A térdfájdalom sokaknál jelentkező probléma, hiszen napjainkban egyre jobban igénybe vesszük a testünk ezen részét. A panaszok gyakran jelentkeznek sportolóknál, ülő életmódot folytató embereknél, akik vagy túl sokat, vagy pedig egyáltalán nem mozognak a mindennapok során. Ebben a cikkben eláruljuk, hogy mit lehet tenni az esetleges térdfájdalom ellen.

A térdfájdalom okai és tünetei

A térdünk kapcsán a legtöbb esetben az ízületek és a lágyrészek gyulladása okozza a problémát. Sokszor a háttérben porckopás áll, de nem feltétlenül kell rögtön nagy problémára gondolni. Az ok lehet ugyanis íngyulladás, ami kellemetlen, duzzadással járhat, azonban kezelhető betegség. Gyakori ok továbbá a sportsérülés, a futótérd, amik esetében pihentetésre van szükség, de szóba jöhet a gyógytorna is. Emiatt azonban szakember segítségét kell igénybe venni, hiszen egy vizsgálatot követően személyre szabott kezelést kapunk, amit akár otthon is végezhetünk. Ez elősegítheti a gyorsabb gyógyulási folyamatot.

A térdfájdalom kezelése

A betegség csillapításának több módja van, azonban nagyon fájdalmak esetében még műtétre is sor kerülhet. A térdfájdalom ellen azonban sokat segíthet a megfelelő gyógytornás kezelés, hiszen a beavatkozást nem kell azonnal megtenni, így mérlegelni lehet az előnyöket és hátrányokat, akár el is lehet kerülni azt. A gyógyszeres megoldások mellett azonban otthon is segíthetünk magunkon az egyes alternatív módszerekkel. Felvehetjük a harcot a tünetek ellen tehát akár házi módszerekkel, azonban elhúzódó fájdalom esetén mindenképpen szakember felkeresése javasolt.

Ha egy kicsit elkezd fájni a térdünk, nem kell azonnal hatalmas problémára gondolni, hiszen előfordulhat, hogy előző nap túl sokat futottunk vagy megerőltettük, ilyenkor semmi komoly nincsen a háttérben. Egy enyhébb sérülés legtöbbször pár napig tart, otthoni kezeléssel tökéletesen gyógyíthatóak.

Az első és legfontosabb, hogy néhány napig semmiképpen ne erőltessük túl, ha tehetjük inkább pihentessük, töltsünk időt ülve vagy fekve és ne hajlítgassuk a lábunkat. Ilyenkor a gyaloglás sem tesz annyira jót, így lehetőleg ne most akarjunk túrázni menni se. A második fontos dolog, hogy a fájó területet jegeljük például fagyasztott borsóval, ami kiválóan enyhítheti a fájdalmat. Nem árt azonban nem közvetlenül a lábra helyezni a zacskót, fontos, hogy azt tekerjük egy törölközőbe, így megóvva a térdet a túlzott hidegtől. Nem szabad azonban 20 percnél tovább rajta tartani, a módszert inkább napi többször alkalmazzuk kis időszakokra.

Ugyanilyen jó lehet a fáslizás, hiszen ez segíthet abban, hogy a folyadék ne halmozódjon fel, a szövetek ne sérüljenek tovább, stabilabb legyen a térdünk. A duzzanad megelőzésére azonban tökéletes választás a lábak felpolcolása.

Akupunktúra és gyógytorna

Sokszor sajnos a fájdalom elviselhetetlen mértékig húzódhat, főként, ha nem kezeltetjük azt. A gyors fájdalomcsillapítás során bár elérhető javulás, de hosszabb távon mindenképpen rá kell jönni az okokra, orvosolni a problémát, mielőtt komolyabbra fordulnak. Az egyik módszer az aku-pontokat stimuláló gyógymód, ami képes eredményesen csökkenteni a fájdalmat. Ennek során a szervezet öngyógyító mechanizmusait indítják be. A hatásosságot és a kezelés helyét az orvosi terápiában több tanulmány bizonyította már.

Szóba jöhet továbbá a már említett gyógytorna, ami egy diagnózist követően gyógytornász segítségével történik. Ezáltal növelhető az ízületek mozgásterjedelme, emellett gyorsabban vissza lehet szerezni a járásképességet, csökkenteni lehet a térdfájdalmat. Fontos azonban, hogy a gyakorlatokat megfelelően végezzük, megtaláljuk a helyes izom-egyensúlyt, ami hosszú távú gyógyulást eredményezhet. A gyógytorna nem a tüneteket célozza meg, hanem a problémára keres megoldást. Kiegészítő eljárás lehet a sport és kineziológiai tapasz felhelyezése, a McKenzie terápia, a Dorn terápia, illetve a gyógymasszázs alkalmazása.

A térdfájdalom tehát a legtöbb esetben kezelhető, akár házi módszerekkel is. Először mindenképpen pihentessük a lábunkat, polcoljuk és jegeljük, így a duzzanat is elkerülhető. Fontos azonban, hogy hosszabb távú probléma esetén mindenképpen keressünk fel szakembert, aki megfelelő segítséget nyújthat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

https-www.meseweb.hu - 2024 március - Cikk2

Mik a kislányok kedvenc mesekönyvei?

A kislányok nagyon szeretik, ha meséskönyvből olvasunk nekik, hiszen ilyenkor ők maguk képzelhetik el az egész történetet és alig várják, hogy napról napra egyre tovább haladjunk a történetben.

https-__mufushop.hu_ - 2024 március - Cikk2

Csodaszép kert télen-nyáron!

Egy szép, üde zöld gyeppel rendelkező kertbe mindig öröm kiülni vagy csak kitekinteni az ablakon és megszemlélni a kinti színkavalkádot.

patikamra.hu - 2024 március - LinkMarketing - 1

Miért érdemes kollagént fogyasztani?

Napjainkban egyre többször találkozhatunk kollagén tartalmú készítményekkel, sokan viszont csak a szépségre való pozitív hatásairól ismerik ezt az anyagot.

alkatreszekrobogohoz.hu - 2024 március - LinkMarketing - 2

A megfelelő helyzetjelző izzó kiválasztása és cseréje

A járművek láthatósága több okból is kifejezetten fontos a mindennapos közlekedés során. Természetesen már önmagában azért is, mert ha nem működnek a lámpák, akkor szinte garantáltan érkezni fog a csekk, és fizethetjük a büntetést.

1-3

Ki lőtt 10 gólt egy focimeccsen?

A modern futball nagyrészt a védekezésre koncentrál – túl sok meccs végződik 0:0-s eredménnyel, három gól pedig eredményessé teszi a mérkőzést a szurkolók és a megfigyelők szemében.

002

Légy ott a Youtube-on is!

Ezért nem kérdés, hogy ha ott vagy Te is, akkor jó eséllyel potenciális vevőket érhetsz el vele. Persze nem mindegy, hogyan csinálod!

httpswww.skandimania.com - 2024 február - Cikk3

Hogyan válasszunk szaunát?

Bár Magyarországon rengeteg településen van szaunázási lehetőség, meghittebb, bensőségesebb lehet az élmény, ha az embernek van egy sajátja. Így mindig azokkal töltheti az idejét, akikkel szeretné, és el sem kell utazni egy kis frissítő szaunázáshoz.

https-__fogpotlasklinika.hu_ - 2024 február - Cikk2

Mi a megoldás fogatlanság esetén?

Nem csupán egy-egy elvesztett fog pótlására, de teljes fogatlanság fennállásakor is a fogimplantátumok jelentik a legideálisabb megoldást. Ilyenkor 3-8 implantátum segítségével fix híd készülhet, ha viszont az egyesével történő pótlás mellett döntenénk, akkor 12-14 implantátum válhat szükségessé állcsontonként.