Tudatmódosítás és kényszercselekvés
A Van ilyen. három fivér, az ütődött Péterke, a pszichopata Tátika, a szorongó Csabi és idős anyjuk, illetve az őket körülvevő emberek szerteágazó, mozaikos története. Valamennyien a perifériára szorulva próbálják összeilleszteni széteső világuk darabkáit, a maguk módján – tudatmódosítással, kényszercselekvésekkel, szerelmi drámázással, élősködéssel, hatalmi játszmákkal – igyekezve alkalmazkodni kifordult hétköznapjaikhoz, legyen szó marxista filozófusokat olvasó amfetaminfüggő call-centeresről, fater pénzelte, wannabe művészről, börtönviselt segédmunkásról vagy demens öregasszonyról. Életük fájdalmas, röhejes és banális abszurditására talán egyetlen igazán adekvát, egyszerre rezignált és reményteli válasz létezik: van ilyen.
Szendi Nóra többek közt az Élet és Irodalom, az Alföld Folyóirat, a Revizor és a 168 óra hasábjain közöl kritikákat. Első regénye 2015-ben Zárványok címen jelent meg az Apokrif és a Fiatal Írók Szövetsége közös kiadásában. A kötet, amelyet a szerző grafikái illusztrálnak, bekerült a Libri Irodalmi Díj elődöntőjébe. Második, Természetes lustaság című regényét a Kalligram adta ki 2018-ban. A kötet 2019-ben elnyerte az Írók Boltja Könyvösztöndíját próza kategóriában. 2019-ben Van ilyen. című regényének terve (akkor még Majd valami úgyis lesz munkacímen) Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói Ösztöndíjban részesült.
Szendi Nóra: Baj – részlet a Van ilyen. című készülő regényből
Csabi érezte már. Érezte már Csabi a kezdetektől. Ahogy mindig, mindennek a kezdetétől. A kezdetnél is korábban. Csabi nem tudja eldönteni, hogy azért érzi, mert be fog következni, vagy azért fog bekövetkezni, mert érzi. A végeredmény szempontjából persze mindegy.
Csabi általában nem meri feltenni a kérdést. Tíz esetből kilencszer nem meri, de azt az egy esetet is keservesen megbánja. Éppen úgy, mint a maradék kilencet.
Baj van, kérdezi Csabi.
Nem, Csabi, nincs baj. Biztos? Mert az se baj, ha van. Mármint persze baj, jobb lenne, ha nem volna, ha egyáltalán soha nem volna semmiféle baj, de ha mégis van, akkor nyilván megoldható. Minden megoldható. Csabival mindent meg lehet beszélni. Nem, Csabi, tényleg nincs baj. Oké. Jó. Szóval akkor kerüljön rögzítésre: nincs baj. Nincs semmiféle baj. Ezer százalék, hogy egy nüánsznyi baj sincs. Igen, Csabi, ezer százalék. Mármint az, hogy nincs baj. Igen, Csabi, az, hogy nincs baj.
Eddigre már annyiszor elhangzott a szó, ez a kurta, sötét, Csabi elméjében valahogy denevérforma szó, hogy Csabi szinte a levegőben érzi verdesni, itt is, ott is, mindenütt. Próbálja nem érezni, épp most hangzott el, hogy nem érezheti, mert nincs. Tévesen riaszt a rendszer. Csak az a baj, hogy az utolsó mondat mintha kissé idegesen és türelmetlenül csendült volna. Talán az utolsó előtti is. Valami nyűgös és kelletlen affektáció. De ez sem biztos. Semmi sem biztos, ami már egyszer elhangzott, és észvesztő sebességgel pörög az emlékezet távoli csillagrendszere felé.
Szövegaláfestő: Szendi Nóra készülő kötetébe pillanthatunk be
Folytatódik a Szövegaláfestő, ahol irodalmárok olvasnak fel szövegeikből, miközben improvizatív zenei aláfestést kapnak. Ezúttal Szendi Nóra Zárványok című kötetét ismerhetjük meg kvázi hangoskönyv formájában.
Kapcsolódó cikk
Csabi tudja, hogy nem kéne továbbrugózni a kérdésen. Ha Csabi továbbrugózik a kérdésen, előbb vagy utóbb tényleg ideges és türelmetlen lesz a válasz, és akkor Csabi úgy fogja érezni, hogy mindig is az volt. Hogy már az első nem, nincs bajban ott zizegett a baj. Talán még elsimulhat minden, ha Csabi annyiban hagyja a dolgot. Ha most kibírja, és nem kérdezi meg még egyszer, becsszóra utoljára. Elvileg, ha baj van, az úgyis kiderül magától. Az ilyesmit szokták mondani az emberek. Már aki, Csabi például nem. Lehet, hogy más is így van ezzel. Sajnos nem tudni, mások hogy vannak az ilyesmikkel. Elhallgatnak, ide néznek, oda néznek. Talán rágódnak. Talán bántja őket valami.
