Célkeresztben a BDPST Group kiemelt szállodaberuházásai

A jogszabály közvetlenül érinti Tiborcz István cégcsoportját, a BDPST Groupot, amely a Diorit Magántőkealappal közösen vásárolta meg a pesti Duna-korzón fekvő Budapest Marriott Hotelt.

Ugyancsak a kilencvenszázalékos állami részesedéssel bíró Diorit alaphoz került a Szabadság téren álló egykori televíziós székház monumentális ingatlana.

Ha az állam kezdeményezi az alap átadását és a Dioritot elvonja a Gránit Alapkezelő Zrt. felügyelete alól, a szállodát birtokló társaságban a BDPST-nek egy független képviselővel kellene egyeztetnie az eladásról vagy a hitelekről.

Hasonló tulajdonosi konfliktus fenyeget a felújítás alatt álló egykori pesti Sofitel ingatlana, valamint a szántódi BalaLand Resort esetében is, amelyek a Central European Opportunity alapokhoz kötődnek.

Zeisler Judit arra is figyelmeztetett: „A BudaParton kívül például a Dürer Park is ide tartozik, és korábban az ALTEO energetikai vállalatban is volt részesedés. Más, hozzájuk sorolt tőkealapokon keresztül olyan beruházásokban is megjelentek, amelyek a MOHU hulladékkoncessziója során alvállalkozóként vettek részt, illetve az ALTEO‑ügyletben is szerepük volt.”

A szabályozás azonban egy másik kört is elér, ahol az MBH Magántőkealap révén hatalmas állami források forognak kockán. Milyen következményekkel jár Mészáros Lőrinc érdekeltségeire a júliusban megtett feljelentés?