Taroltak a magyarok a Szarajevói Filmfesztiválon, de nagyon
Szabó Réka néhány után ismét díjjal távozhatott.
Szabó Réka néhány után ismét díjjal távozhatott.
Szeptember 12-én mutatják be a magyar mozikban.
A legjobb választás a meleg elől elszökni, hogy jól érezd magad!
A kuratórium is bővült két személlyel.
A Tünet Együttes eddig se félt a rendhagyó daraboktól. Burok – a táguló idő összehúzódásai című előadásuk pontosan azt teszi, amit egy ilyen alkotástól várhat az ember: felszabadít.
Első kézből kaphatunk tudósítást a két nem közti örök párbaj és vívódás mélyéről és magaslatairól a Tünet Együttes – Az éjszaka csodái című előadásában.
“Játékosság – talán ez a legjobb szó, mellyel tömören le lehet festeni a Tünet Együttes összművészeti alkotását, melyben a fény, a zene, a képzőművészet és a tánc végre valóban kiegészíti és kiteljesíti egymást” – véli Antal Klaudia, dramaturg.
Az idei díj két nyertes alkotója Hód Adrienn, a Szólók koreográfiájáért, és Góbi Rita, a Reptében című darabjában nyújtott kiemelkedő alakításáért.
Kétszer is mély merülést hajt végre a Tünet Együttes új produkciója: Szász Dániel és Furulyás Dóra szólói, a Loop és a Lomtalanítás, bár némileg különböző tereket teremtenek, dinamikájukban és belső szabályrendszerükben rengeteg az átfedés.
A Tünet együttes Loop – Merülés két levegővel című produkciójában táncművészeti előadásokat láthatunk, amely az elme rejtett bugyraiba kalauzolja el a nézőket.