Ard Gelinck gondolt egyet, és a fotóinak köszönhetően időutazásban vehetünk részt. Talán az alapötlet kigondolásában közrejátszhatott az éppen népszerűségnek örvendő #10yearschallenge. Öveket bekapcsolni, időutazunk!

Két részben töltötte fel Instagram-oldalára Ard Gelinck a fotóit, amelyeket Photoshoppal készített. Az elsőben kizárólag énekeseket invitált az utazásra.

Így láthatjuk Sting, Elvis, Freddie Mercury, David Bowie, Cher, Madonna vagy éppen Amy Winehouse fiatalkori fotóit.

A második rész már eklektikusnak mondható, hiszen nem csak színészek, de például politikus – Barack Obama – is látható. Sőt, még egy labdarúgó legenda, Marco Van Basten is felkerült a listára – vélhetően rajongója lehet Gelinck. Felkerült a Jóbarátok két sztárja, Matt LeBlanc és Courteney Cox is. Érdekesség, hogy a többiek sajnos nem, még Jennifer Aniston sem, aki a legismertebb a hatos közül. Reméljük, lesz harmadik rész, és pótolják a hiányosságot.

Megtaláltuk Orbán Viktor fiatalkori fotóinak egyik legjobbját

A Népszabadság fotórovata az elmúlt évtizedek meghatározó sajtófotós műhelyeként működött. Fotóriporterei minden meghatározó eseményen jelen voltak – a vasfüggöny átvágásától a vörösiszap-katasztrófán át a tiszai halpusztulásig, a Magyar Gárda meneteléseitől az internetadó elleni tüntetéseken át a 2015-ös menekültáradatig mindent megörökítettek. Ikonikus képeket köszönhetünk nekik. Mint például az alább látható fotót Orbán Viktor miniszterelnökről.

Néhány alkotás nem sikerült tökéletesre, de ez nem von le semmit érdekességéből. És meg kell jegyeznünk, hogy számos hasonló felkerült már a netre, amikor fiatalkori énjükkel állították párhuzamba a sztárokat. Azonban olyan, mint Ard Gelinck fotói, talán még nem, ahol úgy ölelkeznek a fotókon a sztárok fiatalon, mintha régi barátjukkal pózolnának.

A fotókhoz konzekvensen nem írtuk oda, ki látható rajtuk. Ahogy Ard Gelinck időutazásra, mi játékra invitálnánk titeket! Írjátok meg kommentben, hogy hány sztárt ismertetek fel és melyik fotó tetszett a legjobban!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.