Hol ér össze egy kellemes, tábortűz mellé való élőzene és egy irodalmi est? A Színes kis kozmoszok triója multifunkciós: Kemény Gabriella nemrég megjelent Zsebuniverzuma kel életre, kiegészül Endrész Aliz lírájával és Ruskó Eszter hangszerelésével.

A tábortűzhöz is előbb fát kell gyűjteni

Hirdetés

Halkan szűrődik ki a zene a zöldre festett vasajtók mögül, pár hangot elnyel a vakolat, párat recsegősen visszaver. Az Óvóhely hűvös és történelmi légköre valahogy mindig várakozással tölti el a látogatót. „Ennek a furcsa helynek biztosan története van” – merülhet fel egyesekben, és esténként egy-egy előadás alkalmával a nézők meg is tudnak valamit ebből a történetből. Tehát a helyszín, ami kicsit kávézó, kicsit színház és kicsit kiállítótér, éppen összhangban van a Színes kis kozmoszokkal, ami – a szórólapok szerint – kicsit koncert, kicsit versek és kicsit színház egyvelege.

(…) Vagy a bőröd, ami a kedvenc kifestőkönyvem lehetne, ha engednéd, hogy vonalakat húzzak az anyajegyeid közé. Ígérem, kedves mintákat rajzolnék csak rád.   (Endrész Aliz: A jobb oldali ajtó)

Az előadás vagy az alkotók által viccesen „izé”-nek nevezett „kicsit ez, kicsit az” zenei betéttel kezdődött. Már azalatt elindultak a dallamok, mialatt a nézők helyet foglaltak.

Kemény Gabriella (b), Endrész Aliz (k) és Ruskó Eszter / Fotó: Az esemény hivatalos Facebook-oldala

Elképesztően egyszerű és kézenfekvő ötlet, mégis kevesen ismerik fel, hogy ha már a terembe való belépéssel atmoszférát teremtenek, akkor tudják majd igazán beszippantani a nézőt. Kizökkentik az otthoni mosogatás és tender leadás körül forgó gondolataiból és elérik, hogy már a helyéhez érve viszonylag átszellemüljön.

Ha valami megfoghatatlan, akkor inkább hallgasd

Nagyjából egy órán át egymást váltották a versek, a dalok és az előre felvett zenei aláfestéssel elmondott részletek. Kezdő-, vég- és támpont nélkül hagyva a közönséget, egyfajta sajátos ritmusban beszéltek szerelemről, éjszakai buszokról, kifestőkönyvekről, hajszárításokról, tejfölös pohárról és húspultról.

Braun Barna, az Óvóhely programvezetője rendszerezett és gyűjtött össze olyan verseket, amik laikusként hallva mintha egy világhoz tartoznának, miközben több kortárs költő tollából születtek.

Persze nem cél a lírai ének egybeolvasztása, mégis a kiválogatott szerzők versei a sűrű egymásutánban szétválaszthatatlanok. A sötéttel is játszanak, amit én személy szerint mindig nagyon szeretek egy prózai, cselekménymentes előadásban, viszont sajnáltam, hogy túl ritkán és hangsúly nélkül villannak fel a piros és kék, színes kozmoszokat idéző fények.

Még javában álmodott a kerület, még fekete volt a reggel kontúrja, még az erkélyről sem látszódott a nap, még koszos ruhák lepték el a padlót, még kórusban zúgtak fülek és fejek, még attól a széltől hajoltak a fák, lett kócos a haj és tisztult a tüdő, amit az éjszakai buszok hoztak (Kemény Gabriella: Másnap

Szokták mondani, hogy manapság az az igazi újságíró, akit, ha egyedül küldenek ki terepre, akkor meg tudja oldani, hogy egy adott eseményről írjon is, videót is készítsen, fényképezzen is párat, valamint szólítson is meg részvevőket. Erre a fajta multitaskingra való igény a művészetekben is megvan. Az író tehát előadó is egyben és persze értelmesen tud beszélni az irodalomról.

Ezzel együtt egészen kevés az olyan kortárs művész, aki alkotóból közvetítői szerepbe mer lépni.

A lányok azok a kivételek, akik a maguk nyers színészetével, reflektorvakításban kicsit megszeppenve, ugyanakkor nagy mosollyal az arcukon jobban tudják átragasztani a dalokat és a szövegeket, mintha másra bíznák a feladatot.

Egy darabos történet szereplői találkoznak

Egyszerre volt személyes és személytelen. Igyekeztem beleélni magam a szövegekbe, élvezni a gyönyörűen megkomponált zenét, mégis folyamatosan ellentmondásba ütköztem.

Zsebuniverzum: “Amikor hordják, a mi szemünkön keresztül látják a világot” – Interjú

ContextUs: A Zsebuniverzum Instagram-oldalát szemlézve realizálható, hogy több ciklusból épülnek fel a posztok koncepciója (amellett, hogy az első köteted címével is azonos az oldal). Március 22-ig Simon Márton Polaroidok könyvéhez köthető, arra emlékeztető fotókat láthatunk. Ezt követően minimalista versek bukkannak fel, mintha írógéppel írták volna. Augusztus 2-tól pedig a Riverside ékszerkollekciót népszerűsíted.

Az utolsó elhalványuló pillanatokban gondoltam végig, hogy mit is láttam. Mivel itt nem történet volt, csupán egy kupac szöveg, amik bizonyos pontokon rezonáltak egymással, csak egy érzés maradt bennem. A szövegek erején, a zene dallamain gondolkoztam, szerettem volna, ha ebben a nagy definiálatlanságban mégis tudom kihez kötni az elhangzottakat. A szövegek szerzőhöz való kötésére csak a műsorfüzet visszaolvasásakor volt lehetőségem, akkor pedig már elég nehéz volt különválasztani az adott elemeket.

(…) Két hétig még csukott szemmel vártalak. Már rég nem voltál, a hipermarketben elvesztem a tejfölös poharak között, kerestem valamit, ami halványabb nálad is. A húspult előtt zokogva álltam meg: nem tudok egymagamra főzni.  (Nagy Rita: Halványabb nálad is)

Ami pedig a meghajlást követő utolsó utáni pillanatokat illeti, azok mindig izgalmasak. Mikor az égető lámpafények enyhülnek, a függöny – az Óvóhely esetén csak képzeletbeli – végre takar és elkezdődnek a „na, szerinted? Ez most jól sikerült?” beszélgetések.

Színes kis kozmoszok

Színes kis kozmoszok added a cover video.

Ekkor tudtam megfogalmazni magamban, hogy végig hiányoltam a hármuk közötti kapcsolódásokat, illetve a köztük és a misztikus hangszerelés közötti érintkezést. Mi lett volna, ha leülnek egy szőnyegre, színes fényeket vetítenek rájuk és egymásnak mesélik el, mi történt az eperhold éjszakáján vagy egy budapesti metró út alatt?