Szurdi Panni, az elfoglalt Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója újabb tüntetést szervezett Simon Márton költővel, Tóth Réka Ágnes költő-színházi dramaturggal és Závada Péter költővel karöltve. Rajtuk kívül több mint 160 író-költő tiltakozik az SZFE bedarálása ellen.

Verses tüntetés az SZFE mellett

„A magyar színházi és irodalmi hagyomány szervesen összefonódik, még ha erről az utóbbi évtizedekben sokszor kevéssé is vettünk tudomást. Mi, magyar írók kötelességünknek érezzük, hogy szolidaritást vállaljunk az egyetem hallgatóival, és a filmes és színházi szakma valamennyi képviselőjével, akiket a SZFE einstandolása akár hosszú távon is igen nehéz helyzetbe hoz” – írja felhívásában Simon Márton költő, Tóth Réka Ágnes költő-színházi dramaturg és Závada Péter költő a demonstrációról.

Szinmuveszeti Egyetem Kuratorium Vidnyanszky Attila Nadas Peter Iro Kolto Tiltakozas Szfe
Az Színház- És Filmművészeti Egyetem (Szfe) Melletti Demonstráció, 2020. 09. 02. / Fotó: Halász Júlia

A verses tüntetés negyedik szervezője Szurdi Panni, az elfoglalt Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója.

Mucsi Zoltán: Kiver a víz, amikor a kultúrában is karaktergyilkossággal intéznek ügyeket

„Szemernyi bölcsesség” sincs a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyének a kezelésében Mucsi Zoltán szerint. A Válasz Online-nak adott interjúban elismerte, hogy nyilván van hiba abban, ahogy a Színművészeti működik, és nincs helyzet, amelyen ne lehetne javítani, de “ez a mód viszont, hogy le sem ülnek a Színművészeti vezetésével, hogy semmilyen egyeztetés nincs, az példátlan.

„Békés, élőláncos versfelolvasást szervezünk az egyetem elé holnap, vagyis 2020. szeptember 2-án, este 6 órára, amelyre barátsággal elvárjuk író és nem író barátainkat, kollégáinkat, családtagjainkat és ismerőseinket, különös tekintettel a FISZ (Fiatal Írók Szövetsége – a szerk.), a Szépírók Társasága és a Slam Poetry Magyarország tagjaira” – áll a Facebook-esemény leírásában.

Több mint 160 író-költő áll ki a Színművészeti Egyetem mellett

Parti Nagy Lajos író-költő a 444-nek petíciót juttatott el, amelyet cikkünk megjelenéséig több mint 160-an írtak alá.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Alulírott magyar írók, műfordítók, irodalmárok, magyar művészek a leghatározottabban tiltakozunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem aljas és sunyi legázolása ellen, szolidárisak vagyunk a lemondott szenátussal, az egyetem tanáraival és hallgatóival. A kedden indított aláírásgyűjtéshez kora estig 160-nál többen csatlakoztak, főleg irodalmárok, de például Dés László zeneszerző és Vojnich Erzsébet festő is[/perfectpullquote]

– olvasható a közlemény.

Íme, a névsor:

Aczél Géza, Angyalosi Gergely, Áfra János, Ágoston Zoltán, Alföldy Mari, Babarczy Eszter, Baksa-Soós Attila, Balla Zsófia, Balogh Róbert, Bán Zsófia, Baranyai László, Bari Károly, Bazsányi Sándor, Bányai Éva, Bárász Péter, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Barna Imre, Beke Zsolt, Bentley Anna, Berta Ádám, Bihari György, Boldizsár Ildikó, Bolemant Éva, Bombitz Attila, Bozai Ágota, Bozsik Péter, Böszörményi Gyula, Böszörményi Péter, Bruria Zsuzsa, Chilf Mária, Csanda Gábor, Csaplár Vilmos, Csehy Zoltán, Csíkvári Gábor, Csillag Lajos, Csutak Gabi, Dalos György, Danyi Gábor, Dandoy Györgyi, Darabos Enikő, Darvasi László, Debreceni Boglárka, Deczki Sarolta, Dezsényi Katalin, Dés-Kertész Dóra, Dés András, Dés László, Deák Renata, Dragomán György, Erdős Virág, Falcsik Mari, Fodor Zsuzsa, Follinus Anna, Frideczky Katalin, Gahse Zsuzsanna, Garaczi László, Gazdag József, Gács Anna, Gerevich András, Gerőcs Péter, Géczi János, Grecsó Krisztián, Györe Balázs, György Péter, Győri László, Gyukics Gábor, Halasi Zoltán, Háy János, Hidas Judit, Jancsó Júlia, Jenei László, Juhász Rokkó, Kabai Lóránt, Kamarás István, Karafiáth Orsolya, Kálmán C. György, Károlyi Csaba, Kántor Péter, Kemény István, Király Levente, Keresztury Tibor, Keresztesi József, Kerékgyártó István, Kiss Ottó, Kovács András Ferenc, Kozma György, Kőrössi P. József, Krakkó Eszter, Kun Árpád, Ladányi István, Lázár Júlia, Lovász Andrea, Lukács Laura, Marék Veronika, Marton László Távolodó, Márton László (író, szül. 1959), Mesterházi Mónika, Mészáros Tünde, Mészáros Sándor, Miklós Lívia, Nagy Boglárka, Nagy Gabriella, Nagy Gergely, Nádas Péter, Nádori Lídia, Nemes Z. Márió, Németh Ilona, Németh Zoltán, N. Tóth Anikó, Orbán Júlia, Orcsik Roland, Papp András, Papp Sándor Zsigmond, Patak Márta, Pataki Éva, Pécsi Júlia, Pénzes Tímea, Polgár Anikó, Radnóti Sándor, Rajnavölgyi Géza, Reményi József Tamás, Rozsnyo Jitka, Sall László, Saly Noémi, Sándor Íván, Schein Gábor, Selyem Zsuzsa, Simon Márton, Somló Ágnes, Sopotnik Zoltán, Spiró György, Szabó Krisztina, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Szávai Dorottya, Szegő János, Szeifert Natália, Szekrényes Miklós, Szirmay Ágnes, Szepes Erika, Szokács Kinga, Szkárosi Endre, Szlukovényi Katalin, Szüts Miklós, Szvoren Edina, Tatár Sándor, Tompa Andrea, Tőzsér Árpád, Tóth Kinga, Totth Benedek, Trenka Csaba Gábor, Turbuly Lilla, Ungváry Rudolf, Vágvölgyi B. András, Vámos Miklós, Váradi Júlia, Várady Szabolcs, Vásárhelyi Mária, Vihar Judit, Villányi G. András, Vojnich Erzsébet, Wirth Imre, Závada Pál, Zilahy Péter

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.