Hajnaltól éjszakáig tartó küzdelem az anyagi biztonságért
A gyermek érkezése után a színművész azonnal felismerte, hogy a megélhetés kizárólag az ő teherbírásán múlik. Szacsvay nem támaszkodott külső segítségre, inkább megfeszített munkatempót diktált magának a hetvenes években.
A művész az Én és a pénz podcastben idézte fel a korszak embert próbáló valóságát, ahol a színházi próba, a szinkron és a rádiófelvétel folyamatos váltásban követték egymást.
„Alig voltam otthon, embertelen, mennyit dolgoztam. Főleg a hetvenes években. Élvezet is volt ez számomra, meg szükségünk is volt a pénzre. Mert színésznek lenni olyan dolog, hogy amikor van munka, az borzasztó sok, amikor nincs, akkor viszont azonnal azt kérdezzük: „,mi van, már nem kellek?”. Mindent elvállaltam: tévéjáték, film, rádió, szinkron. Olyan időszakom is volt, amikor reggel elvittem a gyereket óvodába, utána picit még aludtam otthon, mert csak tízre kellett beérni a színházba. Ott próbáltunk kettőig, utána rohantam a rádióba. Este volt az előadás, majd tíztől másnap reggel nyolcig tartott a forgatás” – mesélte az interjúban Szacsvay László. A feszített tempó mellett ráadásul a szülők anyagi helyzete közötti különbség is nehezítette az indulást, amiről a színművész a Neshama TV beszélgetésében vallott.


