Az első színész, aki Kossuth-nagydíjat érdemelt, Törőcsik Mari újra kórházba került. Sajtóinformációk szerint két hete fekszik az intézményben.

Nem akar kimozdulni, nehogy megfertőződjön koronavírussal

Ismét kórházba került Törőcsik Mari, a Nemzet Művésze. A hírt volt férje, Bodrogi Gyula is megerősítette. A Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésznőt velemi otthonában már rég nem látták a szomszédok, akik úgy tudják, hőemelkedés miatt vitték be, most pedig megfigyelés alatt tartják.

A 85 éves színművésznő két hete fekszik kórházban. Szomszédja és barátnője a Tényeknek azt mondta, a színésznőt nem merték otthon hagyni, nehogy tüdőgyulladása legyen. A kórházban elvégezték a szokásos vizsgálatokat. A barátnője szerint a színésznő a nap nagy részében ágyban feküdt. Ha beszélgettek, akkor sem sokáig, mert hamar elfáradt.

Torocsik Mari Korhazban Betegsege
Törőcsik Mari, A Nemzet Művésze / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Bodrogi Gyula azonban úgy tudja, Törőcsik Mari jól van, korábbi betegségei miatt szorul ápolásra, a biztonság kedvéért tartják megfigyelés alatt.

Kórházról kórházra járt Törőcsik Mari

Noha néhány éve az Aurora Borealis filmben szerepelt, amelyet mi is méltattunk kritikánkban, azt követően megsokasodtak a kórházi látogatások Törőcsiknek. Még három éve, 2018 szeptemberében feküdt kórházba immun- és vitaminterápiára, hogy felerősítsék.

Kapcsolódó cikk

Majd 2019. március 15-én kihirdették a Kossuth-díjasok névsorát, és első színészként neki ítélték oda a Kossuth-nagydíjat. Olyan előkelő klub nyolcadik tagja lett, amelyben a zeneszerző Kodály Zoltánnal, az író Illyés Gyulával és a filmrendező Fábri Zoltánnal osztozik a dicsőségen.

Mióta tudom, hogy megkapom, komolyan mondom, egyre jobban érzem magam. Igaz, Budapestre, a Parlamentbe még nem tudok felmenni. Egyelőre ahhoz is össze kell szednem magam, hogy eljussak a szombathelyi kórházba vizsgálatra. De, itt Velemben aztán kipihe­nem magam, itt nyugalom és béke van

mondta akkor Törőcsik. A díjat aztán Orbán Viktor miniszterelnök vitte el személyesen. Törőcsik megjegyezte, Orbán látogatása többet ért, mint egy terápia. Nem sokkal később, március végén újra a Markusovszky Kórházba került. Egy előre eltervezett, kisebb műtétet hajtottak végre Törőcsiken, hogy könnyebben tudjon enni. A hazatérése után hírt adott magáról, mint elmondta, „jól vagyok, ebben a szép napsütésben egészen remek az ember hangulata.” Egy hónappal későbbi interjúban megvallotta, nehéz időszakon van túl, de már jól van. Majd 2019 szeptemberében kiderült, nincs jól fizikálisan, így távol marad a színpadtól. Egy hónapra rá, októberben újra kórházba került. A Nemzeti Színház dolgozói a születésnapján pedig igyekeztek támogatni. Tavaly novemberben azonban jött a hír, bejelentette, nem áll többé színpadra. Az agyvérzése miatt lebénult jobb kezével rendszeresen megfigyelték és kezelték.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet