Urfi Péter végzett egy kisebb kutatást a magyar irodalom területén. Takács Zsuzsa Kossuth-díjas író, költő versét úgy olvasták több mint 100 ezren, hogy nem kapott semmi hírverést.

Semmilyen hírverés nélkül imádják ezt a verset

12Xp Catperson Articlelarge V3 1
Kristen Roupenian Költő, A Cat Person Szerzője / Fotó: The New York Times

Mint írja Urfi Péter, “Amikor megírtam, hogy Amerikában az év egyik legnagyobb netes szenzációja lett egy ismeretlen írónő tök átlagos novellája, eszembe jutott, hogy volt-e valami ilyesmi idén a magyar irodalomban. A Cat Person a New Yorker című közéleti-kulturális hetilapban jelent meg, így én is olyan verset vagy prózát kerestem, amit hagyományos irodalmi lap közölt, és mindenféle külső segítség nélkül elkezdett terjedni a neten. Vagyis nem videókat, Facebook-posztokat, megzenésítéseket, instaverseket néztem, hanem csak a régi jó folyóirat-publikációkat.”

Takács Zsuzsa nyolcvan éves, így elővettük ezt a versét újból. A nívós folyóirat, a Jelenkor tavaly szeptemberi számában jelent meg, és ajánlóként-kedvcsinálóként kirakták a honlapjukra.

A Jelenkor a magyar mezőnyben egész népszerű, ami azt jelenti, hogy 1100-ról 1200 nyomtatott példányt adnak el. Az online felületen elvétve érkezik 10-20 lájk cikkenként. Ha az fogalmazódna meg benned, hogy ez mennyire lesújtó, ne tedd! A hazai kortárs irodalom viszonylatában ez átlagos. Sőt, ha 400-500 példányban fogy egy verseskötet, az igen nagy dolog.

Paulo Coelho világhírűvé tette a Quimby frontemberét

Manapság nagy divat lett az életbölcsességeket megfogalmazó Coelhót szidalmazni, ám a mi hírességeink közül többek között Ganxsta Zolee is felvállalta, hogy szívesen olvas a szerzőtől. A Spanishwax ügynökség – aminek Árpa Attila színész, Juszt Balázs filmrendező és Erdélyi Gábor fotós a tulajdonosa – által jegyzett kampány felkeltette a világhírű író figyelmét.

Lapozz a következő oldalra!

Több mint 100 ezren olvasták a verset!

76Dnwrn91Fldg8Als
Takács Zsuzsa Író, Költő / Fotó: Valuska Gábor / Litera

Áfra János első kötete, a Glaukóma, valamint a Quimby frontembere, Kiss Tibi könyvét, a Ventilátor blues-t adták el 500 példányban a JAK-füzeteknél, amire sokak felkapták a fejüket. 

Ehhez képest Takács Zsuzsa Ha van lelkünk ugyan című versét vélhetően a 444 hírverésének (előtte 72 ezernél volt) több mint 100 ezren olvasták és 1500 lájkot látunk rajta, pedig nem volt körülötte semmi hírverés.

Mint írja Urfi Péter, “ahogy a Cat Person esetében, úgy itt sincs semmi botrányos vagy extravagáns a váratlanul népszerű szövegben. Amikor beszélgetünk, a Jelenkor főszerkesztője, Ágoston Zoltán sem próbálja megfejteni a szokatlan érdeklődés titkát. De szerinte az biztos segített, hogy a vers későmodern poétikája és humanista nézőpontja a fiataloktól az idősebbekig mindenki számára érthető, és ha máshonnan nem, akkor mondjuk Radnóti Miklós verseiből ismerős.”

Lapozz a következő oldalra, a versért!

Íme, a Ha van lelkünk ugyan című vers!

Takacs Zsuzsa Litera 2017 4806
Takács Zsuzsa Kossuth-Díjas Író / Fotó: Valuska Gábor / Litera

Ha van lelkünk ugyan

Nincs egyetlen alakja. Hát éppen ez!
Bízhatunk-e abban, aki szüntelenül változtatja
külsejét: a Vak Remény? Hol koldus az utca-
sarkon, hol fiatal nő, mások szolgálója, aki
gazdáival együtt Auschwitzba megy, a Duna-
deltába vagy Vorkutára, és szolgálja ott is
őket: kikaparja a hó alól a gyökeret vagy kukázik
nekik. Aggastyán, aki történeteket mond, hogy
a lelket tartsa bennünk, ha van lelkünk ugyan,
és nem fajfenttartó állatok vagyunk csak.

Mikor a szokásos nyolc óra helyett hetekig tart
az éjjel vagy éveken keresztül, évtizedeken át,
s ha feltűnik a nap, csak tévedésből virrad ránk,
bízzunk-e benne még? Amikor klímás buszaikkal
megérkeznek a katasztrófaturisták lepusztult
városunkba, és zsarnokunk heréltje körbevezeti
őket a luxusszállodában, és megnyitja az arany-
csapokat, de: nem ezért fizettek – verik az asztalt –
hogy whiskyt vedeljenek a Patyomkin faluban,
hanem találkozni akarnak velünk is – mondják.

Vannak-e jogaink, szappanunk, vannak-e könyveink?
Fizetett túlóra, kórházak, iskola? – kérdezik.
Az árvaházakról faggatnak különösképp, mert
olyanban már jártak valahol, és legcikibb emlékük
az maradt. S hogy volna-e kedvünk utazni, ahogyan
ők teszik? Egy ázsiai szökőárról mesélnek, fotókat
mutogatnak: ott láthatók maguk is, magyarázzák,
nyakukban a Sony-felvevőgéppel az iszapba ragadt
tetemek fölött. Hellyel kínálnak és lazacot hozatnak:
eszünk-e velük? S mi állunk csak a bekamerázott

étteremben, kopog a szemünk, de nem eszünk.
Ha zavar, hogy néznek, elfordulnak inkább –
ajánlják – de hiszen minket mindig néznek! –
feleljük, s csak bámuljuk őket: milyen szépek.
Reménykedünk-e még? – kérdezik, s eszünkbe
jut a koldus a Petőfi Sándor utca sarkán, a fiatal
nő, aki Auschwitzba jött velünk, a Duna-deltába
vagy Vorkutára. És villognak a vakuk,
kattognak a gépek, hogy ne keverjenek össze
másokkal minket, fölírják a helyet és az évet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.