér Asia: A párbeszéd meg van bénítva Magyarországon – Interjú

Igen, de szerintem ez kódolva van egy jó filmben. Ha az alkotó nem aktuálpolitikai vagy esztétikai trendeket követ, hanem őszinte érdeklődésből vagy kétségbeesésből készít filmet, akkor az mindig szólni fog a következő generációkhoz is. ContextUs: Ember Judit személyes sorsokkal foglalkozik, mégis tiltott alkotó volt 1989 előtt. Az egyén sorsa nem függetleníthető a politikától?

Két magyar nyertese is lett a Docu Rough Cut Butique elnevezésű programnak, amely már leforgatott, de még utómunkafázisban lévő dokumentumfilmeket mutat be a szakmabelieknek. Kőrösi Máté Dívák című alkotása a 2000 eurós pénzdíjjal járó Cat&Docs elismerést kapta meg, míg Dér Asia és Haragonics Sára Egy nő története munkacímű alkotása a DOK Leipzig, a rangos lipcsei dokumentumfilm-fesztivál díját nyerte el.

A tiszteletbeli Szarajevó Szíve díjat a 25. Szarajevói Filmfesztiválon Alejandro González Inárritu mexikói rendező, Pawel Pawlikowski lengyel rendező, Isabelle Huppert francia színésznő és Tim Roth angol színész vehette át.

Míg az első Szarajevói Filmfesztiválon, amelyet a boszniai háború idején, 1995-ben rendeztek meg, mindössze 37 filmet mutattak be, addig idén 56 ország alkotóinak 270 filmjét vetítették le.