Mint arról nemrég beszámoltunk, a BKK és a T-Systems Magyarország e-jegy rendszere hibás volt, és erre egy fiatalember hívta fel a figyelmet. Ennek következménye az volt, hogy a rendőrök elvitték, mert az utóbbi vállalat feljelentette mindezért a diákot. Most megszólalt a T-Systems is az ügyben.
Az internet közössége kifakadt a hír hallattán, ennek eredményeképpen a BKK Facebook-oldalán özönlöttek a negatív értékelések. Sőt, a weboldalt le is állították, vélhetően ideiglenesen. És a helyzet csak fokozódik, hiszen az Index megírta, hogy újabb hibát találtak: úgy törölték az egyik újságíró fiókját a rendszerből, hogy nem is tudták és nem volt megalapozott, hogy valóban hozzá tartozott-e.
A Prezi egyik alapítója, Halacsy Péter is kifakadt, aki elmondta, hogy ha valaki talál egy bugot (hibát – a szerk.), akkor azt ők inkább megjutalmaznák.
Ezek hatására a T-Systems Magyarország Zrt. hivatalosan közölte Facebook-oldalukon álláspontjukat az ügy kapcsán.
Kiderül a bejegyzésből, hogy ugyan sajnálja a BKK és a fiút feljelentő vállalat vezérigazgatója, de ami szabály, az szabály.
Log into Facebook | Facebook
Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.
Szerkesztőségünk próbálta fellelni, merre találhatjuk a közleményben a “hibáztunk” szót, de nem találtuk. Aki sikerrel jár velünk ellentétben, azokat kérjük, írja meg nekünk, hol hibáztunk, és megjutalmazzuk!