A 25 esztendős Emma Corrin az ismeretlenségből kitörve a legrangosabb filmes elismerésekre is esélyes lehet első komoly televíziós munkájával, a The Crown (A korona) sorozattal.

Emma Corrin telitalálatnak bizonyult a fiatal Diana hercegnő szerepére

„Annyira rágörcsöltem, hogy megtaláljam azt, aki képes lesz eljátszani Dianát, hogy úgy gondoltam, inkább abbahagyom a sorozatot, mintsemhogy elrontsuk” – ismerte be Peter Morgan, a Netflix-en 2016-ban indult A korona című, nagy sikerű sorozat alkotója, mennyire kulcskérdés volt számára megtalálni az ideális színésznőt.

Emma Corrin Korona Diana Interju
Emma Corrin / Fotó: Phil Fisk/The Observer

Még 2018-ban, amikor Camilla Parker Bowles szerepére castingoltak, behívtak egy ismeretlen színésznőt is, aki Diana szövegével végszavazott a jelölteknek az olvasópróbán. Alig nyolc hónappal később pedig visszahívták szereplőválogatásra – Diana hercegnő szerepére. 

Kapcsolódó cikk

Corrin elárulta, hogy beszédterapeuta édesanyja segített neki felkészülni. Közösen formálták a színésznő hangját, hogy minél jobban tudja utánozni Diana sajátos beszédmódját.

Néztem a Diana: Saját szavaimmal című dokumentumfilmet, és nagyon megragadott a különleges hangja, a hanghordozása. Azt éreztem, hogy mindig olyan szomorú a beszédmódja. Tudtam, hogy ez a személyisége fontos része

– mesélte Corrin, és talán éppen a tökéletes hanglejtése miatt tűnhetett ki a válogatáson. 

„Nem lenne teljesen fair, ha azt mondanám, hogy Emma Diana szerepére született, mert nagy és hosszan tartó sikerek állnak még előtte színészként számtalan szerepben. De azt hiszem, hogy valahol mégiscsak neki írták ezt a szerepet” – szólt elégedetten Morgan a tavaly felfedezett üdvöskéről.

„A barátaim azon aggódtak, hogy majd nem tudják önfeledten nézni a sorozatot, mert nem fognak tudni elvonatkoztatni tőlem. De aztán az első epizód után úgy tűnt, mintha nem is én szerepelnék a képernyőn” – nyilatkozta Emma Corrin, és ezzel meg is határozta, miről szól a színjátszás: csak akkor lehet igazán átlényegülni a karakterré, ha közben a színész láthatatlan marad.

Charles and Diana (+Camilla) - The Story So Far | The Crown

The relationships between Prince Charles, Princess Diana and Camilla Parker Bowles are explored in the Crown Season 4. One of the most famous and controversi...

Diana szerepében nyújtott alakítása hatalmas sikert aratott – sokak szerint még a Gillian Anderson által lehengerlő módon megformált Margaret Thatcher miniszterelnököt is felülmúlta. 

A szerephez számos új kihívással kellett szembenéznie a fiatal tehetségnek: az egyik jelenetben görkorcsolyán száguld végig a Buckingham palota termein úgy, hogy nem tudott görkorcsolyázni. Mindössze egyszer próbálta ki. Táncot viszont hat hónapig tanult, hogy eljátszhassa, ahogy Diana balettozik.

Kétszer utasították el a színiiskolából A korona sztárját

Két jelenet különösen emlékezetes volt számára. Az Oscar-díjas színésznővel, a II. Erzsébet királynőt alakító Olivia Colmannal egymással szemben ültek, és amikor elindult a felvétel, úgy érezte, hogy egészen más dimenzióba került. Mintha egy színjátszó mesterkurzusba csöppent volna, szinte már vette volna elő a jegyzetfüzetét.

Kapcsolódó cikk

A másik jelenetben közvetlenül a királyi esküvő előtt ebédelni megy riválisát, a fiatal Camillát alakító Emerald Fennellel.

Életem legrosszabb menstruációs görcseit éltem át. Még egy vödröt is kikészítettek mellém a földre, ha esetleg elhánynám magam. De a fizikai rosszullét még jól is jött a jelenethez, mert nem nagyon kellett megjátszanom Diana gyötrődését

– avatott be a kulisszatitkokba. 

A 25 éves színésznő egészen kisgyerekkorától vonzódott a színészethez. Már az iskolai darabokban látszott, hogy tehetséges, és a középiskoláját is az alapján választotta ki, hogy melyiknek van a legnagyobb színházterme.

„16 éves korom előtt nem gondoltam komolyan arra, hogy színész leszek. Akkor viszont ott akartam hagyni az iskolát, és le akartam szerződni egy ügynökhöz. De a szüleim nem engedték, azt akarták, hogy szerezzek végzettséget, hogy bebiztosítsam magam” – mondta a kezdetekről. 

Kétszer utasították el a színiiskolából. Ekkor Cambridge-be ment pedagógiát tanulni, amire élete három legcsodálatosabb éveként emlékezett. Itt is megtalálta a színházi közeget, és számos klasszikus színpadi darabban kapott szerepet.

Kapcsolódó cikk

Jelenleg egy barátjával közösen dolgoznak egy film forgatókönyvén. Tavaly egy producer azt mondta neki, hogy ahogy idősödik, rá fog jönni, hogy nincsenek igazán jó női szerepek, úgyhogy az a legbiztosabb, ha maga megírja, amit szeretne eljátszani. A menedzsere pedig arra figyelmeztette, hogy most jön a neheze, hiszen ezután olyan nagyágyúkkal kell majd versenyeznie egy-egy szerepért, mint Emma Stone

„Rengeteg forgatókönyvet kaptam mostanában. Úgy érzem magam, mint egy kis halacska a hatalmas óceánban. Ijesztő” – avatta be a The Guardian olvasóit, hogyan érzi magát, aki az ismeretlenségből az Emmy- és a Golden Globe-díjra is esélyes lehet. 

 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet