Filmjei történelmi tablóba oltott drámák, amelyek kiélezett helyzeteken keresztül leplezik le az emberi viselkedés ösztönös reakcióit. De mi lehet a siker titka? A rendező, aki átlényegül nézővé, miközben a forgatókönyvet olvassa? A nagyszerű stáb, amellyel dolgozik? A kísérletező szellem, a bátorság, amellyel feszegeti a műfajok határait? Szász Attila rendezővel beszélgettünk.
ContextUs: Márciusban jelent meg első mozifilmed, a második világháború utáni időszak káoszában játszódó Apró mesék. Volt mozis utóélete az Örök télnek és a Félvilágnak is, de azok alapvetően tévéfilmnek készültek. Jelentett-e különbséget ez a szintlépés a korábbi forgatási élményekhez képest?
Csak a keretek változtak, mivel korábbi filmjeinket is mozis gondolkodással készítettük, mozis élményt szerettünk volna nyújtani. Az első két film jóval alacsonyabb költségvetésből készült.
Az első jelentősebb léptékváltásunk az Örök tél volt, ami nagyságrendekkel nagyobb költségvetésből készült.
Az Apró mesék esetében pedig az volt a különbség, hogy már biztosak lehettünk benne, moziban fog debütálni, hiszen a Filmalap támogatta. Amikor több pénzből készül valami, akkor nagyobb a vízió is, és kevesebb kompromisszumot kell kötni.
ContextUs: A legutóbbi két filmed érdekesen keresztezte egymás útját, ráadásul hasonló költségvetéssel dolgoztatok. Az Apró mesék forgatása a hiányzó finanszírozás miatt 2016-ról áttolódott 2017 őszére, közben a Gulág Emlékbizottság támogatásával elkészült az Örök tél, és az utómunkálatok során párhuzamosan dolgoztatok a két filmen. Hogyan élted meg ezt a feszített munkatempójú időszakot?
Azért említettem egyik interjúban Spielberget, mert vele szokott előfordulni, hogy hároméves szünet után egyszer csak két filmmel jelentkezik egy év alatt. Híres anekdotája, hogy amikor napközben a Schindler listáját forgatta, este a Jurassic Park kapcsán a dinoszauruszok trükkjeivel bajlódott, és hát ez nyilván elég skizofrén lelkiállapot. Hál’ Istennek, nálunk annyira nem csúszott össze a két film, hogy napi szinten kelljen ugrálnom a két történet között.
Kellemes teher volt, ugyanakkor kihívást is jelentett, hogy pontosan ki kellett számolnunk, hogyan fér bele két film ebbe a szűkös időintervallumba.
A menetrendet szigorúan tartottuk is végig, hogy egyik se sérüljön. Abban talán szerencsés volt a helyzet, hogy így ezt az első mozifilm dolgot nem paráztuk túl, mert nem volt idő ezzel foglalkozni. Persze érezhető volt a kritika meg a szakma, és lehet, hogy a nézők részéről is egyfajta fokozott várakozás, mintha az első “igazi” mozifilmünktől valamiféle nagyobb gurítást vártak volna.
Én úgy érzem, hogy alkotói szemmel az Apró mesék az eddigi legkiforrottabb munkánk, de szeretem, ha megoszlanak a vélemények, és mindenkinek más a kedvence. Ez ugyanis azt jelenti, hogy nagyjából hasonló színvonalú filmeket csinálunk, és ez jó hír.
ContextUs: Hogyan találkoztak az Apró mesék színészei és szerepeik: az volt a döntő, hogy ki bújik bele jobban az előre megírt karakter bőrébe, vagy a színész személye is alakította, árnyalta a szereplő személyiségét?
A casting arról is szól, hogy valaki eltalálja-e a karaktert, tudjuk-e közösen formálni, finomítgatni a hozzáállását a szerephez. De előfordulhatnak sorsszerű találkozások, amikor kétség sem merül fel a színész személyét illetően.
Amikor a forgatókönyv készült, Szabó Kimmel Tamás volt a fejünkben, és ő be is váltotta a hozzá fűzött reményeinket.
