Szendrői Csaba annyira lelkes volt, hogy öt nappal hamarabb elutazott az eseményre
Az Elefánt zenekar frontembere, Szendrői Csaba fiataloknak tartott dalszövegíró workshopot Tatán, ami június 8-án volt esedékes. Az Artisjus-díjas dalszerző-énekes azonban csavart rajta egyet.
Szendrői Facebook-oldalán rövid helyzetjelentés formájában megosztotta, milyen kalandosan is indult az esemény. Öt nappal igencsak elnézte a kezdés napját, amit egyébként utólag a résztevők azzal konstatáltak, hogy “legközelebb öt nappal korábbra is készülnek”.
Szendrői Csaba
lejöttem dalszövegíró vörksopot tartani Tatára... (nem egy órával nem fél nappal nem egy nappal, hanem) 5nappal korábban,mint kellett volna. És? Csendrői te balfasz.
A keddi nap folyamán ismét tájékoztatta a közönségét, hogy újra megpróbálja nyélbe ütni és megtartani az eseményt. Követőitől azt kérte, szurkoljanak.
Szendrői Csaba
ma lemegyek Tatára ismét szövegîró workshopot tartani. Remélem ezúttal nem tévedek öt napot. próba szerencse. Szurkoljatok. #csuri 🤝🤜🤛
Később privát Instagram-oldalán egyébként megosztott egy fotót a szövegírás fortélyaira kíváncsi résztvevőkkel, tehát a a küldetés sikerült. Szendrői jó napon, jó időpontban, jó helyre odaért.
Szendrői Csaba: Azt találtam ki, hogy a legkreatívabb shit-poster leszek az országban
Szendrői Csaba miért alkotta meg Csendrői Szabit? Nárcisztikus személyiség? Az Elefánt zenekar frontembere már második könyvét adta ki A dolgok és amik mögöttem vannak címmel. De mikor jön a következő? Lesz-e egyáltalán? Felesleges sz_rrá elemezni bármit is? Mi a helyzet a Krumplibogár boltjával?