Stohl András és Stohl Vica 5 év házasság és majdnem 10 év együttlét után elválik egymástól. Szabó Zsófi sem tudott szó nélkül elmenni emellett. A Jászai Mari-díjas színész csütörtök este egy közleményben tudatta, hogy öt év után véget ért a házassága legkisebb lánya, a 2022-ben született Bella édesanyjával. Stohl Vica és ő külön folytatják. „Új fejezet kezdődik az életünkben, immár külön. Hosszú idő volt, mire eljutottunk a döntésig, de közös egyetértésben mondjuk ki mind a ketten, hogy elválunk” – írta Stohl András.

Kapcsolódó cikk

Stohl András válása tartja lázban Magyarországot: 10 év után elválik feleségétől

„Nem így terveztük és még, ha a döntés közös is, az elválás akkor is nehéz. Viszont a szeretet nem múlt el közöttünk csak átalakult, lezárul egy életszakasz, amiben mi egy párként szerepelünk, de minden más szerepünkben továbbra is békében és szeretetben együtt működve élünk” – tette hozzá. „Eddig is egy nagy és boldog mozaikcsalád voltunk és ez után is azok leszünk, ezen a kettőnk párkapcsolati minősége nem változtat” – fogalmzott.

Kapcsolódó cikk

Stohl András megtörte a csendet: először szólalt meg a válása bejelentése óta – fotó

„Együtt folytatjuk tovább az életünket egy családként, de külön párként. Nem tervezünk erről többet mondani, hanem szeretnénk a családi életünket zavartalanul élni tovább. Így kérjük a sajtó munkatársait is, hogy ne keressenek ezzel kapcsolatban minket! A poszt szövege csak teljes egészében használható fel” – vetette „papírra” szomorúan Stohl András felesége Vica és egy közös fotó kíséretében. A színművész vélhetően most a munkába menekül, hiszen június 13-án már egy színházi próbán jelent meg, a Kőműves Kelemen című darab bemutatójára készül.

Kapcsolódó cikk

Öt gyermek, három válás és egy vörös démon: Fotókon Stohl András nagy szerelmei – Galéria!

A színész bejelentése nagy port kavart a közösségi médiában, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a kommentelők sem fogták vissza magukat. Sokan, amolyan önjelölt szakértőként azt kezdték el elemezni, hogy Stohl valamiért egyetlen nő mellett sem tud megmaradni, és biztos, túl is lépett már Vicán.

stohl-andras-szabo-zsofi-instagram
Így reagált Szabó Zsófi Stohl András válására!

Szerencsére azonban sokan voltak, akik együttéreztek Andrással. Közéjük tartozik Szabó Zsófi is, aki egyszerűen egy piros szívvel tudatta, hogy Stohl mellett áll a nehéz időszakban. Ugyanitt Szabó András Csuti szomorúan csak ennyit írt: „Bucikám :(„

Kapcsolódó cikk

Szabó Zsófit a mellei miatt támadják – döbbenetes, miket írogatnak róla