Kerekes Vica úgy érkezett a castingra, hogy már voltak favoritjaink, de a második körben ő bizonyult a legmeggyőzőbbnek, jól működtek együtt Tomival. A Bérces szerepére választott Nagy Zsolttal nem sikerült megegyezni, ami újragondolásra, a karakter újradefiniálására kényszerített bennünket. Ezt nem veszteségnek, hanem lehetőségnek tekintettük. Egy hétköznapibb, ambivalensebb, kifürkészhetetlenebb figurát kerestünk, akiről nehezen eldönthető, milyen is valójában. Így került a képbe Molnár Levente.
ContextUs: Tudnál példát mondani arra, hogy mi az a plusz, amit a színészek a szerephez tettek?
Ezek sokszor apróságnak tűnő részletek: hogy jár, mozog valaki, mennyit mosolyog. Molnár Levente például sírva fakadt, miközben a jelenet során bántalmazta a feleségét, pedig ez a forgatókönyvben nem szerepelt, és nem is kapott ilyen instrukciót. Egyszerűen így érezte hitelesnek, hogy önmagát látja áldozatnak az erőszaktevő, és azóta sokan visszajeleztek, hogy ez realisztikusan ragadja meg a családon belüli erőszak jelenségét.
Van, aki egészen aprólékosan kitalálja a szereplő hátterét, akkor is, ha az nem szerepel a forgatókönyvben. Tomi többször érdeklődött, hogy ő (a filmbéli Hankó Balázs – a szerk.) mivel foglalkozott a háború előtt. Ez nem derül ki, de neki fontos volt tudnia, hogy elképzelje azt az embert és az élettörténetét. Ehhez pedig mankót kapott tőlünk. A színészekkel való közös munka a legizgalmasabb része a rendezésnek.
ContextUs: Az ATV reggeli műsorában nyilatkoztad, hogy olyan apró részleteket is elrejtettetek a filmben, amelyek nem köztudottak a korszakról.
Elég aprólékosan kidolgoztuk például az újságok címoldalát. Sokat töprengtünk rajta, hogy milyen médium legyen az, aminek nincs ma politikai jelentése, de létezett akkor. Így esett a választásunk a Kis Ujságra, mindig azt böngészi Szabó Kimmel Tamás karaktere, amikor az apróhirdetéseket nézegeti. Mindegyik újságnak mi szerkesztettük a címlapját: a film elején a potsdami béketárgyalások szerepelnek rajta, később Hiroshima, egy további jelenetben pedig a Szálasi-per. Ezzel akartuk jelezni, hogy éppen hol tart a történet. Néhány másodpercig látszik csak, de ha a néző elcsípi és otthon van a történelemben, akkor tudja, hogy ’45-ben éppen melyik hónapban járunk.
ContextUs: Kik segítenek benne, hogy a részletekig átlásd, felépítsd a történelmi környezetet?
Nyilván az alapot Köbli Norbert forgatókönyvíró végzi el, ő rengeteget kutat, mielőtt elkezd írni egy könyvet. Olyan konkrétumokat (márkanevek, apróhirdetések) keres, amelyek hitelesebbé teszik a korszakot. A látványtervező (Valcz Gábor – a szerk.) is utánanéz történelmileg, hogy például mit ehettek egy étteremben ’45 nyarán az emberek, amikor az éhezés és az élelmiszerhiány jelentették a legnagyobb problémát. A jelmeztervező (Sinkovics Judit – a szerk.) úgyszintén utánajár, milyen anyagokat használtak. Nyilván, ha valami ’45-ben játszódik, akkor a háború előtti divat van érvényben.
ContextUs: Néhány kritika kiemelte Kerekes Vicán a nem éppen odaillő fehérneműt…
Én bízom annyira a munkatársaimban, hogy elhiszem, az korhű. A harisnyatartó akkoriban praktikus viseletnek számított. A közönség meglepődne, ha látna korabeli képeket arról, hogyan jártak vadászni a negyvenes években. A történelmi hitelességnek van olyan foka, amelyet a mai szem már nehezen fogad el. Ez olyan, mint az igaz történet: ha minden fordulatát leköveti az ember, akkor már hihetetlen.
ContextUs: Tudom, mennyire fontos számodra, hogy átjárható legyen múlt és jelen, és a filmjeid a ma kontextusában is átélhetők, érthetők legyenek. Mi az, ami az Apró mesékből – a családi erőszak aktualitásán túl – átmenthető a jelenbe, amit a néző útravalóul magával vihet?
A férfi-nő kapcsolat, az etikettet leszámítva, évszázadok óta nem változik. Ha a két nem egymásra talál, ma is égető probléma, hogy ki mikor bízik meg a másikban, melyik az a pont, ahol elkezdenek megnyílni a másiknak.
Ez fokozottan igaz egy háború utáni időszakban, amikor az ember élete a tét. A viselkedésminták ugyanazok maradnak.
És minket főleg ez izgat Norbival: történnek sorsfordító események Európában meg az ország történetében, de négy fal között az emberek ugyanolyanok. Elkövetjük ugyanazokat a hibákat egyéni szinten, rendszerszinten, nemzeti szinten is – ezek izgalmas kérdések.
ContextUs: Első nagyjátékfilmed, A berni követ óta állandó alkotótársad Köbli Norbert forgatókönyvíró, akire már többször hivatkoztál is. Miért ragaszkodsz hozzá ennyire?
Ez nem úgy működik, hogy nekem eszembe jutnak sztorik, és akkor felkeresem Norbit, hogy írja már meg. Ezek a történetek Norbi fejéből pattannak ki, ő ezeket megírja magától is, és utána inkább az ő és Lajos Tamás producer szemszögéből kérdés, hogy ki rendezze meg a filmet az adott forgatókönyv alapján. Így kerültem képbe én is A berni követnél, aztán a Félvilágnál.
Az Apró mesék volt az első, amikor a szinopszis alapján közösen eldöntöttük, hogy ez jó alapanyag lesz egy forgatókönyvhöz.
A közös munkához kell a kölcsönös tisztelet és elismerés, az, hogy emberileg jóban legyünk, és fontos a hasonló ízlésvilág. Ez nálunk mind megvan. Ő is gyerekkora óta filmrajongó, én is, alapvetően ő is kritikusként kezdte, utána forgalmazó lett, mint én. Egy ponton kettévált az irány, amerre tartottunk: ő írni, én meg rendezni kezdtem, aztán néhány évvel később megint találkoztunk.
ContextUs: Kívülről úgy tűnhet, hogy műfaji filmek esetében elég egy szabályokhoz igazított, jól működő sztori a sikerhez, és kisebb a téthelyzet, mint mondjuk, a szerzői filmnél, amely sokkal inkább a keretek lebontásáról, újraértelmezéséről szól. Műfaji filmesként nem érzed úgy, hogy a könnyebb utat választottad?
Én személy szerint nehezebb útnak gondolom, pont azért, mert szélesebb közönséghez próbálunk szólni. Az eddigi filmjeim során azt az alkotói utat választottam, amit nézőként is szeretek. Ez a szó jó értelmében vett manipuláció: tehát azt szeretném, hogy adott ponton ezt érezzék, ezt gondolják, ahhoz, hogy a következő jelenetben azt érezzék, aztán a végén meg amazt. Ehhez viszont patikamérlegen kell adagolni mindent a feszültségtől kezdve, a titkokon keresztül a jelenetek hosszáig, mert gyakorlatilag tényleg másodperceken vagy perceken múlik a dolog.
Azt gondolom, hogy ez nagyobb kihívás, mint amikor van egy szabadabban értelmezhető történet, és az alkotó felvállaltan a nézőre bízza, mit gondol, mit érez. Ezt bizonyos szinten könnyebb elérni.
Másrészt a szerzői film szűkebb rétegnek szól ugyan, de van egy nagyon stabil befogadói bázisa – nemzetközi szinten is. A hazai műfaji filmeknek viszont a hollywoodi „kommersz” közönségfilmekkel kell felvenni a harcot – miközben jóval kisebb költségvetésből dolgozunk, de ugyanazt a hatást szeretnénk elérni –, ami nagyobb vállalás és nehezebb feladat. Annyi pénz soha nem lesz a magyar filmben, hogy akár egy amerikai tévésorozat egyetlen epizódjának a költségvetésével lehessen dolgozni. Márpedig mi ugyanabban a ligában indulunk el, ugyanannak a közönségnek a kegyeiért versengünk.
