Mindent megtettek, hogy megmentsék a szerelmüket.
Tóth Gabi bevallása szerint mindent megpróbáltak megmenteni házasságukat Krausz Gáborral, de a sztárszakács távolságtartó volt és nem volt hajlandó megosztani érzéseit vele. Gabi egy idő után már nem érezte nőnek magát mellette, és csupán a családanya szerepét kapta otthon. A kapcsolatuk válságban volt, amikor Papp Máté Bence, a jóképű táncos belépett az életükbe.
Jókat beszélgettek, megértették egymást, majd amikor érezték, hogy komolyabbra fordulnak a dolgok közöttük, úgy döntöttek, kilépnek zűrös kapcsolataikból, és megpróbálják egymással.
Így nem csak Tóth Gabi vált el Krausz Gábortól, hanem Papp Máté Bence is szakított akkori barátnőjével.
Azóta egy év telt el, és mind Gabi, mind Gábor boldogabb, mint azelőtt. Nem csak az énekesnőre talált újra a szerelem, de a sztárszakács is megismerte Mikes Annát a Dancing with the Stars-ban, akivel a verseny során összemelegedtek, most pedig együtt vágtak neki az Ázsia Expressznek, amelynek új évadát Tajvanban forgatják.
Volt egy kis riadalom, mivel erdőtűz pusztított azon a helyen, ahol a produkciót forgatják, de Ördög Nóra megnyugtató posztot tett ki a saját oldalára. Bár most külön utakon járnak, azért a múlt és a közös gyermekük mégis csak örökre összeköti Tóth Gabit és Krausz Gábort, a közösen szerzett emlékek pedig soha nem merülnek majd feledésbe.

Bizonyára még ma is eszükbe jut a másik, felidéznek egy-egy boldog pillanatot az életükből, amikor még boldogok voltak egymással, és talán most Gabi is elmerengett a múlt történésein, mert egy olyan posztot rakott ki a közösségi oldalára, ami akár félreérthető üzenet is lehetne Krausz Gábornak. Tóth Gabi néhány napja posztolt néhány képet magáról az oldalára, amin megmutatta, mennyire sugárzik a boldogságtól új párja, Papp Máté Bence mellett, ugyanakkor olyan kérdést írt melléjük, amivel talán pont, hogy Krausz Gábornak üzent – szúrta ki a Promotions.hu.

„Do you remember the times?” – olvasható a posztban, ami magyarul annyit tesz, “Emlékszel azokra az időkre?”. Ez picit fura és félreérthető, olyan, mintha Gabinak eszébe jutottak volna a régi szép idők, egy-egy boldog pillanat, exférjével, Gáborral.
Hogy ez valóban így lehet-e nem tudni, mint ahogy az is biztos, hogy Gábor az Ázsia Expressz forgatása miatt most nem is látja jó sokáig a posztokat, mert nem lehet nála a telefonja.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.