Az énekesnő reagálva Szente Vajk kritikájára, elmondta: szeretné ő is, hogy a sajtó egyszer végre békén hagyja őt.
Tóth Gabi és Papp Máté Bence rumbával debütáltak a Dancing with the Stars 2024-es, első élő adásában. Mint megírtuk, a zsűri nem volt elragadtatva a táncuktól, mint például Juronics Tamás. Részletesen az alábbi cikkben írtunk róla:
“40 millió forint, dalfelvétel egy világhírű Los Angeles-i stúdióban, és egy videoklip: ez mind a tiéd lehet!” – hirdeti régi-új műsorát a csatorna.
A produkció után Szente Vajk értékelésében sem fogta vissza magát, és így fogalmazott:
„Olyan őszintén ideteszitek az életeteket, hogy én is őszinte leszek. Picit úgy vagyok a helyzetetekkel, mint a kilencvenes években az Álomhajó című számmal: hogy úgy szívesen kikerülnéd, de mindig szembejön. Elkezdődik a nap, gyanútlanul jössz-mész a világban, és bamm, Tóth Gabi és párja, bamm, együtt megjelentek, bamm, őszintén vallott, bamm, neki énekelt… és azt érzem, hogy ha nekem ez tök oké, és elfogadom, akkor lemehetek focizni?” – mondta.
Az értékelés során Ördög Nóra Szente Vajknak intézett egy kérdést: vajon megjelent-e mindez a táncban. Szente erre csak annyit felelt, hogy abban reménykedett, Tóth Gabiék majd igazán kinyílnak a műsorban – de szerinte ez most elmaradt.
„Pusztán azt foglaltátok össze, amit eddig is láttunk a dologból, és talán még több táncórára lenne szükség a társas táncok tekintetében” – mondta Szente Papp Máté Bencének címezve, aki amúgy néptáncosként indult, és csak a műsor kedvéért kezdett el komolyabban foglalkozni a standard és latin táncokkal.
Az énekesnő később külön bejegyzésben reagált a történtekre. „Mi ezzel szerettük volna lezárni és magunk mögött hagyni mindent, ami a múlt! Ez volt a célunk! (…) Köszönjük mindenkinek, akinek tetszett és azoknak is, akiknek nem! Kikapcsolom a kommenteket , mert nincs szükségünk a kritikának vélt szenzációhajhász szalagcímekből fakadó negatívumokra , bulvárhajhászatra… csak legyen a tánc és a tiszta érzelmeink” – írta bejegyzésében Tóth Gabi.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.