Iskolakezdés előtt, főként az elsősök esetében komoly dilemma nemcsak a megfelelő iskolatáska, de a jó tolltartó kiválasztása is, egyrészt az óriási választék miatt, másrészt mert nem tudjuk, milyen szempontok alapján válasszunk.
Nagy öröm mindenki számára, amikor iskolába kerül a csemete, óriási mérföldkő az életében, és jókora, a családi költségvetést sem kímélő kihívás a szülők számára. Ahhoz, hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon, nem árt alaposabban és időben felkészülni a próbatételre.

“De nehéz az iskolatáska…”

Az elsősök szülei már iskolakezdés előtt szembesülnek azzal, hogy nem is lesz olyan egyszerű dolguk, amikor a szükséges tanszereket, kellékeket be kell szerezniük. A Mesés cuccok iskolatáska szettjei megkönnyítik a választást, hiszen az egymáshoz illő táska, tolltartó, tornazsák összeállításokkal időt spórolhatsz, és nem mellesleg a gyerekek kedvelt motívumaival díszítettek.

Vásárláskor pedig szembesülsz vele, hogy szegény kicsiknek milyen sok mindent kell majd a táskába pakolniuk, ami megterhelő lehet a gerincükre nézve. Kifejezetten emiatt készülnek speciálisan az elsősök számára olyan ergonomikus iskolatáskák, amelyek gerinckímélőek és állítható pántokkal rendelkeznek.

Milyen a jó tolltartó, avagy a tolltartó választás szempontjai

A gyerekek szempontjából nagyon fontos a tolltartó megjelenése, de ugyanakkor nagyon lényeges a tolltartó kialakítása, a praktikum is. A rendezhetőség az iskolakezdők szempontjából alapvető fontosságú, hogy gyorsan megtalálják a szükséges ceruzákat, tollakat.
Az alábbi szempontok döntőek az ideális darab kiválasztásakor:
  • A minősége, vagyis anyaga, kialakítása legyen tartós, strapabíró.
  • Ne foglaljon túl nagy helyet a táskában.
  • Tartsa fixen a belerakott holmikat, hogy ne potyogjanak ki folyton.
  • Legyen tetszetős, amit a gyerek szívesen használ.
A rendszerezhetőséget figyelembe véve több típusú tolltartóból választhatsz, mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai, amelyek megfelelnek mind a gyerek, mind a tanító néni kívánságainak. Az óriási választékból biztosan találsz tökéletes darabot, amely örömmel és büszkeséggel tölti majd el pici elsősödet a nagy napon.

Különböző tolltartó fajták

A ceruzáknak, ollónak, ragasztó stiftnek, vonalzónak, radírnak, hegyezőnek mind bele kell férnie a tolltartóba, így nem könnyű a választás.

A hagyományos cipzárral nyitható klapnis vagy kihajtható tolltartók nem foglalnak sok helyet, átláthatóak, az írószereket gumipántok tartják.

A gyerekek körében nagyon népszerű emeletes tolltartók rengeteg holmit elnyelnek, mégis áttekinthető tárolást tesznek lehetővé, igaz, kissé nagy a helyigényük.

A “bedobálós” tolltartókat nagyobbaknak ajánljuk, akik már tisztában vannak melyik írószer mire való, és képesek eligazodni a látszólagos káoszban is.

Mindegyik változat kapható töltött és töltetlen variációban is, de az előre berendezettek általában nem a iskolai igényeknek megfelelő írószereket tartalmazzák, ezért elsősödnek inkább a töltetlen tolltartókat válaszd.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

close-up-smile-woman-brush-teeth-great-health-dental-care-concept-isolated-white-background-asian1

Hogyan válasszunk fogkefét?

Manapság már számos fogkefe típus és márka áll rendelkezésünkre az üzeletek polcain, amelyek közül kiválasztani a megfelelőt nem lesz a legegyszerűbb feladat.

elefantszerszam.hu - 2023 november - LinkMarketing - 6

Vajon milyen feladatokhoz való a hőlégfúvó?

Ha rákattintottál erre a cikkre, alighanem te is gondolkodtál már azon, hogy miért lehet hasznos ez a szerszám, illetve valamilyen munkához éppen fontolgatod a gép megvásárlását, de nem jutsz dűlőre abban a kérdésben, hogy megéri-e neked megvenni, vagy akkor tennéd bölcsebben, ha kölcsönkérsz vagy bérelsz egyet.

httpsbogreguru.hu - 2023 november - Cikk3

Meglepetés egyedi bögrével

A bögrék nagyon hasznos eszköznek minősülnek. Egyértelmű funkciójuk italunk tárolása és elfogyasztásának megkönnyítése.

tacsis zsák1

A megfelelő hálózsákvastagság kiválasztása

A rutinos kismamák és anyukák tisztában vannak vele, hogy a hálózsák a babák és kisgyerekek számára afféle “must have” darab, vagyis elengedhetetlen, hogy legyen belőle otthon legalább egy-két darab.

markus-spiske_prexn5cqai-unsplash

Autónyitás kulcs nélkül

Ebben a cikkben felfedezzük a leggyakoribb autózár problémákat, és azt, hogyan lehet a leghatékonyabban és stresszmentesen megoldani a gondot.

bestmarkt.hu - 2023 november - LinkMarketing - 3

Fényfüzérek és dekorációs fények a hangulatos ünnepekre

Igaz, hogy lassan közelednek az ünnepek, de egy hangulatos dekorfénnyel nem csupán a karácsonyt, hanem magát a lakberendezést, a mindennapjainkat is fel tudjuk dobni, meg tudjuk újítani, mindig attól függően, hogy milyen színt szeretnénk behozni a lakásunkba és mely területeket szeretnénk bevilágítani.

https-__www.homelux.hu_ - 2023 november - Cikk3

Az elektromos fűtőtest előnyei

A tél beköszöntével ismét a fűtésre irányul a figyelmünk: mindenki próbálja a lehető leggazdaságosabban megoldani, hogy meleg legyen a lakásban.

https-__ohsports.hu_ - 2023 október - Cikk2

Sportfogadással kapcsolatos kilátások

Folyamatosan olyan szelvényfotókba futsz bele az interneten, amelyek azt bizonyítják, hogy pár száz forintból százezreket is lehet nyerni, vagy csodastratégiákkal bombáznak, amelyeknek a segítségével ugyan még senki nem nyert, de azért tutira működik?

httpsfilterabc.hu - 2023 október - Cikk1

Mi is az a motoros villaolaj?

A motorok szerelmesein kívül aligha sokan hallották ezt a három szót így egymás után. Nézzünk is utána pontosan hogyan is kell ezt az egészet elképzelni!