Csabi, ha megkérdeznék tőle, baj van-e, fogalma sincs, mit felelne. Hogy nincs baj, valószínűleg azt. Most mondaná, hogy baj van? És mégis mi? Egyáltalán mi az, hogy baj?
Ez a folytonos előérzet. Ez a kellemetlen, gyötrő előérzet. Egy rossz emlék, ami nem tud az eszébe jutni. Talán meg sem történt. Egy hülye szó, ami ott lifeg a nyelve hegyén. Talán nem is létezik. Émelygés, ami még pont nem fejfájás, még pont nem hányinger, majdnem tüsszent tőle, aztán csak összerázkódik. Egy érzet, bele-beleakadva az ingerküszöbbe, még épp nem átbukva rajta.
Csabi nem emlékszik, hogy bárki bármikor megkérdezte volna tőle, baj van-e. Talán jobb is. Mire Csabi rájönne, van-e valódi baj, vagy amit érez, csak fantombaj vagy valami egészen más, amit összekever a bajjal, addigra a valódi baj, ha volt egyáltalán, aktualitását veszítené, esetleg új baj keletkezne, vagy legalábbis valami új bajnak az előérzete, és kezdődhetne az egész elölről. Nem, amit Csabi érez, nem lehet baj. A baj valami nagyobb. A bajnak hordereje van. A baj már ügy. Csabinak, jobban meggondolva, soha életében semmi baja sem volt.
Kapcsolódó cikk
Csabi ígéri, hogy tényleg utoljára kérdezi, becsszó, de nem hagyja nyugodni ez a dolog. Ez a dolog, ami van köztük, és nem is tudná pontosan definiálni, micsoda. Szóval úgy érzi, hogy mégiscsak baj van. Talán csupán kisebb baj, bár ahogy elnézi most a helyzetet, az is lehet, hogy közepes baj. De nem akarja relativizálni a kisebb bajt sem, minden baj egyenlő, mindegyikkel egyformán fontos foglalkozni. Éppen az ilyen mikrobajokból lesznek idővel a nagyobbak, szóval ezt jó lenne tudni, ezt az egyet, tényleg csak ennyit, és akkor felőle téma örökre lezárva. Mármint persze nem muszáj örökre lezárni, át lehet beszélni többször is, ahányszor csak szükséges. Csabi minden megoldásra olyannyira nyitott, hogy szinte kizuhan saját magán.
Tudod, mi a baj, Csabi?
Csabi lefagy.
Az a baj, Csabi, hogy paranoiás vagy. Te, figyu már, Csabi, nem kombinálod kicsit túl a dolgokat? Nincs tré, érted, csak az a baj, hogy ez egy idő után kurva fárasztó tud lenni. Csabi. Ha még egyszer megkérdezed, tényleg baj lesz. Nem kicsi. Jól van na, csak szívatlak! Az a baj, hogy mindent túl komolyan veszel. Mindenre ráparázol, Csabi, az a baj.
Csabi lefagy. Képtelen ribútolni. Érezte már. Érezte a kezdetektől. A baj, feketelyukból kieresztett deneverék raja, csattogva televerdesi a teret.
Miért nem, motyogja maga elé Csabi. Miért nem szóltál, hogy baj van?
Egy kéz Csabi vállán. Egy kéz Csabi karján. Egy kéz Csabi arcán. Bura Csabi körül. A bura falán csattogás, verdesés. A bura belsejében végtelen távolodás, végtelen szűkülés, végtelen zuhanás.
Csabi! Hahó, Csabi! Csabi? Figyelsz rám, Csabi? Befejezted a hülyeséget? Csabi, mondom, hogy nincs semmi baj.
Csabi megadón bólogat. Tudja, hogy csak idő kérdése, és minden még rosszabbra fordul.
Szendi Nóra
Szendi Nóra (1988) író, szerkesztő, kritikus, időnként grafikus. Eddig két regénye jelent meg (Zárványok, Természetes lustaság). 2018-ban elnyerte az Írók Boltja Könyvösztöndíját próza kategóriában, 2020-ban pedig a junior Szépíró-díjat.