Kezdenek kimászni a szürkeségből a magyar filmek – Ezek 2019 legjobban várt hazai, mozis alkotásai
Ki ne ismerné ebben az országban Carlo Pedersolit, mindannyiunk Bud Spencerét? A több mint 4 éven át forgatott portréfilm neki állít emléket, és a töretlen sikernek örvendő olasz színész fordulatokban gazdag életét tárja elénk. Piedone nyomában előzetes Mozis poharak topperrel, popcorn vödrök, plakátok a MoziShop.hu-nál ☞ https://www.mozishop.hu Mikor lesz a mozikban?
Egyébként nem is hiszek a műfaji meghatározásokban. Vért izzadtunk például, hogy valami címkét húzzunk az Apró mesékre. Romantikus történelmi thriller: ebben már a romantikus thriller is paradoxon. Azt gondolom, hogy mindig a történet a lényeg, az határozza meg a film műfaját, és ha a történet azt kívánja, hogy a film menetközben műfajt váltson, akkor ettől nem kell megijedni. Nekem amúgyis a műfaji hibridek a kedvenceim, nézőként és alkotóként is. Ezekben van a legnagyobb rizikó, de ezek nyújthatják a legizgalmasabb élményt is.
ContextUs: Elmondtad a Filmtekercsnek, hogy egyik filmterved középpontjában egy vívó története áll, és az ő sikerein keresztül értelmeződik, kerül új megvilágításba Trianon. Milyen más filmeket tervezel, és ezek jelenleg milyen fázisban vannak?
Arra a kérdésre, amikor a magyar történelmi hősöket hiányolják a magyar filmekből, visszatérő válaszom, hogy rengeteg olyan valós történelmi szereplőnk van, akiknek a története lenyűgöző, és még nem mesélték el. Az egyik ilyen filmtervünk tényleg egy vívóról szólna, és szőrmentén érintené Trianont. Beadtuk a Filmalaphoz a tervet fejlesztésre, és Köbli Norbert írná a forgatókönyvet.
A másik egy lélektani horror, amelyet szintén a Filmalap támogatásával fejlesztünk, és már a második változatát írjuk a könyvnek. Ez egy régi, saját projektem, amit újragondoltunk Veres Attila forgatókönyvíróval, és jelenleg az Árnyék cím alatt fut. Bízom benne, sikerül meggyőzni a döntéshozókat arról, hogy kell egy olyan műfaj itthon, ami fontos témáról beszél, és igény is van rá. A magyar horror hiányzik a műfaji palettáról, miközben látszik, hogy az itthoni mozinézők rajonganak a műfajért.
ContextUs: A témájáról elárulsz valamit?
Ez egy mai történet, egy tinédzser lánnyal a főszerepben. Az emberi tudalattiról szól, a legbelső félelmekre épít. Az alap mozgatórugók a titok meg a félelem, ami mindig izgalmas utazás a mozinéző számára.
CV
Szász Attila 1992–1996 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol producer szakon diplomázott. Előbb filmkritikusként dolgozott, majd saját filmes céget alapított, és filmforgalmazással kezdett foglalkozni. 2000-ben a VOX magazin főszerkesztője lett, majd reklámfilmeket kezdett rendezni. Első rövidfilmjét (Most látszom, most nem látszom) 2004-ben készítette, amely főleg a tengerentúlon váltott ki lelkes kritikai visszhangot. Közel tíz év elteltével, 2014-ben debütált első nagyjátékfilmje, A berni követ, amelyet négy év alatt két új film követett, a Félvilág (2015) és az Örök tél (2018). Filmjei eddig több mint hetven díjat nyertek világszerte. 2017-ben Balázs Béla-díjat kapott. Idén jelent meg első mozifilmje, Apró mesék címmel.
Kozma Ágnes
